Raul Castro és Diaz-Canel elnök jelenlétében, gazdasági változások és politikai reformok közepette ünnepelt a karibi ország. Ez volt a hosszú Castro-korszak utáni első forradalmi évforduló Kubában.

Az 58 éves Miguel Diaz-Canelt áprilisban választották meg államelnöknek, de a "kubai forradalom atyjának" testvére, Raul Castro továbbra is jelentős befolyással bír, hiszen ő maradt a kommunista párt vezetője és a hadsereg főparancsnoka.

Az állami megemlékezést a főváros "forradalom bölcsőjének" nevezett, délkeleti városrészében tartották meg.

A Fidel Castro vezette-szervezte "felkelő hadsereg" 1959. január 1-én űzte el, az Egyesült Államok által támogatott elnök-diktátort, Fulgencio Batistát.

A "Líder Máximo" csaknem öt évtizedig állt a hivatalosan még mindig a kommunizmust építő Kuba élén, miközben tíz amerikai elnök is dolgozott eltávolításán.

Hatvan évvel a forradalom után a vezetés egy új alkotmányt készül népszavazásra bocsátani, ami elismeri a magántulajdont, a piacokat és a külföldi befektetéseket.

A dokumentum ugyanakkor "kőbe vési" a kommunizmust, mint a nemzet célját, és a kommunista pártot "egyedülálló, az állam és a társadalom legfőbb politikai erejeként" jelöli meg.

Euronews