Még egy afrikai államban is több demokrácia tapasztalható, mint itt – fakadt ki Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a terrorcselekmény végrehajtása szándékának vádjával 5 esztendő letöltendő börtönbüntetésre ítélt Beke István tárgyalása kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus kijelentette, hogy a székely fiatalok letartóztatása miatt 2015-ben és 2016-ban Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön tüntetők jól sejtették, hogy ebben az ügyben igazságtalan eljárás folyik. És utólag bebizonyosodott, hogy akkor is igazuk volt, amikor azt skandálták, hogy „hazudik a SRI,” ezért ismételten köszönetet mondott nekik az igazság mellett való bátor kiállásukért.

Állítása igazolásául többek között rámutatott, hogy az elítélésük indoklása óvásának a tárgyalását az eredetileg kitűzött időpont, vagy­is 2019. április 23. helyett előrehozták április 9-re. Ez pedig szerinte azért történt, mert tudták, hogy másnap (április 10.) a Hivatalos Közlönyben megjelenik, és ezzel életbe lép a 2004/535-ös törvényt módosító 2019/58-as, amely eltörölte a fiatalok elítélésének alapjául szolgáló cikkelyek (32, 34) egyikét (34). Ezért egy ellenük kezdeményezett esetleges új eljárás elindítása nyomán születendő végleges döntésig azonnal szabadon kellett volna bocsátani őket.

Ez nem történt meg, sőt, az esetükben tapasztalható igazságtalanság és jogtalanság mértékét Beke István ilyen irányú kérése szerdai visszautasításának a ténye is növeli.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

4 hozzászólás

  1. antal m.

    Egyet értek a képviselőnkkel és a hozzászólókkal! Szerintem nem is ,,terrorista,,, esettel állunk szembe, hanem egy politikai üggyel, a mi a romániai magyarság ellen történik!
    Sunyin elkaptak két székely-magyar ifjút Kézdivásárhelyen, akik egy nem tűrt szerkezetben is voltak, be kapcsolódva! SZERINTEM,- EZ AZ ÜGYÜK TITKOLT ALAPJA! /személyes véleményem/

    Válasz
  2. Tóducz

    Nincs itt semmi új a Nap alatt, hazudtak azok mindig: lánykorukban (siguranta), felnőttkorukban (szeku) és “demokratikus” korukban is (sri)!

    Válasz
    • Várközi

      Sőt a magyar kollaboránsok is, akik egy politikusunk szerint (is), a szekutól nem mehetnek nyugdíjba, mert ilyen időkben “is” nagy szükség van rájuk. Sőt ezek ott vannak a médiákban, a parlamentben, az utcán és a kocsmákban (l. Bekéék tanúját).

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Várközi úr, a “labancok” öröké közöttünk járnak, nemhiába írta Tamási: “Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.