Székely zászlók sokasága Marosvásárhelyen a székely szabadság napján. Albert Levente felvétele

Egy nép (vagy népcsoport) történetének időszakos keresztmetszetét jelképhasználata szemlélteti a legtalálóbban: bizonyos korban szabadon megjeleníthette-e szimbólumait, korlátozták, avagy tiltották azok felmutatását, az esetleges megtorlás következtében mennyire folyamodott identitásának jelképek általi erőteljesebb kinyilvánításához.

Térfoglalás és mozgolódás

Erdélynek Romániához való csatolását követően magyar többségű városaink központjába beszúrtak egy-egy környezetbe nem illő, neobizánci stílusú templomot. 1938-ban II. Károly király elrendelte, hogy az ország minden településén építsenek román templomot – legyen az görögkeleti, avagy görögkatolikus –, még akkor is, ha egyetlen román sem él a faluban. Az egy évszázada indult folyamatról terjedt el a „hagymakupolás honfoglalás” kifejezés Csáky Zoltán és Marossy Géza azonos című, a Duna tévében 2011-ben bemutatott dokumentumfilmje nyomán.

Görögkeleti templom Sepsiszentgyörgy központjában. A szerző felvétele

A sepsiszentgyörgyi központi ortodox templom építésének „magyarok általi késleltetéséről” és ennek kapcsán a románoknak a városból való „elűzéséről” értekezett Ioan Lăcătușu, korábban a Román Kommunista Párt moldvai származású sepsiszentgyörgyi propagandatitkára, 1990 után pedig a székelyföldi románság „nemzetféltő” aktivistája egy 2013-ban Jászvásárban tartott országos műemlékvédelmi konferencián.

Előadásához való hozzászólásomban rámutattam: a templom alapkövét ugyan 1939-ben tették le, ám 1940-ben a II. bécsi döntést követően Észak-Erdély és benne a város Magyarország részévé vált, a templom építése pedig leállt. A román hívek száma nem elűzetésük következtében csappant meg, hiszen az impériumváltás mindenkori velejárója volt, hogy a régi adminisztráció (rendőrség, csendőrség és katonaság) helyét az új rendfenntartó és fegyveres erők foglalják el. A második világháború után Sepsiszentgyörgy ismét román uralom alá került, ám az új, kommunista rendszer nem kedvezett az egyházi építkezésnek. A konferencia szünetében, mintegy mentegetőzésként, Ioan Lăcătușu magyarázkodott: „tudja, mi a helyzet, aki nem mozgolódik, azt nem jegyzi meg a történelem”.

Igen. Folyik a térfoglalás és a mozgolódás. Az impériumváltást követően román szobrokkal tűzdelték tele Erdély városait. Megjelentek a capitoliumi farkas kópiái, román személyiségek szobrai, események emlékművei. S ez a művelet folytatódott a Ceaușescu-korszakban is, lásd Sepsiszentgyörgyön a Mihály vajdának emléket állító központi szoborcsoportot, amely Fadrusz János kolozsvári alkotását igyekezett felülmúlni, bár ez csak a mellékalakok számbeli szaporítása révén sikerült. A rendszerváltást követően a mozgolódás újabb lendületet kapott.

Eltüntetni a magyar múltat

Az első világháborút és az azt lezáró Párizs környéki békeszerződéseket követően a kikerekedett Román Királyság – a köznyelvben ún. Nagyrománia – jelképeiben is jelezni kívánta a változást. Elsőként az ország címerét bővítették, abba beszerkesztették Erdély jelképét. Az új szimbólum alkotóját, Keöpeczi Sebestyén József erdélyi heraldikust a területi-közigazgatási egységek új címerének megtervezésére is felkérték. A szakember megrajzolta az egykori erdélyi vármegyék címerét, a hatalom azonban nem erre vágyott, a címerművész munkáját mellőzték. Hogy mit vártak el, ezt utólag megtudtuk a Heraldikai Konzultatív Bizottság tájékoztatásából. A – Bukarestből nézve – Kárpátokon túli részeken kiiktatták a magyar történelmi hagyományokra vonatkozó elemeket, helyettük másokat, a román nép múltjából ihletetteket építettek be az új megyecímerekbe, amelyeket 1928-ban fogadtak el. A legdurvább beavatkozást Torda megye esetében tapasztaljuk.

Sepsiszentgyörgy 1931-ben elfogadott címere. Elrománosították, elgörögkeletiesítették

Elvetették a régi címert, amely a történelmi térség Szent László királyát ábrázolta, és ezt Horea nemzeti parasztmozgalmát idéző jelképre cserélték – magyarázza a szöveg. A címerben vörös-arany-kék sávozású szívpajzs jelenik meg. A szimbólum leírása eltér a magyarázattól, de szellemisége ugyanaz: a Torda mezején meggyilkolt nagy uralkodó, Mihály vajda által a románok szívébe ültetett nemzeti egységeszmét jelképezi.

Csík megye új címerében a harmadik negyedből eltűnt a Gyimesi- és Piricskei-szoros határ menti vámháza és sorompója, helyettük villámot markoló római sas jelent meg. A hivatalos címerleírás szerint a román uralom meggyökerezését jelképezi ebben az erdőkben gazdag, Boldogasszony által patronált megyében.

Sepsiszentgyörgy 1931-ben megállapított címerében a korábbi jelkép zöld hármas halmát fekete terasz váltotta fel, gyászossá téve a jelképet. A református vártemplom tornya helyett keresztben csúcsosodó hagymakupolás torony látható. A pajzs talpában szereplő medálba a Megváltó képét illesztették az ortodox ikonográfiából ismert ábrázolásmódban, elgörögkeletiesítve a város címerét.

Ha eljön az idő…

Az egyetem elvégzése után, 1989-ben Gyergyószentmiklósra kerültem. Legényember lévén, néhányszor a lakásomon kötöttünk ki ivócimborákkal. Egyikük – nevére sajnos nem emlékszem – meglátta az asztalomon Balás Gábor A székelyek nyomában című könyvét, amelynek borítóját a székely címer díszíti. Beszélgettünk a jelképről, aztán elmondta, neki van székely zászlója.

– Milyen? – csillant fel a szemem.

– Piros-fekete – jött a választ.

– Hol tartod?

– A szekrényben, a ruhák alatt.

Kiderült, a nagyapjától örökölte, de nem túl régi. A zászlót még nem lobogtatta, nem tűzte ki, csupán maga a tudat, hogy van székely zászlója, jelentett számára egyfajta elégtételt. Mert ha eljön az idő, akkor lesz, amit elővennie, mondta.

S eljött az idő… (?) Az 1989. decemberi temesvári forradalmat és bukaresti eseményeket követően demokratizálódó országban 1990. március 15-én elővettük szimbólumainkat. Legtöbben magyar zászlót, néhányan viszont olaszt készítettek – tájékozatlanságból. A tiltások korszakában nem tudhatta mindenki, hogy a magyar lobogó piros-fehér-zöld sávozása vízszintes, akadt, aki a román zászló hatására függőleges zöld-fehér-pirosat rögtönzött az alkalomra. És ott vonult büszkén alkalmi ismerősöm is Gyergyószentmiklós belvárosában piros-fekete „székely” zász­lajával.

Majd pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsú alkalmával is megjelentek a zászlók, zömmel magyar, néhány olasz, és ott már több piros-fekete. A csíki székelyek között is volt, aki a diktatúra elleni tiltakozásként „székely zászlót” varrt, készíttetett magának – hogy legyen, ha kell. Ezek a csíki női népviselet színeiből ihletődtek. Újak, néhány évesek, évtizedesek voltak csupán, de a legenda már ősi székely zászlóként emlegette azokat.

A történelem folyamán a székelység különböző csapattesteinek voltak gyalogsági vagy lovassági zászlaik, összeírások alkalmával, mozgósításkor székek, városok, főemberek által felállított bandériumok rendelkeztek zászlókkal.

Kettős mérce

A rendszerváltás után központi kezdeményezésre szabályozták a területi-közigazgatási egységek címerhasználatát, de csak egy igen bonyolult rendszer szerint lehetett jelképet elfogadtatni. 2003-ban valamicskét enyhítettek a bürokrácián, de így is nagyon nehézkes az eljárás. Szükséges az Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottság kedvező véleményezése, a közigazgatási minisztérium láttamozása, végül a kormány jóváhagyása.

A jelképekben való megkülönböztetés, az egyéniesítés vágya tovább él Székelyföldön. Háromszéken oly lendületet vett a címerek elfogadtatása, hogy a térség országos szinten a harmadik legtöbb jelképpel rendelkező megyévé vált. Több esetben kompromisszumos megoldás született, mert hiába volt szakmailag kifogásolhatatlan egy jelkép, a magyarnak vagy székelynek vélt szimbólumokat nem szívesen fogadták Bukarestben.

2010-ben „éber tekintetek” intenzív figyelme mellett (vagy annak ellenére) megszületett Illyefalva címere, amelyben a település régi pecsétjéből ihletődve egy határkő jelenik meg, azzal a magyarázattal, hogy az Székelyföld és Barcaság határát hivatott jelképezni. A kép a szöveggel együtt megjelent a Hivatalos Közlönyben. Mi sem kellett több! A magyar politikusok kezdték nyilatkozni, hogy közvetve bár, de hivatalosan elismerték Székelyföld létét. Ezzel szemben román politikusok a nemzetállam szétszaggatásának veszélyét szajkózták. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma pert indított a jogszabály megsemmisítésére. Végül a kabinet visszavonta határozatát. Azóta megtorpant a székelyföldi jelképek jóváhagyása.

Sepsiszentgyörgy betiltott zászlaja a Lábas Ház homlokzatán

A címerek elfogadását szabályozták, de a zászlókét nem. Amit törvény nem tilt, azt szabad elve alapján megyék, városok, községek saját zászlót fogadtak el tanácshatározattal – országszerte. A székelyföldi zászlók ellen közigazgatási bíróságon nyújtott be keresetet az éppen hivatalban levő kormánymegbízott, azzal az indokkal, hogy a zászlóhasználatot jogszabály nem írja elő, ezért tilos. És sorra meg is nyerték a pereket.

Az ügy pikantériája, hogy a háromszéki esetekben a fellebbezéseket az a Brassói Táblabíróság tárgyalta, amelynek székháza előtt Brassó megye hasonló módon elfogadott zászlaját lengeti a szél, de azt senki nem kifogásolta. Nem csak Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangoztatta joggal, hogy ebben az országban kettős mércével mér a központi hatalom és az igazságszolgáltatás is. Romániában bárhol lehet közigazgatási zászló, csak itt, Székelyföldön támadták meg a prefektusok azokat, és a bíróságok csak itt döntenek az ő javukra. Mindenütt máshol szabadon kitűzhetik a lobogókat.

2015-ben törvény által szabályozták a helyi zászlók használatát. Ezek elfogadása sokkal egyszerűbb, mint a címereké, de követelmény a címerbizottsági véleményezés, a minisztériumi láttamozás és a kormány jóváhagyása. Kovászna megye, Sepsi­szentgyörgy és Kézdivásárhely azonnal lépett. Ám zászlaikat nem fogadták el. A Hivatalos Közlönyben sorra jelennek meg a különböző területi-közigazgatási egységek zászlai, de magyar többségűeké nem.

Sepsiszentgyörgy zászlaja esetében a feljelentőként hírhedtté vált Dan Tanasă az általa bejegyzett egyesület nevében azt kifogásolta, hogy abban nincsenek dák elemek. Szóról szóra ugyanezt az ürügyet hozta fel a románok fóruma is. Érvelésüket átvette a közigazgatási minisztérium, amely ezzel az indokkal utasította el a jelkép jóváhagyását. Kovászna megye esetében is hasonló volt a magyarázat: a zászló nem tartalmaz a románságra utaló elemeket.

A tisztán román települések zászlai sem jelenítenek meg sem dák, sem román elemeket, csupán azok közigazgatási címerét…

Teher alatt a pálma

Az autonómiáért való küzdelem erősítése céljából alulról jövő kezdeményezésre 2003-ban megalakult a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A szervezet Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója által tervezett saját jelképeket – kék-arany zászlót és címert – fogadott el 2004-ben.

Ünnepekkor, tiltakozó megmozdulásokon, egyszóval tömegrendezvényeken egyre többen jelentek meg az SZNT zászlajával, egyrészt az autonómia iránti igényt, másrészt a székely identitást kifejezve. Sőt, kitűzték, nemcsak magán-, hanem középületekre is. A román hatalom képviselői kikeltek a székely zászló használata ellen. A tiltás egyre nagyobb ellenállást váltott ki.

Szinte futótűzként terjedt el a székely közösség tagjai között és ünnepi használati tárggyá vált a zászló – fogalmaz Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke. Az emberek magasba emelik azt, mert az övék, őket és törekvéseiket képviseli, ezáltal igen fontos szerepet tölt be.

2009-ben a Székely Önkormányzati Nagygyűlés arról döntött, hogy a nagy népszerűségnek örvendő zászlót Székelyföld jelképeként fogadja el. Kénytelenek voltunk lépni, hisz olyannyira elterjedt a zászló, hogy már nem lehetett csupán egy kis közképviselet szimbólumaként kezelni, az egész Székelyföld jelképévé vált – magyarázza Gazda Zoltán. Erre a román hatalom részéről még nagyobb támadások indultak.

Miért van az, hogy Gura Humorului városában ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással, miniszterek jelenlétében felvonhatják Bukovina lobogóját, vagy Neamț várán ott leng Moldva zászlaja, és mindeközben a székely zászlót tiltják!? – fakadt ki Tamás Sándor egy önkormányzati közgyűlésen, miután a teremben levő, Kulcsár-Terza József tanácstag által adományozott zászlót bírósági végzés nyomán el kellett távolítani.

Amint a történelem során annyiszor, most is megtapasztaltuk a latin közmondás átvitt értelemben vett valóságtartalmát. Palma sub pondere crescit – mondja a szólás, azaz teher alatt nő a pálma, a kék-arany székely zászlók egyre sokasodnak. Kezdetben az SZNT által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – széles körben elterjedt székely zászlót kreált, olyan jelképet, amely mára a romániai magyar kisebbségi nemzeti közösség önazonosságának, önrendelkezési harcának szimbólumává vált.

Gazda Zoltán úgy összegez: ha a tizenöt éves küzdelmében a Székely Nemzeti Tanács valamit elért, kétségtelenül az, hogy jelképet adott a székely közösségnek, amelyet ezáltal megerősített hitében, kitartásában és identitástudatában.

(Sepsiszentgyörgy, 2018 decembere)

(A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Magyarok a román nemzetállamban című pályázatának II. díjas munkája)

Szekeres Attila / Háromszék