Románia felső-közepes jövedelmű országból magas jövedelmű országgá lépett elő a Világbank friss országbesorolásában.

Gazdag ország lett Románia a Világbank szerint

A minden júliusban publikált elemzésből azt is megtudhatjuk, hogy az EU-ban már csak egyetlen tagállam, Bulgária nem számít magas jövedelmű, azaz „gazdag” országnak. A globális pénzügyi intézmény kutatói az egy főre jutó nemzeti jövedelmet, vagyis a GNI-t veszik figyelembe a besorolásoknál.

A bruttó nemzeti jövedelmet a bruttó hazai össztermékből (GDP) számolják vissza úgy, hogy figyelembe veszik a vendégmunkások utalásait, a külföldi tulajdonosok jövedelmét, valamint a hozzájuk kötődő termelési és importadókat. A GNI tulajdonképpen az itthon ténylegesen elkölthető jövedelmet mutatja.

Idén 12 535 dolláros egy főre jutó nemzeti jövedelem kellett ahhoz, hogy egy ország a magas jövedelmű államok kategóriájába kerüljön. Románia ezt a határt épp csak átlépte, a Világbank számításai szerint 2019-ben 12 630 dolláros egy főre jutó nemzeti jövedelemmel rendelkeztünk.

A régió országai közül Bulgária (9410 dollár/fő) ebből a szempontból jócskán mögöttünk van, Lengyelország (15 200 dollár/fő), Magyarország (16 140 dollár/fő), Szlovákia (19 320 dollár/fő) és Csehország (22 000 dollár/fő) viszonylag messze előttünk.

Háromszék

78 hozzászólás

  1. joe

    ez van,sokfele utemu motor van,vannak olyaanok is amelyikbol csak ugy jonnek ki az utemek,mint a dobperges. Most dolgozok egy ilyen hatlovetu pergo motron. Mar sok eredmenyt is lertem. elosor fabol akarom megcsinalni,azutan atalakitom vaskarikanak,aztan csodalkozhatnak rajta. Az ideam onnan jott,hogy lattam egy szappanbuborek fujot,hogy pereg korbe a kerek es fujja,mindig csak hazafele fujja,kinek nincsen asejde az agyaba,mar csak ket dugattyuja. Ez a 76-ik,ugyhogy elmehetunk szazig.Es meg a zabhengeresrol nem is beszeltunk,hogy az hogy veri ki az utemet,csak ugy ropg ki a kipufogo,a vegtermekkel

    Válasz
    • antal m.

      Joe!
      Szórakozásként említhető meg. Az Ön szerinti ütemű motorjaitól eltérő. Már több ideje felénk egy hobbizó személy, be mutatta az általa fából készített kétkerekű biciklijét! Még a végén csak így, megjelenhet a motorral felszerelt is. Az emberek, mindenre készek feltalálni. Ezt legalább, mindenkinek el kell ismerni!

      Válasz
  2. antal m.

    A fenti grafikon gazdasági görbéi biztatóak! Országunkra és csak a szomszédságokra terjedt ki. Érdekes lett volna a gazdag nyugati EU-s országok görbéit is együtt látni velük!?
    Akkor lett volna amit ámulni!

    Válasz
  3. joe

    Hat kedves Toducz ur,en soha sem hangoztattam,sem az iroi,sem a koltoi kimagaslo tudasomat. Azt csak maga es szukebb kore hangoztatssa de azt allandoan. Maga kepzeli el aes a baratai,hogy ,korul-belul olyen a tudasuk,kepesseguk,mint ,,Patofi Sandornak. Reszben igazat adok,hogy ,,Korul,, lehetseges hogy olyan,de BELUL???? az mar biztos,hogy nem!! Ami a szegyenerzetet illeti,maga sincs a sor vegen,sot inkabb az elsok kozott ott is egy kicsivel elorebb van.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Jócka bácsi, de a snájdig szárnysegéde, a mérnök űr, még ki is kérte maguknak!

      Válasz
      • antal m.

        T. Aránylagos termetű vagyok, több katonai fegyelmi ismerettel rendelkező is. A nép iskolázottja, …/ide tartozó egyéb/
        Hagyja a vizet, zavartalanul!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Na-na, mérnök űr, kezd kikerekedni az igazi profilja, de még egy kicsit túlteng benne a humortalan populizmus és a semmitmondás.

          Válasz
          • antal m.

            T. Kitelik Öntől, hogy kérdőre vonjon a fogaim számáról, lúdtalpú vagyok-e, vagy mikor tusoltam utoljára? Tehát érthetővé lett, az elmebaja! Amilyen a kérdés, csak olyan lehet rá a válasz! Ön a ,,színmagyar,, egyre nagyon felszínre kerül!

  4. joe

    Nyilas ur,mar megint kiforgat mindent mint altalaban,mindegy hogy mirol volt szo. Azt az ertekpapir adossagot,meg a IMF adossagot meg tanulmanyozza,es mas penzugyi ugyeket is. Igaz mindegy lenne maganak,mert ami penze van az elmegy ecetre,sora,fotora. Persze,az ertekpapir eladas,csak szemfenyvesztes,az olyanoknak mint maga. Aztan mikor ot,tiz ev mulva,bevaltsak,hogy akkor az orszag milyen gazfasagi helyzetben lesz,az kit erdekel? Igy is ugy is a Nyilasok,meg a Ferikek,meg a Toduczok nyogik ki. Olvasson meg mas kozgazdaszoktol is velemenyeket,dehat azok mind hulyek. A Gorogorszagi adossag alkalmaval,mar leszerepeltek,es Joe-nak lett igaza,hogy mi fog totrtenni. Erdekes attol a nagy hozzaertestol,a sok vilaghiru kozgazdaszaik kituno hozzaertesetol,meg mindig csak novekedik az adossaguk. Majd az ertekpapirokbol visszafizetik ugy harminc ev mulva. Hol leszunk mi mar akkar? Akkor nekem mit tanacsol? Kitol vegyek fel kolcsont? A banktol,vagy ,a hazra tablazzam,vagy hitelkatrtyara vasaroljak,mert mindeggyik adossag. Maga hogy csinalja?

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves Joe.
      Alább már irtam, nem akarom megismételni, mert láthatóan semmit sem értett neg abból, amit a kölcsonről, meg az állampapirról irtam.
      Nem baj.
      Hogy én hogy csinálom. Emlondom, bár ez önön már úgy sem segit.
      Amikor ön még Romániában skandálta, hogy Ni-kola-e Csu-sesz-ku, akkor Nyilas, mert Magyarországon, bár szovjet megszállás alatt volt, megtehette, az állami, alkalmazotti mumkaviszonya mellé, iparengedélyt váltott. Úgy hivták ezt akkoriban 1972 körül, hogy Kisipari Kiegészitő Tevékemység. Pénztárkönyvet kellett vezetni, bevétel- kiadás, adóbevallást kellett késziteni, zárómérleget, és a tevélenység után nyereségadót kellett fizetni. Nem volt akkor még olyan, hogy könyvelő, minden pénzügyi művelet dokumentálását mi magunk végeztünk, a pénztárkezeléstől, a készletgazdálkodáson keresztül a leltárlejelentésig .
      Amikor ön még nem ismert ilyet hogy adózás, és a pézról annyit tudott, hogy van 1000 lejem, amit elkölthetek.
      Aztán bonyolódtak a szabályok, kimentek az oroszok, bejött a kapitalizmus, ami annyit jelentett, hogy a vállalkozás múködése sokszorosára drágult
      Hogy eligazodjunk az egyre bonyolultabb állandóan változó adójogsszabályok között, naprakészen kellet ismerni a pénzügyi és adójogszabályokat, majd amikor már átláthatatlanná vált, és a munka rovására ment könyvelőt kellett fogadni, amire mellesleg köteleztek is minden vállalkozást, még jobban növelve a költségeket.
      Akkor vettem meg az első autómat, amikor összegyült rá a pénz.1973-ban egy Renault 10-est. Használtan. 76-ban kiadták az 1300-as Ladát, ez volt a második autóm. Készpémzben 86000 Ft volt, akkopr kerestem az állami vállalatnál 3500-at
      80-ban vettem egy épitési telket, és felépitettem az első családi házamat. Kölcsön nélkül.
      89-ben leégett az anyám háza, hát elbontattam a 300 éves falakat( nehogy Joe szemre vesse) és felépitettem a második házat. Kölcsön nélkül.
      90-es évek elejére kinőtte a vállalkozás magát, , közben a fiam is felnőtt, ezért kibővitve a tevékenységet informatikai vonallak társasággá alakitottuk a céget. Ma amerikai cégeknek vőgez a fiam grafikai tervezéseket
      Közben felújitottuk, az akkor már nem lakott, első épitésü házat. Kp.
      2006-ban lakást vett a fiam Budapesten, amit felujitottunk. Készpénzen.
      2019-re felépitettem a harmadik házat. Közben volt 4 autóm. Én nem cserékgettem 3 évente azért hogy ezzel segitsem keresethez jutni az autóiparban dolgozókat, mint ön. Szégyenlem az önzésemet, de igy van..
      Eközben, mióta a főállásomból nyugdijba mentem, módomban volt ávente 5-6 alkalommal bejárni Erdélyt. 200000 Km körüli erdélyi ut volt csak a Lagunámban, plusz a szervezett buszos utak.
      Évente elmegyünk Ciprusra, megmártózni a tengerbe, Krétára, bejárni a hegyeket az öblöket, kiugrunk a fiammal Berlinbe sörözni, Portóba borozni, Madridba Szeranoi-sonkát enni, Azori szeigetekre áztatni az isiászomat (nincs) a vulkáni hőforrásokban, Madeirára, rácsodálkozni a természet vad szépségére, Szentpétervárra, megnézni azt a nyomort amit önök vizionálnak. Elképzeli nem tudják azt a kincset ami ott felhalmozva van.
      Soha hitelt nem vettem fel. Milözben a lumpenproletár házat vesz kölcsönre, autót hitelre, TV-t, hűtőszekrényt, klimát szereltet be adósságra. Kölcsönt vesz fel, hogy elmehessen nyaralni.
      Aztán ha elveszti a munkahelyét viszik az autóját, hisz az nem az övé, az a banké. Utcára kerül, mert a háza is a banké, ő csak lakik benne, amig fizeti a “lakbért” amit törlesztésnek hivnak, és még a gyereke is fizeti azt a terhet, amit azért halmozott fel, hogy előbb legyen háza, autója.
      Van hitelkártyám. Használom is. Csak hogy tudja, erre mifelénk is létezik. A kártyahaszálat uták járó ponokból fedezem a kiruccanásaimat. Mindig összegyülik annyi, hogy fedezi a repülőjegy árát.
      Na, hát Igy Joe. És bár ehhez senkinek nem lenne köze, senkit nem is érdekel önön kivül, csak okulásként ha már rákérdezett. Igy is lehet

      Válasz
      • joe

        Gratulalok Nyilas ur a sikereihez. Csak azt nem ertem,hogy miert allandoan azon ragodik,hogy Joe,vagy antal m,vagy masok,miert irnak erre az oldalra? Vegeredmenybn mi koze hozza,hogy ki,es hogy ir,es ki el kolcsonbol es ki nem. Maga fizeti? Egy kicsit hamarabb volt auto mint maganak,es joparszor osszejartuk a cucilista otrszagokat. Tudom,hogy hogy eltek az emberek M.O-on,mert van egy par rokon. Tollem lehet tobbszori milliomos is ,ugysem erdekel. Nem is irtam egy darabig,hogy bizonyitsam be ,,Ez van,, urnak,mert azt irta,hogy ha kidobnak kenyer nelkul maradok,mert engem a ,,szeku,, fizet. Nem gondolja,hogy lenne jobb is mivel foglakozzon,mint Joe-val hadakozzon es izgassa azon magat,hogy Joe mibol el,es mire vitte. Joe ott is vitte sokkal tobbre,mint az atlag,es mindent ott hagyott, elvettek,a mai napig sem lattunk egy banit sem. Legyenek boldogok vele. Egyebkent nem kotelezi senki,hogy elolvassa a velemenyeimet. Van ott eleg okos jomeglatasu beiras,olvassa azokat. Es ne sajnalkozzon rajtunk,hogy hogy elunk. Nem kertem en magatol meg soha semmit a megelhetesemhez.

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Ne hányjon már a szememre olyanokat, amit nem követtem el. Hát nem éppen én voltam az, aki mindig arra kérte önt, hogy ne menjen el. Most teljesen magamba vagyok roskadva, mert biztos voltam benne, hogy az én kérésere maradt itt köztükl az 52-ik fogadkozása után is, hogy nem fog többet ide irni.
          Sajnálom, hogy 15 év alatt nem tanult meg annyit magyarul, hogy megértse, az itt ne hagyjon bennünket Joe, nem azt jelenti, hogy miért ir erre az oldalra.
          Antal m urat meg főként ne keverje bele, mert neki aztán néhény jóindulatu figyelmeztetésen kivük, hogy nehezen érthető a mondanivalója, semmi sértőt nem irtam.
          Felőlem ön annyi kölcsönt vesz fel, amennyit a bankok hajlandók önnek kölcsönözni. az ön dolga. Ön kérdezte, hogy én mit tennék. Én csak vázoltam, hogy igy is lehet.
          Mi, kb egy korosztály vagyunk. De sokkal idősebb biztos nem lehet mlnt én.
          Amikor én kezdetben jártam Erdélyben, egy P20-as motorkerékpárom volt. 23 éves voltam akkor Bementem vele egy kisvárosi szervizbe, meg kellett hegeszteni az utánfutót, eltörött a villája, mire a határtól elértem az 50 km-re levő célig, az egész szerviz összeröffent megcsodálni. Tudom, hogy milyen volt a romániai jármőpark abban az időben, úgy hogy nekem ne nagyon dicsekedjen olyannal, hogy önnek mikor volt autója, mert még akkor is nehezen jutottak hozzá, amikor már Romániában gyártották a Renault 12-est Dácia néven.
          Nem járkáltak önök olyan nagyon a 70-es lvekben a cucialist országokban sem. Majd a meséit a marczy korosztálynak adja elő inkább.

          Válasz
          • ez van

            Nyilas, összehozta Jóska bácsi fizetését. Azt azonban önnek is tudnia kell, hogy Jóska bácsi igazat írhatott az autóját illetően, hisz a párttitkárok Moszkvics, Wartburg kiutalást kaptak, a szekusoknak Pobeda, magas pártfunkciósoknak Volga dukált.Trabant csak jóval később, már a Dáciás korszakba jött divatba, de kivárásos rendbe osztogatták a fagylaltot nyalóknál jobban tudóknak.

          • joe

            Na aztan jo tanacsokat osztogatott nemmondom. Az mar eszebe sem jut,hogy akik eljottek azok a zerorol kezdtek,nem mint maga,hogy ott volt a szuloi hatter,na meg az ezereves hattaere. Ha addig vartunk volna amig kigyujtottuk volna a penzt,hogy hazat vegyunk,akkor meg most sem lenne semmink,mert ugyebar valahol lakni is kell!!! es a lakas berelese,nem sokkal olcsobb,mint hogy a sajatjat fizesse. Komoly felkeszultsege van a gazdasagbol. Folytassa csak tovabb a politizalast,meg a felrevezetest,ahoz sem ert,de vannak elegen akik imadjak e szemfenyvesztest.

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Igy sincs semmije, hisz mindene a bankké.

          • Nyilas

            Kedves ez van.
            Nem volt ez a mi szegény Joe barátunk otthon sem párttitkár, sem magas funkcionárius, de még szekus sem. Dolgozott egy valamilyen műhelyben, még az is lehet, hogy autószerelő mőhely volt, és álmodozott nindarról, amivel most minket, mint vele megtörtént dolgok, kábitani próbál
            A kimagasló fizetésről, a magas beosdztásu kapcsolatairól, az évenkénti külföldi, családi nyaralásairól (a 60-as 70-es években), a szükéséről, ahogy átuszta éjjel a Bégát (ezt aztán elfelejtette, mer évek múlva már úgy e,lékezett, hogy családostól települt ki).
            Szerencsétlen ember lehetett otthon is, meg kanadában is. Ha nem igy lenne, ha sikeres, megelégedett ember lenne neokanadaiként, akkor élné az életét, és nem erőlködne itt már több mint 15 éve, azon, hogy ő milyen sileres ember volt Romániában is, meg Kanadában is, miközben egész életében alkalmazottnént gürizettnála okosabb, tehetősebb emberek pézzéért.
            De én kedvelem őt, ezért néha úgy teszek, mint ha komolyan venném.

          • antal m.

            Nyilas úr!
            Úgy van, minden rendben!
            Egy kicsit korcsnak tekintenek. Bennem annál több önbizalom van. Le szorítom a mondani valóimat! Üdv.

          • TÓDUCZ

            Mérnök űr, Ön is egy csónakban evez Jócka bácsival, csak annyi a különbség kettőjük között, hogy az egyik itt, a másik pedig Kánádában csinálja az eszét!

        • TÓDUCZ

          Jócka bácsi, nem ez van úr miatt nem tetszett ide írni néhány napig, hanem azért, mert volt egy kicsi “bütykölni” valója: kommentek helyett jelentéseket kellett írnia!

          Válasz
          • joe

            Meg is kaptam a fejmosast a fonoktol,mert tobbszor figyelmeztetett,hogy ne foglalkozzak a dilidoktorral,mert annak mar ugy is annyi. Az allapota visszafordithatatlan. Azert kell menjek felkeszitore. Vannak mas fontosabb ugyek. Az Ur magaval,hiszen az ilyenek az Ur kegyelmeben vannak.

          • antal m.

            T. Válasz: /2o2o. júl.14-n 16:45 köz./–re.
            Ön eltájolt ,,csipeget,, szenvedélyével. idézem Önt: ,,egy csónakban evez,,………..! Hajóztam, az igaz, de a csónakázást Önnek ajánlom, boldogságára!

        • TÓDUCZ

          Jócka bácsi, én már 1970-ben nagy kerekes 1000 Wartburgot és 1100 Daciat (Renault 8) vezettem!

          Válasz
          • joe

            En nem csak vezettem,hanem a tulajdonomban volt 68-tol egy nyugatnemet maraju kocsi. Egyebkent en mar 63-tol vezettem a kocsit. Jo hozzaertesre val ,hogy nagykerekunek nevezi a Wartburgjat,vagy csak vezette? Eltunok egy idore,mert behivtak felkeszitore.

          • Nyilas

            Milyen az a nyugatnémet márkáju kocsi Joe? Én még ilyenről sosem hallottam. Ismerek autómárkákat, mint Mercédes, Audi, régebben mág az NSU, de sehol nem látokl a “nyugatnémetet”
            Biztos, hogy dolgozött ön autószerelő műhelyben, hogy nem tudja mi az a “márka”?

          • TÓDUCZ

            Jócka bácsi, há még a Wartburghoz se tetszett érteni! Há ha nem vagyok indiszkrét, há milyen nyugatnémet márkájú volt? Mércanó, BMW-u, Ford Taunus, Opel, VW, Audi, Porsche, NSU Wankkel-motorral, vagy egyéb?

          • TÓDUCZ

            Jócka bácsi, a Wartburg kétütemű, háromhengeres, szabadonfutós autó!

          • joe

            Daktarur,en ugy tuttam,hogy harom utemu. Ahany henger annyi utem. Aztan mi az a szabadonfuto auto? Az valami olyan,hogy szabadon futkoraszik,es nem kellet vezetni? Mar akkor is voltak ilyen onfutkoraszok. Az hogy mukodik? Esetleg nem a sebessegvaltoja szabadonfuto? Minden automata sebessegvalto szabadonfuto,egyebkent. Vezetett olyant is vagy volt a tulajdonaban is?

          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi, olyan hülye, hogy ki se lehet javítani!

          • TÓDUCZ

            Jócka bácsi, engedje meg, hogy kételkedjek autószerelői ismereteiben, hisz olyan fontos autóalkatrészeket nem ismer, mint a szabadonfutó, amely kiiktatja a motorféket, anélkül, hogy üresbe tenné a motort, nyomja a gázt és amikor leveszi a lábát a pedálról, akkor a motor nem fékezz, nem tudja, hogy van kétütemű és négyütemű belsőégésű motor, meg, hogy mi a kettő között a különbség, úgy “tudja”, hogy ahány henger annyi ütem!

          • antal m.

            Tóducz úr!
            Rossz ember, mindig gyaláz valakit! De, ez egy rossz szokás. Kellene követni az idő alkotottságát is. Nem ildomos ma, rágalmazni mint régen, még a gyereket se! Hová terjeszkedni a múlt abszurd tekintélyt féltés taktikázásaival élni-élődni! Ez már nem divat! XXI század, emberközelségre–,nyítottságra készteti az embereket,, mert ez a mai technika követelménye, vonalban lenni, / ha lehet/ mindenkivel, mint a szalag munkán! Nem, éket verni a társam talpa alá! ,,Finom alkatrészek,, a műveltségtől is függnek, befolyásolják mind azt!! Gyalázkodni, nem műveltség! Kit érdekel ma az, hogy hol jártam iskolába és mikor a múltban, mert az lejárt- tova szállt, az idők fejlődést is beiktattak azóta, mindenhol!?
            Otrombaság beszélni, hogy PCR tag lehetett, vagy volt! A mai, aktuális PCR-t oldják meg, arra kell erőt szentelni! KI HÍVÓSKODJÉK A CSALÁDJA ÉLÉN, – INKÁBB!

          • TÓDUCZ

            Ámen, mérnök űr!

          • ez van

            Jóska bácsi, mint szaki, jól tudja. A nyolc hengeres autók motorja nyolc ütemű. Ahány henger, annyi ütem. Hetedik osztályos fizika. Még, mint hozzá nem értő, csak annyit kérdeznék, hogy a három ütemet hogyan osztaná fel működési ciklusokra? Tudom, hogy Halasinak voltak hasonló fejlesztései, de kanadai szervizében kevés az esély, hogy ilyennel találkozott volna.

        • antal m.

          Tisztelt Joe!
          Valaminek okán, láttam engem is megemlít!
          A magam részéről mindenkivel tisztáztam, azt ami esetleg vitásabb volt,–nem haragszok senkire, se nem elégedetlenkedem! Ha valakinek érdekébe vagyok, rögtön eleget teszek válaszaimban! Nagyon megértem, az Ön sorsát és tevékenysége terét,– vannak gondjai is de az jó, hogy elégedett sorsával! A ki nem biztos a dolgában, az mindig kérkedik!? Sok sikert!

          Válasz
          • joe

            Kedves antal m,ensem haragszok senkire. Ez a reggeli szorakozasom,hogy olvassam a daktar,meg a teknikas,meg a muzsikus tanarur magasfoku kisuleseiket. Azt meg kell jegezze maganak antal ur,hogy akik annak idejen,de meg most is (keleteuropai szokas),hogyha valami felsobbiskalat vegzett,de meg erettsegit is,mindjart az ,,elithez,, tartozonak vallotta magat,es haragudott az elodeire,olyannyira (ismertem ilyent) hogy meg a szuleinek is megvolt tiltva,hogy felkerssek a blokba,nehogy meglassak a szomszedok az oseit. Azert haragszik a daktarur us ream,meg magara,mert az apja na nem munkas,hanem sajat iparral rendelkezett,ha annak akarjuk hivni. O pedig egyetemet vegzett fomufti volt a vigyorgok klenikajan egy Mikhaza nevu kozsegben. Ott novekedett ki ujgazdagnak,meg sznobnak. Volt ilyen fonokom is,es nyiltan hangoztatta,hogy utalja a mocskoskezueket a zsiros,olajos kezueket,meg ruhaikat,es haragudott,hogy azoknak nagyobb a fizetesuk,mint akik ,,fonokok,, Nem kell omolyan venni oket. Most irta egy par napja a daktar,hogy kaptam egy segberugast. Mindjart a Moricka esete jutott eszembe. Ugyanis Taszilo,megmondta Arisztid baratjanak,hogy moricka a szodavizes,viszonyt folytat Arisztid felesegevel. Hat Taszilo meg is leste,es tenyleg megbizonyosodott rola. Aztan talakoznak megint es kerdezi Taszilo,hogy na baratom mi a helyzet? Hat azt mondta Arisztid,hogy tenyleg ugy van,de meg is bosszultam Morickat. Hat Hogy kerdezi Taszilo? Jon a valasz hogy lementem,es jol seggberugtam a Moricka lovat. Kb ilyen rugdalkozast vegez a daktarur. A semmibe!!! Illetve a kepzeletiben.Kedves antal,mar csak egy gondunk van,hogy legyunk egeszsegesek,es FOLEG!!!!!,ne veszitsuk el a gondolkodasunkat,mint itt egy paran,akiknek mindenrol a szku,meg a part,meg az ellenseg,meg mittudomen mik kovalyognak a fejukben.

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Ha kevesebb alacsonyabbrendüségi komplexus szorult volna önbe, nem látná ilyen sötéten a világot

          • TÓDUCZ

            Kedves Jócka bácsi, megint tetszett egyet mellé lőni, de ez már nem újdonság, hozzászoktatott az idők folyamán. Én régi gazdag vagyok! Az újgazdag Ön! Nincs nyaralom, nincs akárhány lakásom, nincs Lamborghinim, nem járok Las Vegasba rulettezni, nincs jachtom, bankbetétem, hitelkártyám, meg egyéb “csemegém”. Miután leszereltem a vigyorgóból, mert az óra nekem se ketyegett visszafelé és átadtam a szolgálati lakásomat az utódomnak, elhúztam a csikót a “tetthelyről” és 30 kilométerrel arrébb tettem székhelyemet nyugdíjasként szülővárosomba. Abba a házba, amit még apai nagyanyám vásárolt az 1870-es években és azóta tisztelettel lakta, lakja családom. Az állandó majdani lakhelyemben nyugszik a marosvásárhelyi rom.kat. temetőben, egy sírban: nagyapám, nagyanyám, nagybátyám, édesapám, édesanyám és ha minden jól halad, akkor nemsokára én. Jócka bácsi, én régi gazdag vagyok

        • antal m.

          Tisztelt Joe!
          Gondolom, elég jól megértettem az írását!
          Mindannyiunknak azt kell keresni először is, hogy ne sértegessük, csúfoljuk-ki játsszuk egymás bizalmát!
          Létezett és létezik ma is osztály harc, az egyszerű vagy felkészültebb rétegek/emberek/ közt! Na, de a világ változott, mindannyian egyik a másikára vagyunk szorulva, szakmánkat is tekintve! A ruházat,– ma mindenkinek van, esetleg élelemre nincs mindenkinek elég magán jövedelme!? Valamint lakási körülménye, nem komfortos–az az silány!? Igyekszik minden réteg–osztály népe-embere, dolgozni, hogy abból megéljen! Nincs mit irigykedni, vagy megvetni valakit!? A paraszt ember ha be megy egy irodába-hivatalosságra, az a sapkáját bal kezébe fogva-szorongva, — tiszteleg! Ezt a dölyfös Uraság nem teszi, amikor szegény ember lakását látogatja! Pedig, az emberi tisztelet, egyenlő kell legyen kölcsönösen! Ez a tisztesség-műveltség kötelező kívánata! Szakmaiságról: Nagyon sok emberekkel dolgoztam, rengeteg szakemberekkel és segéd munkásokkal. Azok is külömböző felkészültek, – kinek miként volt lehetősége-tehetsége- szerencséje okulni-tanulni, családi helyzete a döntő! Na, de meg értettem mindenkit, mert nekem ez volt fő feladatom, hogy munkába állítsam és biztosítsam munkája által neki a családi megélhetését, azaz a fizetését!
          Ha, magasabb beosztást kaptam, ugyan azt tettem azon a szinten mindenkivel! Minden szakmának meg vannak előnyei-hátrányai, — tisztább-koszosabb munkahely,– ember válogatja,–lényeges a jó védőmunka ruházat!
          Olyan egyszerű falusi paraszt embereket ismertem az életemben, a szülő falunkban is, hogy úgy beszélt-végezte élete sorsát, annyira tehetségesek voltak, hogy tanárokkal, ügyvédekkel vagy közviselőkkel, — annyira kiértették magukat, hogy elbújhattak előttük a magasan felkészültek! Értelmesen beszéltek lényegesen, folyékonyan, művelten! Az emberi élet és azok összetevőinek kultúrája, hatalmasan eltérőek egyik a másikától, úgy fizikailag mint szellemileg! Nem könnyű megbélyegezni senkit negatív-vagy pozitív szemszögekből, egy néhány érintkezésből, beszédből a vagy információ cserén keresztül tenni!
          Végül is, érezzük itt jól magunkat,– ez a tér a mindenkié, és mindenkinek csak a javát szolgálja!

          Válasz
          • antal m.

            Tisztelt Joe!
            Említést tett, az intelligens emberekről, annak megoszlásáról a társadalomban, –valami ilyenekről. Létezett és létezik e-féle emberi elfogultság avagy elképzelés! Szerintem ott a nagyszámú iskolázott-érettségizett emberek: -tanítók, kántorok, zenészek, írok-költők, technikumot végzett szakemberek társasága, szerintem ezek mind-mind rendelkeznek intelligens képzéssel, gyakorlattal. Vagy a nagy magyar költőnk egyike Petőfi Sándor, iskolai kollégiumban tanult Pápán! Világon egyik elismert magyar költője-irodalmárja nemzetünknek,- ritka számban magasan intellektuális személyiség volt! Ezen ellehet gondolkodni mélyen! Már mint olyan, az emberi viselkedés-magatartás-megjelenés vagy közműveltségi állása,– ad egy emberi értéket az emberi személyről?!

          • joe

            Kedves antal m ur,ugy kellene legyen,ahogy a befejezo mondata szol!!!! Ez a ter,(mar a fogalom szerint) mindenkie kellene legyen,de ezt megmagyarazni egy par embernek (es ezek a leghangosabbak,es megvannak gyozodve,hogy Istenadta joguk van hozza) lehtetlen,hiszen nap mint nap kotekedik,nevezget,mocskolodik,sem nemzettarsanak,sem felkeszultseget sem nemzeti erzeseit stb. el nem fogadja,sot allandoan hangoztatja,hogy nincs az okeme emberi magaslatan!! ,felkeszultsegen nyelvtudasan,hazaszereteten????!!! Sot egyaltalan elnie sem volna szabad. Iranyomban pedig duheben orjong,hogy nem kepes fizikailag belemrugni,lehurrogni,mint ahogy annakidejen tevekenykedett. Hiszen masok is irtak ide,akiknek felroja,hogy nincs eleg (es nem volt) eleg NAPPALI ,IDEJEKORAN elvegzett iskolaja. Sajatmaga iskolazottsagat,felkeszultseget tartsa etalonnak,ami ertheto,a narciszisztikus beallitotsaganal fogva. Csakhogy Joe-nak ugysem tud artanai(de meg masoknak sem),mert mar mas szelek fujnak,es nincs korlatlan hatalam masok felett,mint az atkosban,hogy mogotte allt a rendszer biztositotta hatalom. Es ez faj neki(k).

          • TÓDUCZ

            Na, az itt állandóan meg nem értett két zseni, antal m. és Jócka bácsi, “Petőfi Sándorok”, hosszasan elsírták műveletlen bánatukat: ott ahol a szégyen érzettet osztották nem álltak ott ők a sorba!

      • antal m.

        Tisztelt Nyilas!
        Az Ön fenti írásából, amely őszinteség, megértettem, hogy sokat kell Önöknél is bütykölni ahhoz, hogy valaki jól éljen. A Kiegészítő vállalkozását is azért működtette! Nálunk, családi vállalkozásnak nevezzük! Magam is ki próbáltam, csak a korban is benne voltam és túl tettem rajta, — eladtam!
        A joe, esetük más, mert ott magasak az órabérek, az az a vállalkozás! Egy jó szakembert, mint Joe-t, megfizetik szépen, jól megélnek belőle! A szakmája is, pénzes tevékenység, ma napság. Nálunk is egy autószerelős műhely, csodásan megél, a napi jövedelméből! Legyen az, AF, a vagy SRL., stb.. vállalkozás, egység forma./ Patron/
        Gondoltam, hogy Nyilas vállalkozást is végzett, mert sok bonyolításokban, mindenkivel és az állam bácsival is sokat kell küzdeni! Gratulálok,– jó egészséget korához!

        Válasz
      • Hajni

        Kedves Nyilas, én is gratulálni szeretnék a sikereihez! Ez valóban szép teljesítmény, el kell ismerni. Ugyanakkor a hitel sem feltétlenül ördögtől való, csak ész nélkül nem szabad felvenni. Nem hitelből kell TV-t vagy bútorokat venni, de egy lakást miért ne lehetne? Az az ideális, ha nincs rá szükség, de egy olyan élethelyzetben, amikor választani lehet az albérlet és a törlesztőrészlet között, akkor a kamatot, albérletárakat, ingatlanárakat, összegyűjtött pénzt és még egy halom tényezőt is figyelembe véve, de el tudok képzelni több olyan helyzetet, amikor én inkább a hitelt választanám. Lehet a hitelre befektetésként is tekinteni, nem csak kiszolgáltatottságként. Sok esetben bérleti díjat fizetni sem kifizetődőbb.

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves Hajni.
          Nincs semmiféle sikerem. Egy átlagember vagyok, aki nem úgy töltötte el az életét, hogy bement reggel dolgozni, és du. 2 után blokkolt kifele a gyárból, hogy hazafele megigyon egy-két sört, és nézze a TV.t. Ennyi a siker.
          A hitelben mindig benne van az a kockázat, hogy elveszik az, amit vele szereztem. Ön ritkán van itt. Jóe barátunk, aki hitelszakértő, és mindenkit hitelfelvltelre ösztönöz, amiből úgy meg lehet gazdagodni ahogy ő , irta egyszer, hogy Amerikában nem hőbörög senki az utcán, mert könnyek elveszitheti a munkahelyét miatta, és akkor nem tudja fizetni, a törlesztéseit, mert ott minden hitelből van. Hát erről beszélek. Abban a társadalomban. amiról Joe beszél, és amiba minket is igyekeznek belekényszeriteni, a nagy gazdagságban gyakorlatikag nincstelenek az emberek. A bankké a háza, a bankké az autója, a bank pénzén nyaral, és ha a gazdaság, amely szintén a banké egyszer őgy dönt, akkor a meztelen fenekén kivük semmije sem marad.
          Átéltük itthon a rendszerváltás idején, amikor a 3.5 %-os épitási kölcsönök egyik napról a másilra 35 %-osra nőttek. Aztán átélhettük 10 éve, amikor a ránkerőltetett valuta alapu kölcsönök törlesztőrészletei duplájára, háromszorosára növekedtek.
          Láthatjuk, hogy a 2006-ban felvett 10 mill. forint kölcsön 14 év törlesztés után, még mindig 20 mill tartozást mutat. S gazdasági életet látszólag segithetné a hitel. Ha az adott termelő egység ki tudná termelni a tartozást őgy, hogy uténna saját lábratudna álni. A gyakorlat azonban az, hogy a termelésban ism a kezdeti hitelt ujabb hitel követi, aminek nincs befejezése.
          Ami viszont azt jelenti, hogy a gyár tulajdonosa is, valójában a bank.

          Válasz
          • joe

            Kedves Nyilas,a ujra,es ujra,bizonyitsa a hozzanemertesek,sem a hitelhez,sem a bankokhoz,es maganak sem olcso semmi ahoz,hogy Joe-t,vagy masokat pocskondiazzon,hulyenek nezzen,nincstelen csorro segunek titulalja holott egyikunket sem ismeri. Ki vagy melyik bank kenyszeritrette ra magukat,hogy kolcsont vegyen fel??? Ki??? Elo pelda,hogy semmitsem tudo (kozeli rokon) is kolcsont vett fel egy mas orszag valutajaban. Hiaba mondtuk hogy ilent soha nem szabad csinalni,mert a valuta ugy hullamzik mint a tenger,es meg meg is haragudott rank. Aztan egy par ev mulva,a haza repult volna,ha nincs a piszkos kanadai bacsika,az a csorroseggu,masokan dolgozo,rendszerkiszolgallo (a hatterhatalom szekertoloi stb) aki kisegitse. A minap oktatott ki az allamkozi kolcsonokrol is. Aztan gogosen ecsetelte nekem!!!,hogy az ertekpairok,bar tartozas,nincs politikaila feltetelhez kotve,sem hogy mire lehet(ne) hasznalni. es maga buszke ra,holott epen ez kell az orszag vezetosegenek(mas titulust is hasznalhattam volna,ami jobban illik rajuk),hiszen majd az ilyen Nyilasok fogjak Oket kontrolalni,hohgy hova kikhez meg a penz. Azert is nem kell az Euro tobbek kozott. De jol van ez igy,majd egy par ev mulva,a penzet megint hasznalhassa tuzgyujtanak,mint annyiszor a tortenelemben,de akkor sem engedi meg maganak,hogy masok ,,parancsoljanak,,. Megha ugy is lenne,ahogy mondja,hogy a hazunk,kocsink butorunk,stba a bankoke,de ketten lakunk egy 200 negyzetmeteres hazban,uj autot veszunk (kolcsonre maga szerint) minden 3-4 evben!!! Igen kirandulunk,elvezzuk az eletet,mert oly rovid. Az mar nem jut,nem is juthat eszebe,mert nem tudja!!!!,hogy a hazat amit megvett,annak az erteke mindig felfele megy es mire nyugdijba meg,ritka az aki kinem fizette,es barmikor kolcsont vehet ra fel KAMATMENTESEN!!!!! es eleheti teszese szerint az osszeg altal biztositott lehetosegeket. EGyszeruen lerohogte,most is azt csilaja,hogy JOe hulye,es azt mondja,hogy kevsebbe kerul hogy kolcsont vegyen fel,mintha a befekteteseibol venne el penzt,csakhat nem erti,hogy mirol is van szo. Orvendjen,hogy azilyen sikeres volt eleteben,es nyugodjon meg ,hogy masok mind hulyek,csak maga es tarsai lehetnek okosaok,sikeresek,gazdagok stb.

          • TÓDUCZ

            Kánádái Jócka bácsi, a “segg” az két g mindig, tessék megmondani a csíkszeredai Petőfinek is!

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Ön körülbelül azon a szonten van hozzászólásaival, mint mikor a négy elemit végzett Juli néni akar előadást tartani a quantumelméletről. Ge, én mindemt elhiszek önnek. Még azt is, hogy ön 3%-ra kap kamatot ha külcsünt vesz fel és 5 százalékot fizet augyanaz a bank a betétjáre. A pénzt meg a Mikulás adja.

        • TÓDUCZ

          Kedves Hajnalka, Isten hozta ismét köreinkbe, elég sokat hiányzott, (tán csak nem volt beteg?), a frusztrált öreg fiúknak nagy szükségük van az önzetlen segítségére.

          Válasz
  5. Bakk -Dávid László- Zoltán

    Nem értek a közgazdasághoz, de mondja meg már valaki:- hogyan lehetséges az autópálya-építés úgy lemaradva Romániában, ha pl. Magyarországról valaki a román tengerpartra akar utazni, gyorsabban odaér, ha Bulgárián keresztül utazva teszi meg az utat Konstancáig, mint Románián keresztül? A gazdagság fokmérője az úthálózat korszerűségén keresztül is tükröződik, hiszen az is az élet minőségéhez tartozik!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves Bakk- úr, ha nem konveniál a csodás romákiai autópálya helyzet, akkor tessék légúti autópályán közlekedni: repülővel, zeppelinnel, hőlégballonnal, stb.

      Válasz
    • joe

      Egyszeru Bakk ur,nincs penz ra,es arra is kolcsont kellene felvenni. Ez csak egy a sok kozul,mert sok agaboga van.

      Válasz
  6. László Ferenc

    Nagyon bírom, amikor két ilyen, az ismeretlenség homályából feltűnt két nemzettestvérünk? (Dobai és Joe urak) ekkora banki, illetve közgazdaság-tudományi tudással, miért messze, az amerikai féltekén keresik a kenyerüket,?
    Miért nem itthon, a Román Nemzeti Bankban (vagy a Magyar NB-ban? töltenek be legalább alelnöki pozíciót?
    Ha lenne bennük egy kis önbecsülés, akkor tudásukat, a szülőföldjük gazdagodására, felvirágoztatására használnák fel! – nem az amúgy is gazdag Amerikát – Kanadát gazdagítanák!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves László Ferenc úr, az urak csak azt képzelik magukról, hogy tudják, me ha tudnák, akkor nem ide írogatnának kommenteket, hanem a Fnancial Timesbe tanulmányokat!

      Válasz
      • joe

        Honnan tudja,hogy milyen tanulmanyokat irnak az FT-ben? Hanyszor olvasott belole? Ott tenyleg irnak,de azert nem ertenek ugy hozza a pencugyhez,mint Toducz,meg Nyilas.

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Tudja, hogy Nyilas kedveki önt, és csak segiteni akar, amikor butaságaiba belezavarodik. Nincs ebben semmi szégyen. Nem ön az egyedüli, aki életében a pénzügyekkel akkor került kapcsolatba, amikor a főnöke a kezébe adta a boritékot a havi fizetésével.
          Na jó, Kanadában már csak értesitést kapott róla, hogy a számláján van fedezet a hiteleinek törlesztésére.
          Az emberek legnagyobb része igy van vele. Csak a többségnek van annyi esze, hogy nem tart előadást arról, amit nem ért.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Na, Jóska bácsi, hiányzott Önnek a seggberugás?

          • joe

            Ha maga mind tart eloadast nekem,meg a szakmamba is belekontarkodik,es kioktat,holott eletemben legalabb TIZEZER kocsit javitottam meg. Mindig mellebeszel,hogy Joe mihez ert,tobbek kozott a penzugyekhez is. En nem vagyok penzszakerto!!! mert nem az a mestersegem,de a csaladban,ugyancsak nagyfelkeszultsegu,magas pozicioban levo szakember van,es azok utmutatsait kovessuk. Azonkivul olyan szamkeloadasokat nezek a TV-ben,vagy olvasok a szamitogepen,olyanoktol akik hires kozgazdaszok. Csakhat maga minek nezne,eleg ha a maga nagyszakertoit nezi es issza a szavait. Orvendjen neki,es tapsoljon. Csak szet kellene nezzen az orszagba,hogy minden folyik le,es megy tonkre.

          • TÓDUCZ

            Jócka bácsi, kocsi javítás közben egy nyáron 30 évig pénzügyi tanfolyamot is végzett? A rokona milyen magas beosztásban dolgozik? Egy bank padlásán? A tévéje és a számítógépe magasan van elhelyezve?

        • TÓDUCZ

          Naponta többször is Jóska bácsi. Bibliaként forgatom.

          Válasz
          • joe

            Azt elhiszem hogy a kezeben forgassa,es abbol tep ki lapokat,amig ott…. uldogel. Vigyazzon mert olommergezest kaphat tolle.

          • TÓDUCZ

            Jócka bácsi, online forgatom az egérrel!

          • Nyilas

            Ledves Joe.
            Látom nyomdász nem volt egy nyáron két évig, különben tudná, hogy már nem ólombetükkel nmyomják az ujságot.
            Látja ezért kedveljük magát. Szórakoztató a tudatlan okoskodása.

  7. László Ferenc

    TÓDUCZ 2020. július 9.-n 17:16 közelében
    Tóducz úr!
    Ez nagyon betalált!!!!!!!!!!!!!!

    Válasz
  8. László Ferenc

    Dobai 2020. július 8.-n 19:26 közelében
    Isten hozta Dobai úr – hogy ismét feltűnt az erman
    Mivel dicséri a felfelé húzott görbéket, szeretném figyelmébe ajánlani Churchill kijelentését? “Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam.”
    Ez alapján találja ki az igazat!

    Válasz
  9. Szentgyörgyi

    Ugyan minek önnek a kecskéim tisztelt Dobai úr ?, van ott elég demokratikus majom ,ha már ennyire állatbarátnak tetszik lenni . A görbékből pedig nem lehet megélni ,mindegy merre mutat .

    Válasz
    • Dobai

      Bizony fejlődik Románia és Magyarország is.
      A Világbank már dörzsöli a tenyerét. Rövidesen beszól:
      hé, ha nagyobb gazdasági növekedést akartok, akkor
      kölcsönt kell felvenni, olcson adjuk, csak 5% kamattal.
      Így működik ez a világ, nem én találtam ki.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Dobai úr, azért Magyarországot és Romákiát ne tessék egy napon emlegetni, hisz Magyarország kidobta az országból a Világbankot is, miközben Romákia pedig tovább nyalja az ülepüket!

        Válasz
        • joe

          Kedves daktarur,azert meg tajekozodjon a kolcsonoket illeti,mert ugyan hangzatos,mar annak aki nem ert hozza,hogy az ertekpapirrok kibocsajtasa is kolcson,mert azt kamatra adjak,es a bevaltskor ki kell fizetni a kamatot is. nincsen semm i ingyen a vilagon,ha nem tudna. Mindennek ara van!!!

          Válasz
          • joe

            helyesen: az ertekpapirok kibocsajtasa ,,nem,, kolcson, mert az…

          • Nyilas

            Hát, kedves Joe, ebbe jól belezavarodott. De segitek önnek kikeveredni. Már ha értelmezni tudja.
            A világbanki kölcsön is, meg az értékpapir kibocsájtása is adósság, amit vissza kell fizetni. A külünbség az, hogy mig a világbanki kölcsönt kérelmezi az állam és a Viágbank a kölcsön nyujtásához feltételeket szab meg, amit a kölcsönt igémylónek teljesiteni kell, addig az értékpapir kibocsájtás egy ajánlás az állam részéról, meghatározott feltételek mellett, amit vagy elfogad, a vásárló, vagy nem. Mig a kölcsönnél az adós alárendelt szerepben van, addig az állampapir esetében, mint kibocsájtó, ő határozza meg a feltételeket, tehát nincs politokailag kiszolgáltatott helyzetben.
            Csak azért segitettem önnek, mert láthatólag nem ért hozzá.

          • TÓDUCZ

            Kedves Nyilas úr, ez Jóska bácsinak és Dobai úrnak magas. Alap képzésen kell kezdeni velük, és fokozatosan felfejlődni az okosításuk folyamatában. Úgy se használ nekik!

      • joe

        Kedves Dobai ur,ketsegtelenul,egyre tobb gazdag ember van Romaniaban is. Es altalaban mindenki gazdagabb,mint negyven-otvenevvel ezelott. Az bizony ugy van,hogy a vilag csak ugy mukodik,hogy ha gazdagodni akarsz,oda penz kell,es az elindulashoz,nelkulozhetetlen,es azt bizony a Bankok kell kolcsonozzek. Aztan,hogy ki hogyan hasznalja fel,az egy masik dolog. Kolcsonbol meg is lehet gazdagodni,es szegenye valni is.

        Válasz
        • Dobai

          Az úgy van, ahogy joe uraság mondja, de nagyon kell
          vigyázni arra, hogy milyen intézménytől veszi fel
          a kölcsönt.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Há két ámerikai kontinensen vegetáló csóró migráncsnak nem kerül drágába a kölcsön kínálgatása!

          • joe

            Bizony Dobai ur,mert konnyen meglehet,hogy a kocsonre fog menni az osszes vagyona. Ismerek nehanyat,akiknek rament a hazuk,vagy az autojuk.

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Én meg ismerek valakit, aki a multkoriban azt irta egy vita kapcsán, hogy
            Aamerikában nem hőbörög senki az utcán, mert könnyen elveszeitheti az állását, és akkor nem tudja miből fizetni a kölcsöneit, mert ott mindene hitelből van.

          • TÓDUCZ

            Én még többet, me Ámerikában és Kánádában sok erdélyi “magyar” szélhámos tántorgott ki Nyilas úr!

  10. Szentgyörgyi

    Az Isten örizzen az ilyen gazdagságtól , ahova beszámitják a szomszéd fejős tehenét . Azt nézzék meg amit termeltek ,előállítottak , eladtak ,a béka valaga alól nem birnak kimászni a nagy gazdaságukban .

    Válasz
    • Dobai

      Amíg a görbe felfelé mutat, addig nincs baj.
      Há én is gazdag lennék, ha magaménak számolnám
      szentgyörgyi úr kecskéit is.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük