Veres Zsolt / Fotó: Facebook

Talán nem is lenne hírértéke a címben helyet kapó kijelentésnek és nem is készült volna el ez az interjú, ha Veres Zsolt, nagybaconi lakos, jövendő polgármesterjelölt az egyik közösségi portálon történt bejelentését nem kíséri egy lavina.

Olyan, ahol a múlt rendszer bevett szokásait követve, életveszélyesen fenyegetnek meg egy embert. Olyan, ahol az emberéletet polgármesteri székben, munkagépekben mérik.

Veres Zsolt változást szorgalmaz Bacon-községben. Egy olyan helyet akar, ahol az embereket megbecsülik, ahol nem kell megtorlásoktól félni, egy olyan községet, ahol a megválasztott polgármester a közért dolgozik szívvel-lélekkel.

– Bejelentése életveszélyes fenyegetéseket vont maga után. Hogyan történtek ezek?

Az egész egy facebook-bejegyzésből indult, ahol kitértem arra, hogy általában mindenki igérni szokott s majd ezt és azt valósítja meg. Ezt megfordítva arról írtam, hogy ha majd polgármester leszek, mit nem fogok tenni. Kitértem arra, hogy nem fogok magamnak sem kicsi, sem nagy farmot építeni, mert polgármesteri fizetésből ezt úgysem tudnám megvalósítani tisztességes keretek között. Rövid időn belül felhívott a polgármester fia, aki konkrétan kimondta, hogy ha be nem fejezem, akkor a nyakam kitöri, elvágja és meg leszek dögölve. Amikor visszakérdeztem, hogy most fenyeget-e, akkor az volt a válasz, hogy nem, ő nem fenyeget, hanem meg is teszi. Rá néhány napra találkoztam egy nyilvános helyen véletlenszerűen a polgármesterrel, akivel szóváltás alakult ki a bejegyzésem kapcsán, és aki szintén megfenyegetett, hogy úgy megver, mint a lovat. Sőt, nyomatékosította, hogy ha hat hónapot kell is üljön emiatt, de kezem-lábam eltöri.

Nos, ide jutott Nagybacon, ilyen polgármestere van Benedek Elek, Konsza Samu, Nagybaczoni Nagy Vilmos és Lőrincz Csaba községének.

– Borítékolható, hogy a hatóságok kezére jut az ügy. Vannak bizonyítékai, tanúi?

A tanúkkal az a helyzet, mint mindennel ebben a modern és érdekalapú társadalomban, hogy senki nem foglalkozik a másikkal, mindenki önközpontú és gyáva is ezek mellett. Igen, elvileg lennének tanúk, de az az igazság, hogy nem számítok rájuk. Ezzel szemben van hangfelvételem.

– Minden tettnek vannak okai. Mit gondol, hogy miért történtek meg ezek a dolgok, miért fenyegették meg?

Ez egy hosszú történet, de menjünk vissza 2016-ra, amikor ugyanis a polgármesteri választásokon nem volt ellenjelölt. Talán ez adhatott lovat a polgármester alá, hogy ő nem csak falugazda, de mindenható is, kinek „királysága” be van betonozva. De az is lehet, hogy a 80-as évekig kell visszamenni, amikor a rettegett rezsim milicistájaként dolgozott emberünk. Pszichológiailag egészen biztos sok ága-boga van, de valószínű, hogy a legnyomatékosabb ok a fenyegetésre és megfélemlítésre az anyagi érdekeknek tudható be.
Kérdezem én öntől, hogy ha valaki a világ egyik sarkán úgy működtethet egy több tíz hektáros farmot, hogy az üzemanyag ingyen van, a gépek ingyen vannak, az alkatrészek is ezekbe, de még az ott dolgozók sem az ő zsebét terhelik, akkor ez a valaki foggal-körömmel nem ragaszkodna-e ehhez az egyedi lehetőséghez? Csak kérdezem.

– Polgármester leszek! Magabiztos kijelentés. Olyan polgármester szeretne lenni, aki magabiztosan vezeti a községet?

Ajánlom mindenki figyelmébe a bejegyzéseim. A kontextusban az irányra utaltam, hogy eldöntöttem melyik irányt választom életem nyílt tengerén, és az iránytű a polgármesteri székre mutat. Igen, egy közösséget magabiztosan, hittel, becsülettel kell vezetni. A legmélyebb magabiztosság csak akkor törhet fel valakiből, ha teljesen feddhetetlen, tiszta a múltja és tiszták a szándékai. Ilyen esetben támadhatatlan, és sok esetben legyőzhetetlen is. Sokféle hiány van ebben az országban: munkaerő hiány, pénzhiány, de a legnagyobb hiány a becsület hiánya.

– Nem tartozik az RMDSZ rajongótáborába, de a másik két magyar párt is idegen öntől. Független jelöltként indulna a helyhatósági választáson?

Talán kezdjük azzal, hogy mi egy polgármester feladata? Egy polgármester, különösen községi szinten, nem arra hivatott, hogy ideológiát és különböző irányzatokat képviseljen, mert erre ott vannak az aktivisták, bloggerek, magas szintű politikusok egy másik párt színeiben, akik reggeltől estig ideológiát fröcsögnek. Egy jó polgármester, a jó városgazda vagy jó falugazda ehhez pedig a stratégia az élsószámú elv, nem pedig az ideológia. Magyarán ezen a nyílt tengeren, ha képtelen vagyok a nagyobbik szelet kifogni, akkor nem a polgármesteri székben van a helyem. Ebbe a hibába sokan beleestek, őket pályatévesztett embereknek nevezem. Egy másik pártot, egy másik ideológiát, egy elvet lehet és kell hangoztatni, de nem falugazdaként. Az, hogy függetlenként indulok-e vagy RMDSZ színekben, ez nem csak rajtam áll. Egy lehetőség is egyben, hogy az RMDSZ néhány vezetője színt valljon, mivel a labda fel van dobva. Aki ismer, az teljesen tisztában van a szándékommal, az értékrendemmel, stb. Amennyiben valaki ebben nem lát sem potenciált, sem lehetőséget arra, hogy ideje egy helyes irányt venni, az egyértelmű bizonyítéka valaminek. Az olvasó döntse el, hogy minek.

– Gondolom, hogy sok mindenen változtatni akar. Pontosabban melyek azok a dolgok, ahol ez szükséges?

Először is legyen rend a községben. Rend minden formában és értelemben. Hadd legyen Nagybacon az a község, ami viselheti Székelyföld legtisztább és legrendezettebb községének címét. Bejártam Európát keresztül-kasul, láttam, fejlődtem, és ez a pont nagyon fontos lesz számomra. Második a milicia nosztalgikus hangulatára emlékeztető légkört, ami a tanácson uralkodik, 21-ik századira cserélni. Ez az én generációm esetében természetes, mert egy másik korszellembe születtünk bele. A kollegialitás, a csapatszellem elvének szeretnék érvényt szerezni, nem pedig a főnök és beosztott felállásnak. Harmadik az, hogy fiatalos, ütőképes csapattal a csillagos eget is megpályázni. A negyedik pont az lenne, hogy rendben tartani községünk gépeit, amelyek kizárólag és teljes mértékben a civil lakosság szolgálatába lesznek állítva, amelyek sok esetben egy bizonyos farmon parkolnak. Ötödik pontként elmondhatom, hogy van két komoly elképzelésem, ami a turizmus tekintetében olyan hatással lehetne Bacon községre, ami egész Erdővidéken érződne idővel. Erről nagyon szívesen mesélek személyesen bárkinek. A hatodik és talán a legfontosabb az, hogy be akarom bizonyítani: igenis létezik másfajta szellemiség, igenis létezik egy másik fajta „politika”, igenis létezik még olyan székely ember, aki tiszta szándékkal és becsülettel akarja népét szolgálni.

– Egy másik bejegyzésében egy Bacon községhez tartozó uzonkafürdői romos ház állapotát hozza fel, mint megoldandó problémának. Gondolja, hogy ezeken a problémákon tudna segíteni?

Ez a romos épület nem a tanács tulajdona, de hadd jegyezzem meg rögtön, hogy egyetlen régi magánépület sem Kolozsvár város tanácsának a tulajdona egy-egy forgalmas helyen, még sincs romos magánház a városban sehol. Ez az épület Uzonkafürdő szívében található, közvetlen a strand mellett, ami még így is látogatott nem csak a környékről, de Sepsiről, Brassóból, és máshonnan is látogatnak minket. Nyilván nem hasonlítható e maroknyi székely lakta Uzonkafürdő egy nagy városhoz, viszont az igényesség, a közbenjárás, a problémamegoldó szerep nem attól függ, hogy egyik vezető egy városé a másik csak egy községé. Valakit vagy foglalkoztatnak ezek a dolgok vagy nem.

Mint a község új polgármestere kezdeményezni fogok konkrét lépéseket,

Két megoldás lehetséges: vagy lebontják az egészet, ezzel véget vetve az igénytelen, a nemtörődöm, a „lesz majd valami ezzel is” félmegoldásoknak. Nem mindegy, hogy egy községünkbe látogató turistában milyen kép, milyen megítélés rajzolódik ki. A másik megoldás, hogy felújítják az illetékesek, amihez a tanács akár munkaerőt is fog szolgáltatni, gépeinkkel együtt.

Ez a mi községünk és akárhány tulajdonosa is legyen ennek az épületnek, a turisták által alkotott községkép minket terhel.

Minden erőforrás, ami a tanács birtokában van, kizárólag a közösséget fogja szolgálni az én mandátumom alatt 2020-tól. Ahol a szükség megkívánja, ott leszünk.

Meg lehet természetesen mindent magyarázni, hogy ezt ezért nem lehetett, s azt azért nem lehet, de sem az idelátogató turistát nem érdekelnek magyarázatok vagy kifogások, sem Bacon község polgárait. Itt rend kell legyen.

– A politikai ellenfelek múltbeli hibákat is szoktak keresni, hogy ellenfelükre csapásokat mérjenek. Veres Zsolt támadható?

Igen, Veres Zsolt támadható, mivel el lehet vágni a nyakát és el lehet törni kezét-lábát. Ezen kívül nem támadható, különösen azért sem, mert gyermekként éltem meg a kommunizmust, nem pedig beavatottként. Fiatalkori hibák minden embernek voltak. Többek között azt hangoztatta a polgármester úr, hogy hány autót törtem össze huszonévesen. Ezek saját anyagi károk voltak, viszont amit ő tesz, az öt település kárát szolgálja. Ez a nem mindegy.

– Volt már magánvállalkozó, több évet dolgozott a nemzetközi szállítmányozás területén, s nemrég a Babes-Bolyai Tudományegyetemre nyert felvételt. Gondolja, hogy tapasztalata elég lesz és el tudja vezetni a községet?

Az élet egy folyamat, a tanulás is az, de alapjában véve minden egy folyamat. Úgy vélem, hogy nagyon fontos a személyes fejlődés, konkrétan a tanulás is, mert abszolút minden tanulható, de talán a legfontosabb mégis a kapcsolatok. Amennyiben megnyerem a választásokat, semmiképp nem egyedül fogom végi járni ezt az utat. A világon a legtöbb sikeres ember tudja, hogy vált azzá amivé? Mentorai által. Mindenki annak az átlaga, akikkel körülveszi magát. Ez szakmailag is így van, aki pedig ennek tudatában van, az hatalmas előnyben is van.

– Önnek fontos a székelysége, magyarsága és több tüntetésen részt vett, ahol magyarságunkat kellett megvédeni. Megválasztása esetén továbbra is kiterjed erre a figyelme?

Igen, valóban minden tüntetésen ott voltam, ahol tehettem. Nem rég a polgármesterünk ezt is a fejemhez vágta, hogy mit tettem én a közösségért? Soha, egyetlen alkalommal nem találkoztam vele például tüntetéseken. Ezt csak így érdekességképp említem. Tudja, úgy gondolom, hogy ismét szóba kell hozzam a stratégiát és az ideológiát. Egy kicsit másik perspektívába helyezem, de gondoljon bele kicsit abba, hogy a gyakorlati székelység, ha úgy tetszik a hétköznapi székelység nincs-e kiveszőbe? Tehát, ezután is pártolni fogok minden megmozdulást, minden hasznos tüntetést, minden szerveződést és talán ezt nagyobb hatásfokkal tehetem, ha a szükség úgy kívánja, de ha polgármesteri tisztségem alatt sikerül bebizonyítani, hogy létezik egy másfajta szellemiség, létezik még olyan székely ember, aki tiszta szándékkal és becsülettel akarja népét szolgálni, akkor mennyivel nagyobb hatású lesz mindez, amikor az elvek és a gyakorlat párhuzamba kerül.

– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert!

Tókos Levente