Érdemi előrelépés nem történt ma, 2019. január 11-én abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.

A Bukaresti Ítélőtábla március 8-ára halasztotta a másodfokon zajló tárgyalás keretében ma délre elrendelt tanúmeghallgatást, mivel nem jelent meg a kirendelt hivatalos tolmács, s így a magyarországi illetőségű tanút a bírák nem tudták meghallgatni.

Mint ismeretes, Filip Teodorescu, a Securitate, azaz az egykori román kommunista politikai rendőrség kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója, az 1989-es vérengzésért is felelős egykori államfő, Ion Iliescu tanácsosa azt állította 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

Ezt a volt temesvári lelkésznek egy olyan kézírásos elismervényével próbálták alátámasztani, amelyet 1989 októberében írt egy 20 ezer lejes magyarországi egyházi adomány átvételekor. Szerintük az adomány kézbesítőitől a román–magyar határon elkobzott kézi nyugta azt bizonyítja, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

A nagy nyilvánosság előtt történt többszörös rágalmazásért és lejáratásért a volt temesvári lelkipásztor beperelte a Ceaușescu-diktatúra két ügynökét, valamint az őket futtató bulvártelevíziót és annak műsorvezetőjét, Mihai Gâdeát. Első fokon, 2016 márciusában a Bukaresti Törvényszék megalapozatlannak minősítette és elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét.

A fellebbezés nyomán a Bukaresti Ítélőtábla – Kincses Előd ügyvéd indítványára – elrendelte két olyan magyarországi tanú meghallgatását, akik igazolhatják, hogy a szóban forgó összeg az üldözött, nélkülöző lelkészcsalád megsegítését hivatott önzetlen adomány volt. Egyikük, a bíróságon most megjelent Szabó Lukács maga hozta el annak idején Temesvárra a Debrecen környéki református hívektől származó pénzsegélyt. Bármikor hajlandó tanúsítani, hogy az nem a magyar titkosszolgálat által küldött zsold volt, ahogy teljesen nevetségesen próbálják Tőkést László politikai ellenfelei beállítani.

A volt MDF-es és MIÉP-es országgyűlési képviselő neheztelve állapította meg, hogy egy procedurális malőr miatt fölöslegesen kellett a román fővárosba utaznia Hajdúbagosról, ahol egyébként 2010 óta polgármester. De biztosította a felperest, hogy márciusban újfent megjelenik a bíróságon.

Tőkés László az ítélőszék előtt kijelentette: harminc éve kénytelen elviselni a titkosszolgálatok retorzióit, manapság dezinformációkkal és személyének dehonesztálásával, illetve a romániai forradalomban betöltött szerepének kifordításával próbálják meghamisítani azt a történelmi tényt, hogy a kommunista diktatúra elleni népfölkelés a temesvári református templomtól indult el. Az meg egyenesen felháborító, hogy az alperesek egyike magát a tömeggyilkos Radu Tinut, a Securitate volt temesvári alvezérét citálta tanúnak maga mellett. A püspök sajnálatát fejezte ki, hogy pusztán eljárási okokból húzódik ez a per, de semmiképp sem szándékozik meghátrálni.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

3 hozzászólás

  1. Ginko

    Tökés Lászlónak igaza van. Az isten segítse viszont dr Kincses Elődöt, mert nem nagyon emlékszem ,hogy bármiféle jogvitában – az elmúlt tíz évben győzelemre vitte volna a megbízóit.

    Válasz
  2. antal m.

    A meddig hazugságokat, megtévesztéseket, diverziót keltőket tart fenn a társadalom, – addig igazság sem lesz !.! ! ÁLELÚJA JOGÁLLAMISÁG!

    Válasz
  3. Tóducz

    Tőkés László halasztható, hisz 1989 után halaszthatóvá küzdötte fel magát.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük