Gyors ütemben haladnak a munkálatok a brassói reptérnél

Fotó: Brassó Megyei Tanács

Gyors ütemben haladnak a munkálatok a Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtér építésénél. Az eredeti tervekhez képest most 37 nappal előbb vannak a beütemezett munkálatokkal.

A Brassó Megyei Tanács sajtóközleményben tudatta, hogy Adrian Veștea megyei elnök újabb látogatást tett a Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtér építőtelepén, ahol megelégedéssel állapította meg, hogy a háromszintes terminált már felhúzták és jelenleg a homlokzat és a tetőszerkezet elkészítésén dolgoznak az építők. Az épület alagsorában öt szinten szervezik meg a csomagok szortírozását, itt ellenőrizk majd azt is, hogy a csomagok tartalmaznak-e robbanószert vagy kábítószereket. A földszinten lesznek a kijelzőtáblák, a beszálláshoz szükséges bejelentkezést itt bonyolítják majd le, és ebbe az épületrészben alakítják ki az érkezők befogadására alkalmas teret is.

Az első emeleten vendéglőt alakítanak ki, ahová nemcsak az utasok térhetnek be, hanem azok a személyek is, akik egyszerűen csak meg szeretnék tekinteni a reptéri életet. Az építkezés menedzsere, Ionut Ionita közölte, hogy a terminál építésekor sikerült a tervekhez képest 37 nappal előbbre jutni. Mint mondta, a cél az, hogy szeptember 2o-áig befejezzék a tetőszerkezet elkészítését. November végéig az épületet teljesen elhatárolják a külvilágtól üveg és alumínium lapokkal. Ezek után pedig már csak a belső munkálatok elvégzése marad. A Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtér terminálja 12 ezer négyzetméterével nagyság szempontjából a harmadik lesz a bukaresti és a kolozsvári reptér termináljai után.

Petki Judit / Marosvásárhelyi Rádió

12 hozzászólás

  1. antal m.

    Cenk= Tampa,/ismerős hely/

    Válasz
    • TÓDUCZ
    • Dobai

      A Tampa nekem ismerős. Tampatól 45 mérföldre lakom, ahajt délre.

      Válasz
      • antal m.

        Dobai úr!
        Az az 72,42o48 km-re, mintha Sinaia környékét jelezte volna meg?

        Válasz
        • Dobai

          Mihály bátyám, írja be a keresőjébe Tampa,Florida.
          Onnan 45 mérföld.
          Amiről ön beszél az azt hiszem Tâmpa.

          Válasz
          • antal m.

            Dobai úr, igaz!
            Meg van értve.

  2. Huszti György

    Ha van becsület Brassó megye,város többségében,akkor a megalapitó nemzetség sok értékes őseiből választanak ?

    Válasz
  3. wa1907

    Oszt ennek a reptérnek meg mi lesz a neve? Melyik román hős?

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Há mondjuk, hogy Gigi Frunda.

      Válasz
      • wa1907

        Túl kicsi az a név ennek a reptérnek. Én megyét vagy régiót neveznék el Gigi-ról.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Kedves wa1907, akár országokat, kontinenseket vagy csillagképeket is elnevezhetne róla!

          Válasz
    • Dobai

      Aurel von Vlaicu.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük