A magyar kormány támogatását felhasználva szerepeltette Erdélyben az RMDSZ-közeli Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) Gyurcsány Ferenc szövetségesét, Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, aki az erdélyi fiataloknak elmondta: céljuk a magyarországi nemzeti kormányt alkotó pártok „visszaszorítása”, ennek érdekében jött létre az úgynevezett ellenzéki együttműködés is, s ebben Gyurcsány Ferenc pártját látja a „legszervezettebbnek”.

A sajtóban megjelent beszámolók szerint klasszikus balliberális propagandát adott elő a Momentum elnöke a Maros megyei Jobbágyfalván, ahova az RMDSZ-közeli, elviekben az erdélyi magyar középiskolás diákok érdekképviseletével foglalkozó MAKOSZ hívta meg szabadegyetemére – nem mellesleg a magyar kormány támogatását felhasználva.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a korábbi RMDSZ-es gyakorlatot folytatva – amikor a 2010 előtti anyaországi rémkormányzás olyan „jeles” alakjait importálták Erdélybe, mint például Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Újhelyi István és a sor még hosszasan folytatható – most ismét egy szélsőségesen liberális és a nemzeti érdek ellen politizáló magyarországi párt vezetőjét hívták Erdélybe. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy mindezt fiataljaink bevonásával teszi egy olyan szervezet, mely köztudottan az RMDSZ-es politikacsinálás előszobája.

Felmerül a kérdés: milyen megfontolás alapján hívták épp Gyurcsány Ferenc szövetségesét, a momentumos Fekete Győr Andrást a jobbágyfalvi szabadegyetemre? Milyen politikai vagy szakmai megfontolás alapján döntöttek úgy a szervezők, hogy a szélsőliberális párt vezetője hasznos tudással vértezheti fel az erdélyi fiatalokat, hacsak nem az történt, hogy az RMDSZ pionír-szervezetét vezetők és az őket a háttérből irányító RMDSZ-es politikusok valódi politikai szimpátiájára derült fény?

Jól látható az az RMDSZ-es kommunikációs irányváltás, mellyel az államelnök-választást megelőző kampányban a legfiatalabbakhoz kíván szólni a párt – felismerve azt, amit a legutóbbi, európai parlamenti választás is bebizonyított, hogy a felnőtt erdélyi választópolgárok jelentős része mára már végleg kiábrándult az RMDSZ-ből. Ez az új liberális irányzat feltehetőleg az RMDSZ-es boszorkánykonyha legmélyéről, Porcsalmi Bálint ügyvezető elnöktől származhat, aki a MAKOSZ szabadegyetemének szintén előadója volt, s aki köztudottan szimpatizál az olykor szélsőségesen is liberális ideológiákkal, a mindennemű másság széleskörű népszerűsítésével, valamint a nyugatos liberalizmus erdélyi meghonosításával. (Megjegyzendő: Porcsalmi elődjének, Kovács Péternek, akkor kellett távoznia hivatalából, amikor nem tudtak elfogadható választ adni arra, a szintén anyaországi Kétfarkú Kutyapárt plakátjai miként kerülhettek ki, egyértelműen szervezett módon, Erdély számos településén.)

Mindezek fényében ideje világossá tennünk: nem kérünk a magyarországi balliberális pártok erdélyi importjából, s tiltakozunk az ellen, hogy fiataljainkat – szakmai képzéseknek álcázva – liberális propagandával mérgezze az RMDSZ-es diákszervezet. Meggyőződésünk, hogy ha a MAKOSZ valóban hasznos munkát kíván folytatni az erdélyi magyar középiskolások érdekvédelme területén, akkor számos megoldásra váró problémával foglalkozhat, melyeket nem Gyurcsány Ferenc szövetségesének útmutatásai alapján orvosolhatnak.

A Minta Országos Elnökségének nevében,

Brassai Hunor, elnök