A megyei kórház 857 alkalmazottja közül 502-t érint a fizetésemelés. Albert Levente felvételei

Március 1-jétől egy kórházban dolgozó főorvos bruttó alapfizetése megközelíti egy átlagos családorvosi rendelő havi összbevételét – derül ki a lapunk által megkérdezett kórházmenedzsertől és a családorvosokat tömörítő háromszéki szervezet vezetőjétől kapott egybehangzó információk alapján. A kórházak orvosainak és asszisztenseinek a 153-as bértörvény alapján 2022-re előirányzott szintre emelték a bérét, a pedagógusok 20 százalékos fizetésemelést kaptak, a közszféra többi dolgozója fokozatosan részesül béremelésben.

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozó orvosok juttatásai  nagyon széles skálán mozognak, mivel a különböző osztályokon más-más pótlékokkal számolnak. Míg február 28-ig ezt pontosan szabályozta a pótléktörvény, március 1-jétől ez a jogszabály érvényét veszítette, jelenleg folyamatban az új pótléktörvény kidolgozása. Emiatt a kórházmenedzser csak az emelt alapbérekről tudott információkkal szolgálni.

A sürgősségen dolgozók magasabb fizetési besorolásban vannak

A lapunkhoz eljuttatott összesítőből kiderül: az elsőéves rezidens orvos bruttó alapbére mostantól 5700 lej, a képesítés előhaladtával ez az összeg növekszik. A kezdő szakorvos 9900 lejes bruttót kap, húsz év után 12 327 lej az alapbére, a főorvos esetében 12 500 és 15 565 lejes alapbérrel számolnak.

A törvényszéki orvostan, a sürgősség és az intenzív osztály orvosai és asszisztensei magasabb fizetési besorolásban vannak, a felső határ 16–20 000 lej közötti, pótlékok és ügyelet nélkül. A megyei kórházban ötvenheten főorvosok, ötvenketten szakorvosok, tízen rendelkeznek doktori címmel – utóbbi havi 950 lejes plusz juttatással jár –, ezenkívül tizennégy rezidens orvos is alkalmazottja az intézménynek.

Egy 24 órás ügyeletért március 1-jéig 700–1200 lej között fizettek osztálytól függően, tegnaptól ez az összeg is változik. A kórház 379 asszisztense is részesült fizetésemelésben, a bérskála itt is igen széles, 4000 és 7000 lej közötti, végzettségtől, szakterülettől és régiségtől függően. A megyei kórház 857 alkalmazottja közül (bedolgozókkal együtt közel ezer fő) 502-t érint a fizetésemelés március 1-jétől.

Kérdésünkre, hogy a béremelés hozzájárulhat-e az orvosok és asszisztensek elvándorlásának csökkenéséhez, a beteghez való hozzáállás javulásához, a hálapénz iránti elvárás mérsékléséhez, András-Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere elmondta: már a tavalyi fizetésemelés után volt eset, hogy külföldön dolgozó orvos arról érdeklődött, ha hazatér, van-e esélye elhelyezkedni a szakterületén. A hozzáálláson pedig van javítanivaló, a kórházvezetés ilyen irányú elvárása az alkalmazottakkal szemben folyamatos, nem feltétlenül függ össze a bérek növekedésével. András-Nagy Róbert bízik abban, a jelenlegi fizetések mérséklik egyesek hálapénz és hálaajándék iránti elvárását.

A fizetések kérdése csak egyik vetülete a kórház működésének, a bürokrácia továbbra is sok mindent gátol – mondta a menedzser. A megyei kórháznak még ötven orvosra és százötven asszisztensre lenne szüksége az akadálytalan működéshez, a hosszú várólisták megszűnéséhez, de erre nincs pénz a rendszerben, és a szabályzat továbbra is csak egy alkalmazást engedélyez két hely megüresedése esetén. A kórházvezető sérelmezte, hogy a fizetésemelés csak az orvosokat és asszisztenseket érinti, az alkalmazottak más kategóriái nem részesülnek benne.

A családorvosok hátrányos megkülönböztetésnek érzik, hogy őket kihagyták a béremelésből, s bár előreláthatóan áprilistól az alapellátásra is több pénzt fordít a kormány, az erre vonatkozó határozattervezet szerint alig húsz százalékkal növekszik a családorvosi rendelők havi bevétele, amiből az orvos és az asszisztens fizetésén túl a működési költségekre is kell jutnia.

Dr. Șereș Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke szerint a tervezett emelés esetükben aprópénz, az egészségügyi minisztérium banikkal akarja kiszúrni a családorvosok szemét, akik már nem bírják a sok megalázást. Úgy tűnik, a szaktárca azt sem bánja, ha orvos nélkül marad az alapellátás, mert ha így megy tovább, nem lesz, aki működtesse a rendelőket – mondotta. Șereș doktornő sérelmezi, hogy az egészségbiztosító pénztárral kötött szerződés alapján olyan kevés a rendelők költségvetése, hogy a családorvosoknak legfennebb 2000 és 5000 lej közötti nettó bér jut abból, míg a kórházakban dolgozók a háromszorosát viszik haza. A vonatkozó rendelkezést diszkriminatívnak tartja, mert ők is szakorvosok, tanultak a diplomájukért, felelős munkát végeznek, mégis háttérbe szorulnak.

Érdeklődésünkre Dragoș Tatu, a Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnöke elmondta: a közvitán lévő határozattervezet szerint a családorvosi rendelők költségvetésének alapját képező pontértékek előreláthatón áprilistól változnak, eszerint a jelenlegi 4,8 lej helyett 5,8 lejt fognak kapni havonta a családorvosok minden feliratkozott után, és a szolgáltatások pontértéke 2,2 lejről 2,8 lejre növekszik. Ez azt jelenti, kétezer feliratkozott után a családorvos megkapja a 11 600 lejes havi alapösszeget, a rendelő költségvetésének mozgó részét pedig a szolgáltatások utáni kifizetések képezik. Összességében 20–25 százalékos növekedésre számíthatnak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy egyes bérek növekedése, mások szinte helyben toporgása hoz-e valamilyen változást az egészségügyi rendszer és a szolgáltatások különböző vetületeiben, a páciensek érdeke, hogy javuljon az ellátás minősége és színvonala, és kapják meg azt, ami törvény szerint jár a befizetett biztosítási összegekért.

Fekete Réka / Háromszék