Legkevesebb 12 ember meghalt, amikor tüzet nyitott egy férfi egy dél-kaliforniai bárban. Többen megsérültek. A lövöldözés helyi idő szerint szerda este 11 óra után kezdődött a Los Angelestől 65 kilométerre található Thousand Oaks városában.

A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottat holtan találták a bárban, de még nem azonosították őt. A halálos áldozatok között van egy rendőr, Ron Helus is.

– Ron szorgalmas, eltökélt őrmester volt. Teljesen elkötelezett volt, mindent beleadott. Ma éjjel, ahogy a feleségének is mondtam, egy hős vesztette életét, mert azért ment be, hogy megmentse mások életét – méltatta kollégáját a helyi seriff, Geoff Dean.

Legkevesebb kétszáz ember tartózkodott a környék fiataljai körében népszerű bárban a lövöldözés idején.

– Egyszercsak elkezdtem nagy dörrenéseket hallani. Talán hármat vagy négyet. A földre vetettem magamat. Felnéztem, és láttam, hogy a biztonsági őr halott, legalábbis meglőtték, és a földön feküdt. A fegyveres füstgránátokat dobált szét. Legalább 12-t lőtt, mielőtt én kijutottam – magyarázta egy túlélő.

Az emberek úgy tudtak kimenekülni, hogy székekkel betörték az ablakokat, míg mások a mosdóban bújtak el. Egyelőre nem tudni, a támadó miért kezdett lövöldözni a zsúfolt bárban.

Rippel Veronika / Euronews

1 Comment

  1. Mikulás

    Na ez a rendőr szóvivő a videón egész jól játssza a szerepét mintegy 20 másodpercen keresztül, 0perc25mp és 0perc45 mp között.

    De 0 perc 45 másodpercnél meglát valakit, oldalra néz, és máris kész a baj – ELVIGYOROGJA MAGÁT, kiesik a szerepéből.

    Ajánlom a videót lelassítva nézni 0p45mp és 0p48mp között, a hangot el lehet némítani, hogy csak az arckifejezésre koncentráljunk. A lejátszási sebességet pedig 0.25–szörösre lassítani. Így, a lassított és elnémított videón könnyebb megfigyelni, hogy a rendőr félre néz valaki felé, kiesik a szerepéből, és elvigyorogja magát 0.45-0.48 között.

    Persze ki kell várni, amíg több információ bejön, de én arra tippelek, újabb FAKE NEWS, HAMIS HÍR van előttünk.

    A háttérhatalom által kontrollált amerikai rendőrség és televízió most éppen azt hazudja, hogy lövöldözés volt, de valójában színészek által alakított színjáték ez is. Én egyelőre erre tippelek.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.