Liliana Lazea (középen) kifejtette, a diákok körében is népszerű a Prenadez

Tegnap Liliana Lazea, a Kovászna megyei drogprevenciós iroda koordinátora egy felmérés kapcsán érdekes, és egyben elgondolkodtató tényeket ismertetett a helyi médiával a háromszéki diákok drogfogyasztási szokásairól.

Kiderült, hogy mifelénk a heroin sem ismeretlen, a legnépszerűbb a cannabis, a legkönnyebben beszerezhető a Prenadez.

2016. május 10. és június 10. között mértek, 573 háromszéki diákot (IX–XII. osztályos tanulót) faggattak ki vidéki és városi iskolákban, fele-fele arányban.

A tesztben csapdakérdések is el voltak rejtve, így sikerült nagy mértékben kiszűrni azokat az ifjakat, akik vagányságból tüntették fel magukat drog-, alkohol-, cigarettafogyasztókként. A tanulmányból kiderült, hogy kortól függetlenül a fiúk a legkíváncsibbak, legbátrabbak, illetve nemtől függetlenül XI. osztályban a legaktívabbak a „kipróbálás” terén.

A megkérdezettek 51,1%-a legalább egyszer életében próbálta már a cigarettázást, 40,7%-a cigarettázott a kérdéstől számított egy éves időszakon belül, illetve egy hónapon belül 33,6%-ban szívtak cigit a diákok. A XI. osztályosoknál volt a legnagyobb az arány, ami a cigaretta kipróbálását illeti (66,7%), de a IX. osztályos diákoknál is egy elgondolkodtató 31,5%-ot jegyeztek fel.

Az alkoholfogyasztás a legaggasztóbb, a megkérdezett 573 diák 93,7%-a fogyasztott alkoholt, illetve 71,6% az egy hónapon belül elfogyasztott szeszesital-opciót is bekarikázta.

A válaszadók több mint fele már megrészegedett legalább egyszer: itt is a tizenegyedikesek „remekeltek”, akiknek 61,5%-a legalább egyszer, illetve 23,2%-a a teszttől számított egy hónapon belül is lerészegedett.

A drogok terén sokkal kisebbek az arányok, ám elképesztő a fiatalok „felkészültsége”, tájékozottsága ezen a téren: többen a speciális programokkal látogatható „sötét neten” (Darknet-en) navigálva keresik a megoldásokat arra, hogy miként készítsenek hallucinogén „koktélokat” (sajnos, itt a pedofíliától kezdve a részletesen bemutatott gyilkosságokig mindent megtalálnak, így valódi veszélyeknek teszik ki magukat) – avattak be a szakemberek.

Visszatérve a felmérésre, a megkérdezettek 8,9%-a már drogozott, 5,9% a teszttől számított egy éven belüli, illetve 1,9% a teszttől számított 1 hónapon (!) belüli időszakban tette ezt. A korcsoportoknál pedig a következő a helyzet: IX. osztályban 2,5%, X. osztályban 6,8%, XI. osztályban 17,7%, illetve XII. osztályban 9,8% már kipróbálta az illegális tudatmódosító szereket.

A kedveltebb drogok lajstromát a cannabis, illetve az etnobotanikus szerek, és az ecstasy vezetik, de itt megtalálhatóak az amfetaminok, nyugtatók, LSD, kokain, heroin is. Ugyanakkor a legkönnyebben beszerezhető drogoknál a fiatalok a Prenadezt, hasist, marihuánát említették.

Lapunk kérdéseire kiderült, hogy idén, eddig még egyetlenegy háromszéki függő sem kérte a drogprevenciós iroda segítségét: tavaly ez a szám 11-re volt tehető, és legtöbbször a hatóságok figyelmébe került – razziák, rajtaütések után kihallgatott fogyasztók – érkeznek „gyógyulni”, tanácsadást kérni.

Tinca Teddy / Székely Hírmondó

13 hozzászólás

  1. antal m.

    Sorok- Soros! Ne okoskodjék,- hol elt es el,,- mit akar tudni?
    Vegyi központokat-gyárak építésén vettem részt 1958-tól!
    Akkor nem nehéz tudnia azt, hogy minden vegyszerekkel találkoztam, gyárak építése közben! Segítettem Önnek, hogy a gondolatait helyre billentsem.
    Nem érdekelnek engem a drogok!………..

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves antal m., akkor a Marosvásárhelyt szennyező vegyi-micsodát Önnek is köszönhetjük?

      Válasz
  2. antal m.

    Sose vagyunk elég okosak! Az építkezéseknél az életben rengetek vegyszert-műanyagokat használtunk finis műveleteknél. Padlóra ragasztott szőnyeget,/ moketát, linoleumot,renolitot stb./,– a prenadez ragasztó anyag segítségével végeztük!
    Nem tudtam ezt MOSTANIG, hogy az kábítószereknek is ALKALMAS! !
    A prenadez nagyon mérgező folyékony ragasztó VEGYI-KÉSZITMÉNY ANYAG, gáz tartalmú és óriási gyúlékony ! ! !
    VIGYÁZAT,- ÉLETVESZÉLYES!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Antal m. maga hol elt es el,mert mar 35 evvel ezelott is azt szivtak a gyermekek az ELEMI ISKOLABAN. ES igen,osszepetoltak es vettek bort a zalimentarabol,es lereszegedtek. Annyit beszeletunk a gyerekeinknek,es intettuk,hogy ne csinaljak,mert az eszuket teljesen szetroncsolja a prenadez,vagy az aceton,mert azt is szagoltak. Pedig akkor ,,rend volt,, amit sokan visszasirnak. Ha valaki tagadja az HAZUDIK!!!

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsó, én már írtam, hogy Önt a múlt rendszer szervei küldték ki Ámerikában és ottfelejtették.

        Válasz
  3. Tóducz

    Félékről írtam Soros Dzsó, de már megszoktam, hogy krónikus szövegértelmezési zavarokkal küzd!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Toducz,ne szepitsen,mert ha a ,,felekrol,,irta ,az az ertelmezes szerint ugyanolyanok mint a ,,szemely. Tehat a szoban forgo holgy.Koronikus ghondholatai vannak doki.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsó, olyan szerűek, nem ugyanolyanok, tehát értelmezési zavar, olyan Schulzféle!

        Válasz
  4. Tóducz

    Há ezek a Liliana Lazea félék hordozzák oda a drogokat, hogy aztán meg tudják állapítani!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Szep hozzallas egy orvostol. Tudja tenyekkel igazolni,hogy a szoban forgo Holgy terjeszti a drogot? Vagy csak ugy beszol egy ostobasagot,mint szokas. Akarmirol is legyen szo,ahelyett,hogy szolna a problema kovetkezmenyeirol es valami tanacsot adna e vilagmeretu problema megfekezesehez. Vagy pedig orul,hogy esetleg tobb paciense lesz?

      Válasz
      • Tóducz

        Há Soros Dzsó, ha nem vagyok indiszkrét, mi történt a Central Michigan University-n ? Lövöldözés volt, s még halottak is lettek?

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Hat mi tortent?? Karrogo ur az tortent,hogy a fiu bekattant,es tragikus modon lelotte a szuleit,aminek az elozmenyeit maga csak talalgatja,es elcelodik olyan szinten,mint egy utolso civilizalatlan bunko. Ahelyett,hogy orvos letere ,foleg hogy szakmajaba vago eset,felhivna a drogok,(barmilyenek legyenek is) rombolo hatasara. Csak ugylatszik,hogy maga drogok nelkul is tokmagos,mint a rece.

          Válasz
          • Tóducz

            Kendermagos, mint a tyúk, kedves Soros Dzsó.

Hagy egy Válaszot Tóducz-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük