Fatolvajok támadtak az udvarán egy erdészre és a családtagjaira a Dâmbovița megyei Bilciurești-en; az eset beilleszkedik az erdészeti dolgozók ellen irányuló agressziósorozatba, amely során az elmúlt években hat erdészt megöltek és több mint hétszázat fizikailag bántalmaztak a bűnözők – közölte kedden a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség.

erdesz

Az Agerpreshez eljuttatott állásfoglalásuk szerint a Dâmbovița megyei eset is azt bizonyítja, hogy a fatolvajoknak semmi sem szent, szervezetten lépnek fel, és rendkívül veszélyesek.

A szakszervezeti szövetség figyelmeztet arra, hogy riasztó módon megnövekedett 2021-ben az erdészeti dolgozók ellen irányuló támadások száma. Az év elejétől több mint 20 esetben bántalmazták a fatolvajok vagy az orvvadászok a Romsilva személyzetét. Az agresszió az orvosi kezelést igénylő testi sértéstől a halálos fenyegetésig, az erdészek autóinak felgyújtásától a családtagjaik zaklatásáig terjedt.

A szakszervezet közleménye szerint ezeket az eseteket Argeș, Bákó, Brassó, Dâmbovița, Dolj, Hunyad, Mehedinți, Maros, Szilágy, Suceava és Vâlcea megyében jegyezték, a rendőrség és az ügyészség pedig mindegyikben vizsgálatot folytat. Ezek a vizsgálatok azonban sokszor akár évekig eltarthatnak, a jogerős bírósági ítéletig pedig további egy-két év telik el. 'Ez bizonytalanságban tartja és felháborítja az erdészeket' – olvasható az állásfoglalásban.

A szakszervezet riasztónak nevezi, hogy a törvény előírásai ellenére az erdészek mintegy felének nincs szolgálati fegyvere. Ennek oka a 2018/11-es számú kormányhatározat, amely betiltotta több kategóriájú lőfegyver használatát, többek között az erdészekét is. Emellett az erdészetek súlyos személyzethiánnyal küzdenek, és a kaotikus erdő-visszaszolgáltatások miatt egyre nehezebben fedik le a felügyeletükben lévő erdőterületeket.

A szakszervezet ismételten arra a kéri Románia legfőbb ügyészét, járjon közben az erdészek ellen elkövetett támadások ügyében zajló nyomozások felgyorsítása, a tettesek azonosítása és büntetőjogi felelősségre vonása érdekében.

Emellett arra kérik Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, hogy sürgesse az erdőterületek őrzésével megbízott erdészeti dolgozók ellátását szolgálati fegyverrel, egyenruhával, kommunikációs eszközökkel és járművekkel. Emlékeztetnek arra, hogy korábban Tánczos Barna szenátorként segítséget nyújtott a szakszervezetnek egy törvénymódosító tervezet parlamenti beterjesztéséhez, amely szerint a rendőrökhöz és csendőrökhöz hasonlóan az erdészek bántalmazását is szigorúbban büntetnék.