A jogtalanul kialakított román temetőrész / Fotó: Bedő Zoltán

A mindenkori román hatalom immár több mint 100 esztendeje tartó magyarellenes intézkedései fokozott éberségre és óvatosságra kellett volna hogy intsenek bennünket. Ezek fényében ugyanis világossá vált, hogy Bukarest legfőbb célkitűzése mindvégig az erdélyi magyarság elűzése és beolvasztása volt, illetve maradt a mai napig.

Ennek megvalósítása érdekében a legaljasabb módszerektől és cselekedetektől sem riadtak vissza, amint ezt az elmúlt évszázad történéseinek sokasága igazolja. Azt viszont senki sem feltételezte, hogy a 21. században még kegyeletsértésre és sírgyalázásra is vetemednek! Márpedig az Úz völgyében 1917-ben létesített magyar haditemetőben ezt is elkövették, amikor idegen kereszteket telepítettek a 10-es miskolci gyalogezred katonáinak sírjai fölé.

Ezzel átlépték a jóérzés, becsület és erkölcs írott és íratlan szabályait. De ugyanakkor az emberi tűréshatár láthatatlan, de mindannyiunk szívében és lelkében jól érzékelhető vonalát is. Mert a haza szolgálatában elesett hősök végső nyughelyének megbolygatása egy olyan gaztett, ami nem maradhat következmények nélkül. És nem hiszem, hogy a világon található olyan közösség, amelyik ezt eltűrné. De ha mégis, akkor azt jelenti, hogy nemzetként megszűnt létezni, már csak öntudat nélküli, gyáva sokaság csupán.

Cselekednünk kell tehát, összehangoltan és késedelem nélkül, egyénként és közösségként egyaránt. Megfontoltan, de határozottan. Higgadtan, de bátran. Okosan, de elszántan. Méltón őseinkhez, akik az évszázadok folyamán életüket adták azért, hogy a világnak ebben a sarkában magyarként megmaradhassunk.

És meddő védekezésből ellentámadásba kell lendülni végre diplomáciai, jogi, politikai és társadalmi síkon egyaránt. Hiszen egy másik közigazgatási egység határain belül található, valamint tulajdonában lévő, ráadásul nemzetközi szabályozás alá eső terület arculatának az érintettek tudta és beleegyezése nélküli megváltoztatása súlyos bűncselekmény. Nem bízhatunk azonban mindent a jogászokra, diplomatákra és politikusokra, szükség van a civilek támogatására is. Ezt viszont csak tömeges megmozdulások által lehet nyomatékosan kifejezni. Mikéntjükről és időpontjukról pedig mielőbb dönteni kell.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó