Fotó: fidesz.hu

A Fidesz-frakció országgyűlési határozati javaslatot terjeszt elő ezen a héten, elutasítva benne azt az európai parlamenti (EP-) határozatot, amely felső korlát nélküli, kötelező betelepítést akar rákényszeríteni az Európai Unió minden tagállamára – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: a magyar Országgyűlésnek is döntő beleszólása kell, hogy legyen abba, milyen elosztási rendszert akar elfogadni az EU.

"A kvótarendszer már csődöt mondott, ezért kár ezt továbbra is erőltetni. (...) Kizárólag magyar nemzeti hatáskör az, hogy bevándorláspolitikai kérdésekben döntsünk" – fogalmazott Gulyás Gergely. Közölte: elutasítják azt az uniós döntéshozatali mechanizmust, amelynek első lépéseként az EP minden Európába érkező menedékkérőt felső korlát nélkül osztana szét.

Hozzátette, hogy ez ráadásul azoknak az országoknak lenne a legsérelmesebb, amelyek eddig nem vagy csak nagyon kevés embert fogadtak be, azaz kifejezetten Közép-Európát és azon belül Magyarországot fenyegeti ez a döntés.
Szavai szerint az EP-határozat mögött "a Soros György által meghirdetett bevándorláspolitikai szemlélet" áll.
Gulyás Gergely arra hívta fel az ellenzéki képviselőket, csatlakozzanak a Fidesz-KDNP-frakcióhoz a felső korlát nélküli betelepítési kvóták elutasításában.

Arra a felvetésre, hogy tisztázta-e frakciótársával, Budai Gyulával a bírákra tett megjegyzését, a frakcióvezető azt válaszolta: az alaptörvény világosan szabályozza, hogy a bírák csak az alkotmánynak, a törvényeknek és a lelkiismeretüknek vannak alárendelve az ítélkezés során. "Világnézetileg nem kívánjuk a bírákat minősíteni" – mondta.

Megkérdezték őt a kínai miniszterelnök budapesti látogatása alkalmából a tibeti elnyomás elleni tiltakozásokról is, amire úgy reagált: a gyülekezési jog Magyarországon mindenkit megillet.

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP-s Hadházy Ákos kamunak minősítette a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek számát, Gulyás Gergely azt mondta: Hadházy Ákos vagy tudatosan állít valótlant, vagy "képességei folytán nem sikerült egy nem túl bonyolult eljárásmódot megértenie". A postán visszaérkezett és a feldolgozott kérdőívek száma ugyanis értelemszerűen eltér, hiszen először beérkezik a boríték, majd azt felbontják, és ezután értékelik ki a kérdőívet – közölte.

MTI