Minden ember máshogyan képezeli el saját maga és családja számára az életet, van, aki a pörgést, a zajt, a nagyvárost kedveli. Van, aki szeret elvonulni, kivonni magát a társadalomból, csendben, egymagában élni. Valószínűleg kiskori álmainkat nagyban befolyásolják később a munkahelyi lehetőségek, tanulmányaink, illetve anyagi lehetőségünk is. De akad még néhány olyan család is, akik megpróbálnak együtt élni a természettel, összhangban és harmóniában élni a környezetük minden apró kis elemével.

Egy egészen mesebeli kis faluban járunk, a csíksomlyói Szűzanya kötényében, ami elég messze esik a várostól, ahhoz hogy csend és béke legyen. Vacsorára vagyok hivatalos a Csomortáni Gál család otthonába, hogy jobban megismerhessem életvitelüket, művészetüket és családjukat.

Igyekszem már négy óra tájt megérkezni, hogy kellemesen jusson időnk mindenre. Miután a helyi lakosoktól megkérdezem pontosan hová is kell mennem, leparkolom az autómat a patak mentén, a ház közelében. Egy olyan családhoz érkezem, kiknek nem csak a szívük van nyitva bárki felé, de szó szerint a kapujuk is. Egy kis ösvény vezet át a patakon és máris az udvaron vagyok.

A családfő, Laci már jön is szembe velem kedvesen, öleléssel üdvözöl. Körbevezet kicsit, mesél a telekről ahol éppen állunk. Még a nagyapjától örökölte ezt a kis, falu végi telket itt az erdő szomszédságában. Kettőbe osztották az egyik testvérével, most így, szeretetben élnek együtt. A család mindigis nagyon fontos volt számára, hogy bármiben számíthassanak egymás segítségére. Nem beszélve annak előnyéről, hogy a gyermekeik hatalmas foci bajnokságokat, szánkó versenyeket és nyáron pedig patakban való fürdőzéseket tarthatnak. A két testvér hasonló gondolkodásmódja és életvitele nagyban megkönnyíti dolgukat. Nemcsak ők, de feleségeik is jól kijönnek egymással, tanácsokkal látják el a másikat.

Az ajtón belépve kellemes narancsillat csap meg, ekkor látom, hogy a kályha fölött gyümölcsök száradnak, ami a gyermekek alkotása. Sokszor szárítanak különböző gyümölcsöket télen. Judit, az édesanya éppen a hintaszékben ül, hímzi a férje legújabb mellényét, amit saját maga készített neki. A lábánál a legidősebb gyermek, Gergő játszik éppen a fából készült kisautókkal, vonatokkal, és egyéb mesterművekkel. Csendesen köszön, majd elsuttogja, hogy a testvérkéi éppen alszanak, ezért csak csendesen beszélgessünk.

Mivel ilyen jó modorú intés után nem akartam zaj forrássává válni, kimentünk a kertbe, hogy megmutathassa az állataikat a ház hátánál levő pajtában illetve istállóban. A tyúkok sokszor játszópajtásaik, elmondása szerint sokat lehet velük kergetőzni, főleg ha jön a kakas. Akkor aztán jaj neked, fuss ha kedves az életed, fel a verandára, néha még a házba is. A nyuszikat inkább Rózsa kényezteti, a húga. Mindig hoz ki nekik murkocskát és szénát, néha még ki is veszi őket a ketreckékből, ezért van oda téve egy kis szék, amit az édesapjukkal faragtak, hogy felérjék az ajtót. Betekintést nyerhettem az esti programjukba a kecskéknek, ugyanis Laci éppen akkor érkezett fejni. Az állatok pontosan tudták mi fog következni, sorba álltak, hogy tejet adhassanak a piros babos edénybe a család drága csöppségeinek.

Befele menet még egyet hógolyóztunk Gergővel, hasítottunk fát a tűzre, majd beparancsolt minket Judit. Lassan ébredeztek a kisebbek is, így már megbonthattuk a csokoládét, amit nekik vittem ajándékba. Ahogy ültünk az asztalnál és majszolták az édességet, egy apróságot szúrt ki a szemem. Észrevettem, hogy jó pár kockát elkülönített a két fiú, mikor rákérdeztem, hogy az ott kié lesz, egyszerre vágták rá a választ. Bizony a kishúgnak, Rózsának lett félretéve a része, aki éppen még ébredezett a szobában.

Amíg mi számba vettük az állatállományt, addig Judit szorgosan előkészítette az ágakat, díszeket és gyertyákat az adventi koszorú elkészítéséhez. Először a nagyobb és keményebb ágakból kör alakú sablont csináltunk, melyeket dróttal kötöttünk össze. Ezt még Judit a nagyszüleitől tanulta, hogyan kell csinálni. Később, középiskolás korában sokszor ültek össze a barátaival advent előtt koszorút vagy kopogtatót készíteni. A hatalmas mulatság, jókedv és az együtt dolgozás öröme elevenen él a fiatal édesanyában, aki mindezt a gyermekeinek is át szeretné adni. A kisebb ágakat beszúrogattuk a koszorú mentén, hogy nagyobbnak és díszesebbnek tűnjön majd a koszorúnk. Ezután következett a négy gyertya felhelyezése, majd pedig a szárított narancs– és citromdarabok következtek.

Judit varázsdobozából horgolt angyalkák és különböző színű ajándékdobozkák kerültek elő. De volt rajta még fahéjrúd, vagy éppen kisebb fenyőtoboz. Az ágakat hagyományoson a férfiak vagy fiúk vágják, amikor lovasszánnal, forralt bor kíséretében ágért mennek. Általában énekszóval és nagyon jó kedvvel zárul a kirándulás. Ez most sem volt másképp, mint kiderült, a férfiak azelőtt való nap jártak ágért fel a hegyekbe. Miközben Laci a szánazás történeteit meséli, a koszorúnk is elkészült, már csak a szemetet kell eltakarítanunk magunk után. Amíg a kályhában sül a vacsora, megkérem a szülőket, hogy meséljenek egy keveset a házról, amiből otthont varázsoltak maguknak.

A tornáncos, zsindelytetős házban, mint kiderült, csak fából készült szegek találhatóak, minden bútor, pad, asztal, kelengyés láda, komód, kredenc a férfi keze munkája. Judittal együtt festették és díszítették, mindenen megtalálható a kettőjük kezdőbetűje összefonódva. A szőnyegeket és falvédőket Judit szőtte, az ablakok rolóit Laci faragta és varázsolta újjá. Társak az élet minden területén, ez pedig a házban is nagyon jól kibontakozik. Mindennek megvan a helye, számukra a a férfinak, a nőnek, a gyerekeknek mind egyaránt fontos szerepe van a család és a társadalom életében, ám egyik sem felcserélhető.

Minden, amiről azt hinnénk, az őseink régen elmúlt világához tartozik, ennek a családnak a mindennapokat jelentik. Judit megmutatja az inget, amit ő maga hímzett férjének az esküvőjükre. Régi székely hagyomány szerint az eljegyzés után kezdte el, majd az esküvőre készült el. Az inget két alkalommal viseli általában a férfi. Az egyik az esküvője napja, a másik pedig a temetése. Azért bír olyan nagy jelentősséggel, hogy majd a mennyországban innen ismerik fel egymást, és folytathatják közös útjukat.

Lassan sötétedik már, ezért együtt meggyújtjuk a petróleumlámpákat. A házban nincs sem áram, sem bevezetett víz, háztartási gépek vagy éppen számítógép. A patakról hordanak vizet, azt melegítik meg a kézmosáshoz, fürdéshez. A meleget egy közfalba épített kályhából kapják, amelynek egyik fele a közös hálószobában van, a másik fele pedig a konyhai részen, ott főzni is lehet. A család mindennapjainak nagy része ebben a szobában zajlik.

Együtt vannak, nevetnek, a gyerekek naphosszat levegőn vannak és játszanak. Szerintük nem azon múlik egy gyermek jókedve és jó gyermekkora, hogy van-e külön szobája, sokkal inkább a szereteten és támogatáson, amit a családjától kap. Fontosnak tartják, hogy állatok közelében éljenek, hogy el tudják látni őket. A kis kertükben minden megtalálható, amire szükségük van. Ha esetleg történne valami a világban szerintük akkor sem kellene nélkülözniük, mert mindent meg tudnak termelni saját maguk számára. A föld életet jelentett az őseink számára is és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk, mert életet jelenthet az utódaink számára is. A tenyerükből etetik magokkal a széncinegéket télen, kiskoruktól ismerkednek a hagyományokkal és értékekkel.

Mindenük megvan, amire egy felhőtlen gyermekkorhoz szükségük lehet és ez nem a telefon, vagy a televízió. Minden este mesét olvas fel nekik Judit, de néha kikuncsorogják a rablómeséket is az édesapjuktól. Napközben a hintán játszhatnak az udvaron, fürödhetnek a patakban, vagy télen sízhetnek, szánkózhatnak a házuk hátánál levő dombon. Az udvaron találhatjuk Laci műtermét, amely egy nyári konyhából lett kialakítva a házuk mellett. Ebben a műteremben tölti ideje nagy részét, általában alkotással, elmélkedéssel. Két kiállításra elegendő műalkotás is várakozik, hogy valahová egyszer majd elvigyék és a nagyérdemű elé tárják. Kiállításai voltak már Európa-szerte, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, most Los Angelest is meghódítja. Művei olyan mondanivalóval rendelkeznek, melyet sem megmagyarázni nem tudnék, sem pedig kellően értékelni. A természetközeliséget nem csupán ábrázolja.

Megmutatja, hogy mind benne élünk és feltárja az ő és a természet közötti különleges kapcsolatot. Művei nagy része fára készül. Minden álma, hite és meggyőződése megtalálható a művekben. Elmondása szerint hajnalban tud leginkább dolgozni, olyankor még minden csöndes, mintha megelőzné a napot. Ha igazán figyelünk, hallhatjuk a fa meséjét, az ecset szavát, ahogy megérinti egyik a másikat, mintha táncot járnának. Különleges kapocs van az anyag és az alkotó között reggel, mintha még nem indult volna el a nap, mintha kívülről láthatná, mintha csak egy pillanatig is, de része lenne ennek az egésznek, azonosulna a természettel és megtörténne a varázslat.

Felesége, Judit teljes mértékben támogatja az élet minden területén. Ő maga nemezel, sző, varr, kenyeret süt és teszi mindezt három csoda mellett, akik nevetéssel és örömmel töltik meg a családi fészket. Sokszor segítenek szüleiknek, vagy éppen csak arra lesznek figyelmesek a szülők, hogy a ház apró kis szegletében valami hasonlót próbálnak meg eljátszani, mint amit aznap láttak vagy tanultak. Érdeklődőek, kérdeznek és barátságosak. Szinte bármivel felkelthető az érdeklődésünk, elevenek és bátrak.

Nem félnek kimondani, amit gondolnak. A családban nincs rossz kérdés, rossz meglátás. Kölcsönösen tanulnak egymástól. Judit szerint náha őket is meglepik egyszerű, de annál frappánsabb magyarázatokkal, amik nekik eszükbe sem jutott volna. Lassan vacsorához készülünk, az asztalon sült pityóka van, kecsketej, szalonna, túró és hagyma. Minden házi, ők maguk termesztették vagy készítették. Mikor mind letelepedünk az asztal köré, áldást mondunk a szűzanyának az ételért és egymásért. Hálával tartozunk mindazért, amit ad nekünk nap mint nap. Jó étvággyal eszünk, nagyon finom, amit a ház asszonya elénk tesz.

Vacsora közben arról beszélgetünk, hogyan is került ide ez a ház. A házaspár a térségben az elsők közé tartozott, akik megsemmisülés előtt álló tapasztott házakból varázsoltak otthont maguknak más helyszínen, új anyagokból. Az eredeti házhoz képest egy kis toldás ugyan van hátul, de igyekeztek menteni, ami menthető. A tornánc jó részét és szerkezeti elemeket majdnem teljes egészében fel tudták használni. Néhány bútordarab még az eredeti házból maradt, másokat ők készítettek.

Azonban van néhány szekrény, amelyet még a dédnagymamától örököltek, ők pedig csak új köntösbe öltöztették. Bő egy év alatt be is fejezték a munkálatokat. Azóta eltelt tíz év, és tizenöt ház épült a térségben, melyet hasonló mentalitású családok laknak. Judit nevetve meséli, hogy akkor csodabogaraknak számítottak, néha még ma is. Mivel Gergő már előkészítőbe jár, fel kellett őt készíteniük az esetleges bántó megjegyzésekre, vagy olyan kérdésekre, amelyekre addig még nem kellett megválaszolnia. Szerencsére az osztályban sem kiközösítés nem érte, sem pedig bántás az életformájuk miatt.

Szerinte a karácsony a gyertyafénynél a legszebb, és ezt nem megmagyarázni kell, hanem átélni. Most, hogy körbeveszik olyan gyerekek, akiknek nem minden esetben egyezik a neveltetésük az övével, jobban tudja értékelni, amit neki nyújtanak a szülei. Természetesen később sokkal világosabb lesz számára, néha miért kap megjegyzéseket. Az emberek sokszor nem értik, amit látnak és ezért nehezen tudják elképzelni vagy éppen elmagyarázni mindazt, ami szembejön velük. Csupán időre van szükségük, hogy belássák, attól nem lesz valaki maradi, hogy harmóniában él a természettel.

Judit és Laci már akkor meghökkenést váltott ki az emberekből, mikor lovashintókon érkeztek az esküvőjükre, és Judit menyasszoyni ruhája is népi volt. Azóta egész mozgalmat indítottak el, és a segítségükkel az emberek egyre inkább ragaszkodnak a hagyományos élethez. A faluban, ahol élnek még mindig megtartják a régi szokásokat, ilyen például a karácsonyi kántálás, a farsangtemetés, vagy éppen a májuságállítás hagyománya, ellentétben sok más faluval, ők még mindig fent tudják tartani. És amíg új generációk nevelkednek ilyen környezetben, meg is fogják tudni tartani ezeket a szokásokat.

Miután jól lakunk és elpakolunk mindent, Gergő, Mátyás és Rózsa felvetik az ötletet, hogy játszanunk kellene valamit. Hogy mindenki bekapcsolódhasson, úgy döntünk, árnyjátékozunk. A petróleumlámpa fényénél különböző állatokat mutogatunk, a többieknek pedig ki kell találniuk, mit is ábrázolhat. Rengeteget nevetünk a különböző madár, nyuszi, farkas vagy éppen kukac megformálásán. Judit lassan színes ceruzákat, zsírkrétákat és lapokat helyez elénk, hogy levelet írjunk, vagyis inkább rajzoljunk az angyalnak. A szülők fontosnak tartják megtanítani, hogy nem a materiális értékű ajándékokban rejlik a karácsony varázslatossága, nem az a lényeg az életben, hogy megmutassuk egymásnak kinek van márkásabb cipője, nagyobb babája vagy éppen a legújabb telefonja. Ezek mind mellékes dolgok ahhoz képest, ami a szívünkben rejlik.

A kedvességet és bátorságot, az empátiát, az összetartozást nem lehet megvenni pénzzel, és nem azért, mert értéktelen, hanem mert felbecsülhetetlen. Arra próbálják nevelni gyerekeiket, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek embertársaikért. Ugyanakkor azt is pontosan tudják, hogy az ajándékozás öröme, a várakozás, a levél megrajzolása fontos elemei a csoda létrejöttének. Rajzoltunk hokibotot, mert a régi eltörött és már sajnos nem lehet játszani vele.

Rajzoltunk főzőfelszerelést, hogy segíthessenek anyának az ebéd elkészítésében, illetve egy új meséskönyvet is, mivel a régiből kifogytak az ismeretlen mesék. Gondosan összetűrögettük és az ablakba tettük egy tányér sütemény és egy pohár tej kíséretében, hogy az angyalnak is kedveskedjünk kicsit. Az esti program szerves része a mosakodás, pizsamaosztás, ami párnacsatával és hangos nevetéssel zárul. Miután elcsendesedtek, Judit egy könyvvel a kezében az ágyra telepedett, köré a kiskukacok, a lábuknál keresztbe végignyúlva pedig Laci. Ez a kötelék olyan különleges, amit mi, kívülállók sosem érthetünk meg igazán.

Egy család szent köteléke megmásíthatatlan, felbonthatatlan. Olyan pillanatok ezek, amelyeket ha elszalasztunk, sosem pótolhatunk be többé. Mindenki önként hoz egy döntést, hogy miképpen szeretne élni és mi számára a legfontosabb. Laci és Judit hoztak egy döntést, amelyet valamennyien rossznak ítéltek meg, valamennyien pedig jónak. Nem a mi tisztünk, hogy ezt elbíráljunk, ezzel nekik kell számot tenniük, ám egyetlen dolgot biztosan állíthatok.

Őszinte és mély szeretet áradt a szobából és ahogy őket néztem megértettem, mitől erős és hiteles az ő életük, művészetük. Benne van ebben a képben minden. A teljesség varázsa itatta át, ahogy ott álltam az ajtórésnyi nyílásában bekukucskálva a félhomályba, amelyben ültek. A csendet nevtés törte meg, a szülők tekintete összeért, egymásra mosolyogtak és ebben a képben benne volt minden. Az otthon, az alkotás, a boldogság és a család. A reggel és az este, az ég és a föld, a múlt és a jövő.

Elekes-Kalló Noémi / Külhoni Magyarok