Romániában kevés előrelépés tapasztalható a törvényhozók, a bírák és az ügyészek körében észlelt korrupció visszaszorítását célzó intézkedések, valamint az igazságügy vitatott reformjával kapcsolatos aggályok megválaszolása terén – hívja a figyelmet az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport.

A GRECO kedden közzétett két jelentésében mély aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az ajánlások ellenére a román hatóságok nem álltak el az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi részleg létrehozásától.

A GRECO felkéri a romániai hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzanak határozott intézkedéseket a kézzelfogható előrelépés érdekében – írja az Európa Tanács sajtóközleményében. A GRECO ugyanakkor üdvözli Viorica Dăncilă miniszterelnök június 4-i bejelentését, amely szerint lemondanak az igazságügyet érintő vitatott reformintézkedésekről.

A jelentés szerint a törvényhozók, a bírák és az ügyészek körében észlelt korrupció megelőzése érdekében 2015-ben javasolt 13 ajánlás közül Románia csak négyet léptetett életbe maradéktalanul. A román hatóságok három ajánlást részlegesen hajtottak végre, hatot pedig egyáltalán nem alkalmaztak.

A törvényhozókat illetően a GRECO rámutat, hogy a román hatóságok még nem módosították az ajánlásoknak megfelelően a jogalkotási folyamat szabályait és gyakorlatát. A GRECO arra irányuló felhívása ellenére, hogy a sürgősségi eljárásokat a rendkívüli esetekre korlátozzák, a hatóságok továbbra is jelentős jogi módosítások elfogadására használják ezeket.

A GRECO sajnálatát fejezi ki amiatt is, hogy még nem vezettek be a parlamenti képviselőknek nyújtott ajándékokra vonatkozó szilárd korlátozásokat, valamint hogy az összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet megállapító jogerős bírósági ítélet esetén adott szankciók gyakorlatilag hatástalanok. Nem történt előrelépés a lobbitevékenységre vonatkozó szabályok életbe ültetése terén sem – írja a közlemény.

A GRECO pozitív lépésként értékeli, hogy a képviselőházban felülvizsgálták a képviselők mentelmi rendszerét, és kritériumokat vezettek be a mentelmi jog megvonásával kapcsolatban, ugyanakkor felszólítja a hatóságokat, hogy fogadjanak el hasonló rendelkezéseket a szenátusban is, és biztosítsák azok hatékony végrehajtását.

Ami az igazságügyi rendszer reformjait illeti, a GRECO rámutat: nagymértékben aláásná a korrupció elleni küzdelmet, ha törvénybe iktatnák a bizonyos korrupciós tettek büntethetőségének korlátozására irányuló kísérleteket.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) által elfogadott Feddhetetlenségi Terv számos intézkedést vezet be a korrupció megelőzésének és leküzdésének tudatosítására, emellett azonban a bíróságokon és az ügyészségeken meg kell erősíteni a vezetők szerepét és hatékonyságát – mutat rá a jelentés.

A GRECO különösen azt kifogásolja, hogy hiányoznak a tárgyilagos kritériumok az ügyészek kinevezése és elbocsátása kapcsán, és szükségesnek tartaná a CSM szerepének megerősítését ebben a folyamatban. Az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja sajnálkozását fejezi ki a miatt is, hogy a legutóbbi törvénymódosítások és az alkotmánybíróság joggyakorlata növelte a végrehajtó hatalom szerepét a magas rangú ügyészek kinevezésében.

A GRECO számára rendkívüli aggodalomra adnak okot a magas rangú ügyészek kinevezését érintő törvénymódosítások következményei. A politikai szereplők által a magas rangú ügyészek ellen intézett sorozatos támadások, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének (Laura Codruța Kövesi – szerk. megj.) menesztése, valamint a legfőbb ügyész (Augustin Lazăr – szerk. megj.) leváltására irányuló kísérlet megerősítik e sürgősségi eljárásban, a jogállamiság elveinek mellőzésével elfogadott módosítások valódi céljaival kapcsolatos gyanúkat – írja még a közleményben.

A GRECO értékeli a 2018. évi ad hoc jelentés nyomán a bírák és ügyészek összeférhetetlenségének megszüntetése révén tett előrelépéseket, és üdvözli az ügyészek és a bírák korai nyugdíjazásával kapcsolatos intézkedéseket, azonban sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy még nem sikerült kézzelfogható eredményeket elérni a meglévő hiányosságok nagy részének kezelésében.

A GRECO mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a román hatóságok teljes mértékben figyelmen kívül hagyták az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg létrehozásáról való lemondásra vonatkozó ajánlást. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy az új törvényi keret több olyan, a magas rangú ügyészek kinevezését és elbocsátását, illetve az ügyészek függetlenségét, valamint a bírák és ügyészek személyes felelősségét érintő módosítást is tartalmaz, amelyek együttesen komoly veszélyt jelentenek az igazságszolgáltatás függetlenségére.

Mivel az ad hoc jelentésben említett kérdések rendkívül fontosak a törvényhozók, bírák és ügyészek esetében foganatosított korrupcióellenes intézkedések értékelésének negyedik fordulójában, a GRECO úgy döntött, továbbra is nyomon követi, hogy Románia miként tartja be a két jelentésben megfogalmazott ajánlásokat.

Tekintettel arra, hogy "összességében elégtelen mértékben" tartotta tiszteletben az ajánlásokat, Románia továbbra is a GRECO megfigyelési eljárása alatt marad.

A GRECO felkérte a román hatóságokat, hogy 2020. június 30-áig számoljanak be az elért eredményekről.

Agerpres