Az e-cigi egy olyan elemmel működő eszköz, amely nikotinból, valamint mesterséges ízfokozókból álló folyadékot melegít fel, így használat során az ebből keletkezett gőz kerül belégzésre. Bár viszonylag egy új keletű hóbortról van szó, manapság ennek a tényével szinte minden ember tisztában van, mivel évek óta folynak a komoly csatározások a hagyományos és az elektromos cigi közti összehasonlítgatások körül.

Hatásainak előnyeiről és hátrányairól mindenkinek van valami vélemény a tarsolyában, annak ellenére, hogy az illető dohányos vagy sem. Míg egyesek arra esküsznek, hogy az egyik legjobb alternatíva, addig mások a kellemetlen szagok ellenére sem szakítanának a jól bevált, hagyományos változatával, nem törődve a fennálló egészségügyi kockázatokkal. Természetesen ott a másik véglet, akik a teljes dohányfüst, vagy az e-cigi esetében gőzmentesség mellett szavaznak, még akkor is, ha az e-cigi csak arra van hatással, aki éppen szívja.

Elektromos cigaretta a kereskedelemben!

Káros vagy sem, egy olyan szerkentyűről van szó, amely nemcsak az offline, de az online kereskedelemben is egyre előkelőbb helyet foglal el, hiszen a potenciális érdeklődök hamar hűséges vásárlókká válnak. Ennek legfőbb okai a cigaretták árának folyamatos növekedése, a nyilvános helyeken történő dohányzás szigorú korlátozása, a kellemetlen dohányfüst mellőzése. Az is vonzó lehet, hogy rengeteg ízvilágban megtalálható, ha pedig hiszünk a gyártók szavainak az e-cigi mentes a kátrányban lévő rákkeltő vegyületektől, vagy legalábbis sokkal hosszabb távon fejti ki negatív hatását.