A kőkemény és konok nemzetellenességéről elhíresült, mára méltán a történelem szemétdombjára került SZDSZ-nek szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. Nem véletlen, hogy itt talált politikai otthonra a Székelyek Nagy Menetelése ellen fellépő Ara-Kovács Attila vagy a trianoni békeparancsot ismételten igazságosnak nevező Bauer Tamás.

Emlékszünk ...

Elnökük, Gyurcsány Ferenc, aki a „23 millió román” Magyarországra özönlésével riogató 2002-es MSZP-s kampányt kiötlötte, majd 2004-ben a kettős állampolgárság ügyében élére állt a magyart magyar ellen uszító kampánynak, egyike volt azon három címeres nemzetárulónak, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését 2010-ben.

Ma, amikor aláírásgyűjtési akciót indít a határon kívül rekedt magyarok szavazati jogának megvonása érdekében, tulajdonképpen csak következetes önmagához, saját nemzetellenes, idegen érdekeket szolgáló magatartásához. Sikerült megtalálnia azt a kérdést, mellyel maga ellen hergeli ugyan a határon túli magyarokat, mobilizálja is őket a Fidesz oldalán, viszályt szít a baloldalon, de ugyanakkor jó eséllyel beviszi a maga szervezetét a parlamentbe. Nem csoda, hogy megjelentek a világhálón az olyan montázsok, félkomoly vagy a szerzőjük által teljes mértékben komolyan vett feltételezések, miszerint Gyurcsány lényegében összejátszik a Fidesszel. Ami persze alaptalan hipotézis.

Tény viszont, hogy ez a manőver a Demokratikus Koalíció szűk értelemben vett pártérdekét szolgálja. Nem jó az ellenzéknek, mert nehezíti a szétforgácsolt erők összefogását, de nem jó a nemzeti oldalnak sem, mert szembeállítja a magyart a magyarral. A Fidesz remélhet ettől némi párthasznot, de egy olyan kérdés élre állítása, melyben még a Fidesz tábora is megosztott, bizony káros.

A Jobbik nem tudja követni ebben a kérdésben Gyurcsányt, az túl nagy pofon lenne azon nemzetben gondolkodó szavazók számára, akik valamilyen rejtélyes okból még mindig azt remélik, hogy a Jobbik lesz még valaha nemzeti párt. Ugyanakkor, aki kíváncsi a Jobbik szavazótáborának mai hangulatára, az olvasson bele a párt világhálós portálján, az alfahíren a hozzászólásokba. Hogy is mondja Vona a Fidesz-szavazó nyugdíjasokról? Szennyvíz folyik a szájukból. Nos, ez teljes mértékben igaz a „neo-jobbikosokra”.

Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó