Ugyan kinek ne lenne ismerős élmény, amikor az éjszaka sötétjében egy elkallódott Lego darabkára sikerül mezítlábasan rátalálni? Vagy amikor válogatás nélkül mindent bedobálunk a szekrénybe, mert jönnek a vendégek, és vállalhatatlan a káosz a gyerekszobában?

A csemeték szobájában rendet rakni olyan, mint erős szélben próbálkozni az őszi falevelek összesöprésével: egyszerűen reménytelen. Ha olyan rendet nem is sikerül megvalósítani, mint amilyen az IKEA katalógusában látható, van pár tippünk, amivel átmenetileg felülkerekedhetünk a káoszon.

Tároló dobozok, kosarak, ládikák

Azt az illúziót, hogy katonás rendben fognak sorakozni a játékok, jobb, ha elengedjük, hiszen csak felesleges frusztrációt okoz. Egy-egy nagyobb méretű, vagy apróságoknak kisebb tárolóban minden elfér, és ami a lényeg, hogy a szem elől eltünteti.

Ma már többféle tároló doboz is kapható a gyerekek kedvenceinek képével, de ha nem szeretnénk erre nagyobb összeget kiadni, elég beszerezni néhány egyszerűbb kartondobozt, amit akár a gyerekekkel együtt kidekorálhatunk, hátha így nagyobb kedvvel teszik helyre a játék végeztével a játékszereket.

Üreges ülőalkalmatosságok

Nem csak dobozokba lehet pakolni. Vannak olyan levehető tetejű ülőkék vagy állatformájú puffok is, amelyek nem csak a szoba díszei lehetnek, hanem bennük jól elrejthetőek a kisebb játékok és kincsek is.

Ne legyen minden szem előtt

Ha túl sok a játék a szobában, érdemes lehet egy részüket elpakolni, és néhány hét múlva újra előszedni. Ezzel nem csupán azt éred el, hogy a kevesebb kacat miatt kisebb lesz a káosz, hanem az újra elővett régi játékok az újdonság varázsával fognak hatni a lurkókra.

Lomtalaníts a gyerekekkel együtt

Nagyon sok szegény gyermek van ma Magyarországon is, akiknek nincsenek játékaik. Megbeszélheted a gyerekeiddel, hogy a már nem használt, de még jó állapotban lévő játékokat, amiket szívesen odaajándékoznának egy rászoruló kisfiúnak vagy kislánynak, válogassátok ki együtt.

Vigyétek el akár személyesen a kiválasztott családnak, vagy alapítványon keresztül juttassák el nekik. Így nem csak a szoba mentesül a temérdek játékszer alól, hanem a gyerekek is büszkék lehetnek magukra, hogy a játékaikkal örömet okoztak másoknak.

Gyűjtemények üvegbe

Nagyon sok gyermek szeret sokféle apróságot, főleg köveket gyűjteni, amik általában a polcon végzik porfogóként. Az ilyen kisebb méretű gyűjtemények tárolására jó szolgálatot tehet néhány befőttesüveg, ami átlátszó, így továbbra is meg lehet csodálni a benne lévő mütyüröket, de mivel üvegben van, nem porosodnak és nem is szóródnak szanaszét a szobában.

Jó dolog, hogy mindig törekszünk a rendre, de nem szabad elfelejteni, hogy az otthon attól válik otthonná, hogy benne élünk, így elkerülhetetlen, hogy időnként meglátsszon a lakáson, hogy ott bizony élet zajlik. Örüljünk ennek, és ne ragaszkodjunk görcsösen a magazinokban bemutatott mintákhoz.