Gazdasági miniszter: a tengerparti árakat a kereslet-kínálat alakítja

A román tengerpart nem a legolcsóbb, az árakat a kereslet-kínálat alakítja – állapította meg kedden, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Virgil Popescu gazdasági miniszter.

Úgy véli: a román turizmusnak lendületet adhat az a körülmény, hogy a korábbinál nagyobb bonyodalmakkal jár külföldön vakációzni. Ugyanakkor kitart a mellett, hogy a Fekete-tenger partján továbbra is lehet hozzáférhető áron szállást találni.

A miniszter azt mondta: a kormány és a vendéglátóipari (HoReCa) szektor képviselői készen állnak arra, hogy július 15-én megnyissanak az éttermek, ám megtörténhet, hogy ezt a határidőt, a növekvő koronavírus-fertőzés esetszám miatt el kell halasztani. Másrészt a miniszter kijelentette, hogy kormányzati szinten nincs napirenden esetleges korlátozások újbóli bevezetése.

A Victoriei téri vasárnapi tüntetésekkel kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott, hogy ezek nem “tiltakozások” voltak, hanem „azon erők összehangolt akciója, amelyek azt szeretnék, hogy egyre több eset legyen, hogy ezzel mutassák meg, hogy Románia nem képes kezelni a világjárványt”.

Popescu részletesen beszélt arról is, hogy ki, és milyen körülmények között pályázhat, a járvány miatt hátrányos helyzetbe került cégeknek kiírt, egymilliárd eurós keretösszegű támogatásokra.

A gázpiac július 1-jén történt liberalizációját illetően a tisztviselő elmondta, hogy ő például megváltoztatta eddigi gázszolgáltatóját, mert más cégek alacsonyabb árat kínálnak, és ezt ajánlja minden fogyasztónak.

Agerpres / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük