Több mint öt év működés után megszűnt a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amely független színházként táncművészet népszerűsítését tűzte ki célul – adta hírül csütörtökön a Krónika című erdélyi napilap.

A 2014-ben alakult intézmény egy év tájolás után 2015 őszén állandó helyszínen, az 1930-as években épült egykori marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos utcai zsinagógában kezdte meg tevékenységét, ahol a társulatvezető András Lóránt egy Tánc és kortárs művészetek háza nevű projekt megvalósításába kezdett. A háromszintessé alakított ingatlan legfelső emeletén egy stúdiót rendeztek be, akárcsak a földszinten, ahol előadásokat tartottak. A középső szint a workshopok, szakmai képzések helyszíne volt.

A lap szerint az új társulat fenntartása már induláskor kétséges volt, András Lóránt már akkor arról beszélt, hogy amennyiben az önkormányzat nem áll melléjük, kénytelenek lesznek bezárni, ugyanis a fűtetlen épületben nem tudnak dolgozni. Időközben magánszemélyek önzetlen támogatásának köszönhetően működhettek. Az önkormányzattól ígéretet kaptak, de végül támogatás nem érkezett.

A társulat szakmai vezetője, Kovács Levente rendező elmondta a lapnak, hogy az utóbbi 150 esztendőben a színházművészet támogatottsága szinte semmit nem változott, hiába keresték folyamatosan a támogatókat, egy intézmény sem vállalta a táncszínház háttértámogatását. Marosvásárhelyen nagyon élénk a színházi élet, a román kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a színházi szakemberek képzését biztosító Művészeti Egyetem mellett több magánszínház és magántársulat működik, ezek közül volt az egyik az András Lóránt Társulat.

MTI