Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke évértékelő beszédét tartja Budapesten, 2018. január 27-én Fotó: Mohai Balázs / MTI

Feslett erkölcsű bűnszövetkezetnek nevezte a kormányt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szomtai évértékelő beszédében. A kabinet szerinte ugyanis elrabolta az ország tisztességét, lerombolta álmait és fogságba ejtette a nemzet becsületét. Gyurcsány mondandójának lényege az volt, hogy a Fidesszel és Orbán Viktor miniszterelnökkel nem lehet alkut kötni – a DK programját is úgy foglalta össze röviden, hogy „nincs alku Orbánnal!” Nincs alku, mert tönkretették hazánkat, politikailag beteggé tették, erkölcseit porrá zúzták, az ország történelmi értelemben tévúton jár – idézte MTI tudósítása Gyurcsányt, aki szerint a becsületest baleknak nézik, a lopás meg törvény lett, ahhoz, hogy valaki valamire menjen, ahhoz urizálni kell.

A volt kormányfő szerint a jelenleg hatalmon lévők háborúznak Párizzsal, Brüsszellel, Rómával, miközben kiszolgáltatják az országot Putyin Oroszországának valamint Törökországhoz és Azerbajdzsánhoz „dörgölőznek”. Minden kormánynak jogában áll tévedni vagy hibázni és ezt a politikusok is megtehetik, de nem lehet megtörni egy nemzet gerincét, mert ez nem tévedés, hanem bűn – szögezte le. Az álnok módon elrabolt vagyonokat Gyurcsány szerint – szemben a szocialisták ötletével – nem extra adóval kell terhelni, ugyanis a bűnösöket nem megadóztatni, hanem megbüntetni kell – mondta a politikus.

A DK Gyurcsány állítása szerint soha nem kötött semmilyen tisztességtelen alkut „Orbán alávaló rendszerével”. Azt mondta ugyanakkor, hogy az LMP évekig eljátszotta, hogy lehet középen állni „a demokrácia és a diktatúra világa között, eközben pedig kisegíteni a Fideszt, ha kell". Azt sem tartotta rendben lévőnek, hogy az MSZP-hez köthető „pártsajtót” ilyen-olyan módon a Fidesz finanszírozza. Arra is kitért, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban egy polgári körben ült Orbán Viktorral. Ebben az országban majdnem mindenki megkötötte az alkuját a Fidesszel, de a DK nem – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Korábban kezdett parlamenti bojkottjukra utalva a DK elnöke kijelentette: demokraták nem lehetnek a diktatúra parlamentjének konstruktív ellenzékei, mert azzal a diktatúrát építenék. Nem lehet eladni a hazát egy tál lencséért – mondta Gyurcsány. Azzal viszont nem értett egyet, hogy a választáson ne lehetne legyőzni a diktatúrát. Dacára annak, hogy szinte minden az ellenzék ellen szól, így is lehet győzni, mert a látszattal ellentétben nem a pártok, hanem a nép vívja a választási küzdelmet – mondta.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy amennyiben kormányra kerülnek, megszüntetik azt a helyzetet, hogy az egyházi iskolák háromszor annyi működési támogatást kapnak, mint az államiak vagy az alapítványiak. Alaptörvénysértőnek nevezte, hogy mintegy száz településen csak felekezeti iskola van. Azt is kilátásba helyezte, hogy eltörlik azokat az adókedvezményeket, amelyeket „a pártpolitizáló egyházak” megkapnak, más társadalmi szervezetek viszont nem. Amennyiben kormányt alakíthatnak, egy olyan független bizottságot hoznak létre, amelynek az egyházi köröket érintő pedofília kivizsgálása lesz a feladata – mondta.

Magyar Nemzet