Az atyhai római katolikus templom felújítását pályázati programjából 40 ezer lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa, a finanszírozási szerződést október 6-án írták alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Pál Antal plébános.

Megyeszerte támogatja a megyei tanács templomok és egyházi ingatlanok felújítását

A megyeelnök Győrfi József falufelelőssel meglátogatta az újjáépített templomot, amelynek a felújítása már az utolsó lépéseknél tart, még a belső bútorzatok kell elkészüljenek és a külső területrendezés. A terepszemlén arról beszélgettek, hogy a megépülendő Atyha-Etéd útszakasznak köszönhetően – figyelembe véve, hogy Kőrispatak napokon belül össze lesz kötve Maros megyével -, várhatóan jelentősen meg fog nőni a forgalom.

Atyhának olyan turisztikai vonzereje van, amit ki kell használni, ebben kell együtt gondolkodni Korond község vezetőségével és az udvarhelyszéki RMDSZ-szel, mondta Borboly Csaba. Ha ez az út európai uniós finanszírozással megépül, az atyhaiak számára olyan jövedelmet hoz, amivel többen abbahagyhatják a más településekre való ingázást, és minél több fiatal hazaköltözhet és itthon boldogulhat, fejtette ki a megyeelnök. Hozzátette: ezért tartja fontosnak, hogy legyen közös gondolkodás, hogy mire megépül az új útszakasz, Atyha tudja fogadni a vendégeket. A megnövekedett fordalomnak megfelelő társadalmi és gazdasági haszna kell legyen, hogy a fiataloknak jövőképet nyújtson, hiszen Atyha természeti szépségei páratlanok, és ezeket ki kell használni, fejtette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A korondi római katolikus, illetve az unitárius egyházközösséget is 35 ezer lejjel támogatja a megyei tanács, utóbbi esetében az összeget a fenyőkúti templom javítására fordítják.

Gyergyóújfaluban a római katolikus egyház 35 ezer lejt kapott a közösségi ház külső felújítására. A finanszírozási szerződést október 6-án írták alá Borboly Csaba megyeelnök és Tankó Géza plébános. (Sajtóközlemény)