A Hazajáró turisztikai és honismereti magazinműsor szerkesztőivel, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral találkozhattak az erdővidékiek pénteken este a baróti Party Pub vendéglő emeleti termében. A Prima Primissima díjas, már 227. részén is túllevő műsor készítői úgy nyilatkoztak, a természet szépségei mellett megpróbálják megmutatni szép hazánk szép arcát, és szólnak történelmünk nagy pillanatairól, kultúránkról, egyházi ünnepeinkről, a gyarapodó és fogyó magyarságról, és kicsit beleszövik azt is, mit tartogat(hat) számunkra a jövő.
A 2011-ben indult, a Duna Televízióban látható műsor stábja az évek során Erdélyben, Partiumban, Székelyföldön, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Mura-vidéken, Őrvidéken, Moldovában, sőt, Dalmáciában és az Amerikai Egyesült Államokban is megfordult, hiszen ott, ahol maroknyi magyarság él, és őrzi nemzeti önazonosságát, azt nekik meg kell mutatniuk – vallották a találkozón részt vevő bő ötvenfős közönségnek.
Beszámolójuk szerint a huszonhat perces adások anyagának rögzítése igazi kaland: gépkocsijukkal bucskáztak már bele kisebb szakadékba, s tört bordájuk, karjuk és lábuk, gurult ki menet közben autójuk kereke, éjszakáztak -14 fokban behavazott menedékházban, megmászták a Kárpát-medence kétezer fölötti csúcsainak mintegy nyolcvan százalékát, ültek hajtányon, kutyaszánon, hőlégballonban, katonai csapatszállító autóban, szálltak siklóernyővel, eveztek vad vizeken, gyalogoltak napsütötte, forró tájon, kerültek viharba és verte végig az eső is. Medvével kevés alkalommal találkoztak, de a pásztorok barátságtalan kutyáival annál többször. A kutyákra nem haragudhattak, hiszen csak a dolgukat tették, aztán rájöttek, ha némi ételmaradékot mindig a kezük ügyében tartanak, némileg lefegyverezhetőek, a pásztorok passzív, kutyájuk veszélyességére oda nem figyelő magatartása némi mutogatással – szerintük pálinkás üveget kell lóbálni! – megtörhető.
A forgatás előkészítése jóval a terepút előtt elkezdődik. A világháló segítségével megpróbálják megtalálni azokat az embereket, akik segíthetnek a környék turisztikai és szellemi értékeinek feltárásában, és örömet jelent számukra az is, ha olyanokat szólaltathatnak meg, akik jelenlétükkel vidámságot, kedélyt hoznak a képernyőre, s az adott hely hangulatára világítanak rá. Ilyen volt például a Gyergyóalfalu határában élő, néhány éve elhunyt Hazug Pista, akihez Berecz András ének- és mesemondó is ihletért járt, s olyanokat tudott mesélni, mint hogy rövid ideig – egyikük sem vesztegette sokáig idejét az iskolában – Ceaușescu elvtárs padtársa volt, vagy hogy a környéket a medve hátán járta be.
Az erdővidéki találkozón szó esett a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet célkitűzéseiről: azt szeretnék elérni, hogy a magyar emberek ne külföldet, hanem a történelmi Magyarország vidékét keressék fel, és érdeklődjenek hagyományaink, történelmük, épített örökségük és mindennapjaink iránt.
Ennek megvalósítása érdekében elsősorban az adásaikban szereplőket szólították meg, s tartottak százhúsz barátjuk részételével eszmecserét. Jó lenne, ha az egymástól távol élők, de egyként gondolkodók között egymást erősítő kapcsolat épülne ki – vallotta terveiről Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor.
A Hazajáró egyik összegző, Számvetés címet viselő, Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! című versére „felfűzött” műsorának megtekintését követően a közönség nehezen tudott szavakat találni. A szerkesztők a műsor több év alatt rögzített, talán legszomorúbb és legreménykeltőbb pillanatait vágták össze. Idősebb herkóci hölgy arról beszélt, hogy Janikból egyre gyakrabban válnak Ivánok, egy férfi a lupényi magyarság sorsáért könnyezett, a nemzetét megtagadókról az erzsébetbányai plébános beszélt, temesközi fiatal nő nemzeti büszkeségről és az átörökítés öröméről szólt, egy falubelije pedig a hagyományok újjátanulását szorgalmazta, hiszen azáltal megtartó közösség is épül, a különös nevű Kolozs megyei faluban, Szépkenyerűszentmártonban lakó férfi pedig azt fejtegette, hogy a mezőségieknek meg kell értetniük a mellettük lakó nemzetiségekkel, miért is tartják fontosnak a szokásaink ápolását.
Több helyen a baróti TransylMania együttes zenéje köszönt vissza, néptáncoló sihederek, ünneplőbe öltözött mosolygós lányok, őszintén nevető, játékaikat tologató fiúk, utcában labdázó legények, pánkót kínáló asszonyok és apró poharat emelő, derűlátó férfiak tűntek fel a képkockákon. A Nyerges-tetőn egy fiatalember arról vallott, miért hagyta ott a Nyugat kecsegtető ajánlatait, s tért haza Székelyföldre, hagyományt éltető nagykárolyi cserkészek arcán a napsugár tört meg, de az is kiderült, hogy a nyitraiak számára a gyökereit mélyre hajtó öreg fa a megújulást jelképezi, s üzeni, nekünk itt, ezen a tájon is még dolgunk van, hiszen szülőföldünket magyarnak megőrizni kötelességünk.
A találkozó végén a résztvevők dicsérték jó szívvel a készítőket – többen is úgy nyilatkoztak, a Hazajáró számukra több, mint egy egyszerű műsor –, s bátorították a stábot, folytassák munkájukat, hiszen azáltal sokuknak szereznek örömet. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor megköszönte a biztatást, és mint mondották, úgy érzik, még 90–95 részt kell készíteniük ahhoz, hogy ne csak a jelentősebb, hanem a kisebb, eldugottabb helyeket is megmutassák, azaz terveik szerint még négy évig képernyőn lesznek. A tavaly kapott Prima Primissima díjra főként azért büszkék, mert azt közönségdíjként kapták, s nézőik szeretetét fejezi ki. Erdővidéki barátaik tapssal köszönték meg jelenlétüket.
Hecser László / Háromszék