Fotó: Boda Levente Gergely / Székelyhon

Kétezer lejes bírságot rótt ki a magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt a Maros megyei tanfelügyelőségre az Országos Diszkriminációellenes Tanács.

A tanfelügyelőséget szülői és parlamenti képviselői minőségében panaszolta be Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke amiatt, hogy a 2017–2018-as tanévre kiszabott beiskolázási tervben 169-cel kevesebb kilencedik osztályos helyet szabott meg a magyar tannyelvű osztályokban, mint ahány diák a korábbi tanévben magyarul végezte a nyolcadik osztályt.

A román tannyelvű kilencedik osztályokban ugyanakkor 139-cel több helyet, a német nyelvűekben pedig 18-cal többet biztosított, mint ahányan e nyelveken egy évvel korábban tanultak. A tanfelügyelőség többek között azzal védekezett, hogy így sem teltek be a magyar gyerekek számára fenntartott helyek, mert a nyolcadikot végzettek egy része más megyében vagy román tagozaton folytatta, vagy pedig félbehagyta tanulmányait.

Az érvet azonban a tanács nem fogadta el: megállapította, hogy az a 2547 diák, aki román nyelven tanult és iratkozott be a képességfelmérő vizsgára, 3181 kilencedikes hely közül választhatott. Számukra tehát a túlkínálat 25 százalékos volt, míg 1325 magyar gyermek csak 12 százalékos túlkínálatból választhatott. A tanács a tanfelügyelőség adataiból megállapította, hogy a hátrányos megkülönböztetés a korábbi években is fennállt, és ez kihatással van a térség etnikai arányaira is.

2008-ban egyszer már elmarasztalták ugyanezért a Maros megyei tanfelügyelőséget, amely pert indított, de elvesztette.

Háromszék