Gyertek haza, ludaim! c. kötet bemutatója Gyergyócsomafalván

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont könyvkiadója is jelen lesz Gyergyócsomafalván a Szent Péter és Pál napja közösségi ünnep rendezvényén június 27-én, szombaton.

A rendezvény helyszínéül szolgáló téren, a helyi művelődési ház szomszédságában, a tornaterem és a sportbázis épülete között 11 órakor a Gyertek haza, ludaim! c. gyermekeknek és szülőknek, pedagógusoknak készült kiadványt mutatja be az intézmény munkatársa, P. Buzogány Árpád.

A 2019-ben megjelent kötet udvarhelyszéki települések néphagyományából merítve kiszámolókat, mondókákat tartalmaz, illetve játékok és játékszerek leírását.

Kezébe veheti kisebb-nagyobb gyermek, hogy az idősebb nemzedékek játékaival megismerkedjen, és az óvónők, tanítók is haszonnal forgathatják – ajánlja a szerkesztő P. Buzogány Árpád, aki a kézirat összeállításáról így fogalmaz: „Lőrincz József nyugalmazott magyartanár előkereste a hetvenes évek közepéről származó lejegyzéseket, Pop Anna tanítónő-óvónő tordátfalvi anyaga 1977-ből származik, jómagam is a hetvenes évek elejének emlékeire hagyatkozva jegyeztem le falum, Gagy játékait. Dr. Barabás László lírai lejegyzései a nyolcvanas évek második feléből, Balázsi Rózsa akkori végzős tanítónő székelyszentléleki és kecseti anyaga a kilencvenes évekből származik, Nagy Enikő tanítónő 2014 és 2018 között gyűjtött Felsősófalván, ugyancsak az évezred elején tette ezt Zetelakán Nagy Lenke tanítónő. Gálfalvi Gábor nyugalmazott tanító újabb gyűjtését küldte el Alsóboldogfalváról. Kelemen Magdolna nyugalmazott óvónő a parajdi faragott játékszerekről készített ismertetőjét dolgozta át gyűjteményünk számára. Ráduly Jolán tanítónő és Pál Lídia 2019 februárjában vetették papírra alsósófalvi gyűjtésüket, Bogos Boróka tanárnő terjedelmes anyagából válogatott máréfalvi mondókákat és játékleírásokat, melyeket 2008 és 2016 között jegyzett le. Pál Enikő tanítónő oroszhegyi mondókákat közöl a gyűjteményben, melyeket 2012-ben jegyzett le. Könyvünk által a Sóvidék, Nyikó mente, Zetelaka, Gagy mente, Alsóboldogfalva, Tordátfalva, Oroszhegy, Máréfalva, Székelyderzs, Alsóboldogfalva gyermekjátékainak egy részét lehet megismerni. Dr. Barabás László néprajzkutató közlésein kívül a többi most jelenik meg nyomtatásban.” (közlemény)

1 Megjegyzés

  1. Molnar Szabolcs

    Örömmel olvasom, hogy ilyen nagyszerű emberek élnek a szülőfalumban! Gratula mindenkinek és további sok sikert!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük