Göngyölítik a bányászjárás ügyét - Gyúródás a bíróságon

Ion Iliescu és Petre Roman is a vádlottak listáján szerepel Fotó: tribuna.ro

Botrány tört ki az 1990-es bányászjárás vádlottjai perének tegnapi tárgyalásán. A megjelent több száz személy nem fért be a bukaresti katonai táblabíróság termébe, írja az Agerpres.

Az 1990 júniusában történt bányászjárás ügyében több mint 1400 személynek kell megjelennie a bíróságon civil félként. A keddi tárgyaláson több százan jelentkeztek közülük, de a terem túl szűkös volt számukra, ezért sokuknak az épületen kívül, a hidegben kellett várakozniuk, amíg sorra kerülnek. A vádlottak közül csak a SRI volt igazgatója, Virgil Măgureanu jelent meg, őt a jelenlévők ellenségesen fogadták. „Gyilkos, börtönben a helyed azért, amit tettél!” – kiabálták neki az egybegyűltek. A tárgyaláson megjelent az 1989. December 21. Egyesület elnöke, Teodor Mărieş, aki nehezményezte, hogy a civil félként beidézett személyeknek nincs elegendő hely a teremben. A helyszínre csendőröket küldtek, akik megpróbálták fenntartani a rendet.

A Legfelsőbb Bíróság kedden kezdte tárgyalni az 1990. június 13–15. közötti bányászjárás ügyét, amelyben Ion Iliescu volt államfőt, Petre Roman volt miniszterelnököt és Virgil Măgureanu volt SRI-igazgatót emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják.

Székely Hírmondó

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Nem göngyölítik, gurigáznak vele.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük