Jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélték Elena Udrea volt regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztert, akit megvesztegetés elfogadásában és hivatali visszaélésben talált bűnösnek kedden a legfelsőbb bíróság.

Az ítélet megerősítette a tavaly márciusban a legfelsőbb bíróság egy másik bírói testülete által kimondott első fokú ítéletet. Elutasították Udreának azt a kérését is, hogy tárgyalják újra a pert.

Az ügy egyik vádlottját, Rudel Obreját, a román ökölvívó szövetség volt elnökét öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az ügy többi vádlottja, közöttük minisztériumi alkalmazottak, Udrea volt tanácsadója és egyéb hivatalnokok felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Ion Ariton volt gazdasági minisztert felmentették. Az ítélet szerint Udreának csaknem 3 millió euró kártérítést kell fizetnie a turisztikai hatóságnak.

A Traian Băsescu volt államfő egyik bizalmasának számító Udrea az ügyészek szerint több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből egy ökölvívó gálát.

Udrea jelenleg Costa Ricában tartózkodik, ahol politikai menedékjogért folyamodott. Az idén hagyta el Romániát, távollétére a média februárban figyelt fel, amikor a volt politikus nem jelent meg egy tárgyaláson. Akkor ügyvédje azt mondta, hogy Görögországba ment, de később kiderült, Costa Rica volt a célpontja. Áprilisban Udrea azt állította, hogy politikai menedékjogot kapott, de a hatóságok szerint egyelőre csak kérvényezte ezt a státuszt, ezért egyelőre ideiglenesen, a kérelem elbírálása idejére élvez védelmet. A politikus azért ment el Romániából, mert állítása szerint nem volt része méltányos jogi eljárásban.

A volt miniszter politikai pályafutása 2005-ben kezdett látványosan felfelé ívelni, miután Traian Băsescu került az elnöki székbe. Udrea akkor Băsescu személyi tanácsadója lett, majd két minisztériumot is vezetett. Volt férje révén jelentős vagyonnal rendelkezik, ellene négy ügyben is bűnvádi eljárás folyik. (MTI)

Háromszék

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Az “összekuporgatott pénzecskéjéből” vidáman éldegél Costa Ricaban. Fütyül az ítéletre.

    Válasz
  2. antal m.

    Az országnak először fizesse meg a bűnéből származó károkat!
    Ha a bűnét tudatosan tette, akkor bűnhődjék!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük