Módosított valamennyit a Gyere haza néven ismert program szabályzatán a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, és újra meghirdette a kedvezményes házépítési lehetőséget, amellyel elsősorban a városból elszármazott fiatal értelmiségieket szeretnék visszahívni, illetve az itthon maradottakat fészekrakásra ösztönözni. Jelentkezni május 31-ig lehet a polgármesteri hivatalban.

Kilenc év alatt alig hat családot vonzott a program. Fotó: Vargyasi Levente

Az érdekelteknek iratcsomót kell össze­állítaniuk, és egy egész sor feltételnek kell megfelelniük: a jelentkezés időpontjában még nem lehetnek 35 évesek, nem rendelkezhetnek saját ingatlannal sem ők, sem házastársuk (kivételt az örökölt ingatlanok képeznek, illetve azok a személyek, akik valamikori államosított lakásuk után nem kaptak semmiféle természetbeli kártérítést), rendelkezniük kell a ház felépítéséhez szükséges összeg egytizedével, egy éven belül meg kell kezdeniük és három éven belül be kell fejezniük az építkezést.

Igénylést (nagykorú) középiskolai végzősöktől és nem házasságban élő pároktól is elfogadnak, a magasabb iskolai végzettség, a több gyermek azonban előnyt jelent az elbírálásnál, és a más városból való hazaköltözésért is jár néhány pont. Az iratcsomókat a megszabott kritériumok szerint rangsorolják.

A pályázat nyerteseinek 300 négyzetméteres telket utalnak ki – ingyenesen – a Borvíz utca mentén (a város Sugásfürdő felőli kijáratánál), de ha ezt keveslik, nagyobb területet is bérelhetnek. Építeni nem lehet akármit, csak a város által szintén térítésmentesen biztosított terv szerinti házat. A már kész épület tíz évig adómentes marad, és ugyancsak tíz év után lesz megvásárolható a telek is. Az idén 36 telket ajánl fel az önkormányzat.

A Gyere haza programot első ízben 2009-ben hirdették meg Sepsiszentgyörgyön, s bár azóta többször módosítottak a szabályzatán, és a közművesítéssel is elkészültek, a Gyárfás Győzőről és dr. Grigore Păltineanuról 2017-ben elnevezett új utcácskák – amelyeket majd az építkezések végén fognak leaszfaltozni – sehogy sem akarnak benépesülni: eddig mindössze hat ház nőtt ki a földből. Ebből három látszik teljesen befejezettnek, egyet már kívülről is bevakoltak, kettő azonban még pirosban van, egyikük nem is tűnik lakottnak.

Demeter J. Ildikó / Háromszék