Hargita megye kirándulóösvényeinek több mint felét járhatatlanná tették a viharokban kidőlt fák

Hargita megye kirándulóösvényeinek több mint fele járhatatlanná vált a viharok által kidöntött fák miatt. A helyzet súlyosságát csak a hó elolvadása után lehet majd felmérni – közölte az AGERPRES hírügynökséggel Fekete Örs, a megyei tanács hegyi- és barlangi mentőszolgálatának vezetője.

Fekete Örs tájékoztatása szerint a Balánbányát az Egyeskővel összekötő két útvonalon okozták a legnagyobb kárt a viharok. A kirándulók által igencsak kedvelt két útvonalat le kellett zárni, miután fák százait döntötte ki a szél.

A hegyimentőknek sikerült egy kerülő ösvényt járhatóvá tenniük az Egyeskő felé, a helyzet azonban egész Hargita megyében súlyos. „Megyeszerte nagy problémák vannak a turisztikai útvonalakkal, nagyon sok fa kidőlt. Ez a helyzet a kirándulóösvények több mint felét érinti, pontos adataink azonban csak akkor lesznek, miután elolvadt a hó, és fel tudjuk mérni a terepet” – mondta a szakember.

A kirándulóösvények járhatóvá tételéhez a hegyimentők kérték az erdészek és a közbirtokosságok segítségét. Fekete Örs felidézte, hogy a kidőlt fák tavaly télen is megyeszerte nagy károkat okoztak számos turistaösvényen, és a hegyimentők egész évben dolgoztak azok járhatóvá tételén; ez az év pedig ugyancsak nehéznek ígérkezik ebből a szempontból.

Fekete Örs arra kérte a kirándulókat, hogy a Hargita megyei Salvamont Facebook-oldalán jelezzék a turistaösvényeken észlelt nagyobb akadályokat, mert a hegyimentőknek időbe telik, amíg elkészülnek a teljes terepfelméréssel.

A Hargita megyei turistaösvények hossza összesen több mint 2500 kilométert tesz ki. (Agerpres)

1 Megjegyzés

  1. antal m.

    Az 196o-as években jártunk család tagjaimmal a fogarasi havasokba kirándulni. Gondolja valaki, hogy ottan a magas havasokban a turista járatok ki lettek volna tisztítva?! Dehogy, … akkortájt kb. fele járat része úti ösvény, vad ősi erdőként nézet ki! A fák évekként keresztül-kasul egymáson hevertek kidőlve és korhadtak-pusztultak! Egész bozótos alagútakon, ágak közt haladtunk át az, a vaderdősben, alig láttuk néha a tiszta eget, magunk fölött az
    érintetlen fenyves erdők közt, /kb.18oo–2ooo m. magason/ Romantikus volt, de veszélyes járat! Tehát itt a mi kis erdeinkben könnyen helyre állítható minden turista út-ösvény rész!
    Kerülnek ügyes terepezők is a környezetünkből!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük