Nyolc, helyi vagy megyei köztisztségre pályázó jelöltről állapította meg a bíróság, hogy együttműködött a Szekuritátéval, többek közt Traian Băsescu volt államfőről is, aki jelenleg Bukarest főpolgármesteri tisztségéért szállt versenybe – közölte csütörtökön az AGERPRES hírügynökséggel a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS).

Az ítéletek egy része alapfokú, másik része jogerős.

Traian Băsescu esetében a CNSAS-nak alapfokon adott igazat a bíróság, az ügy jelenleg fellebbviteli fokon a legfelső bíróság asztalán van.

Hasonló a helyzet a Maros megyei Ioan Mărginean esetében is, aki megyei tanácsosi székre pályázik.

A Szilágy megyei tanácsosi tisztségre jelölt Adrian Florin Brie esetében szintén megállapította a CNSAS, hogy együttműködött a Szekuritátéval, az ő ügyét a bukaresti táblabíróság tárgyalja.

Fellebbviteli fokon is elutasították a bírák további öt megyei tanácsos-jelölt óvását, akikről a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács szintén megállapította, hogy együttműködtek a kommunista rezsim titkosrendőrségével, az ő esetükben tehát már jogerős ítélet született az együttműködés tényéről.

A CNSAS azt is közölte, hogy nem kapta meg minden megyei és helyi választási irodától a jelöltlistákat ellenőrzés végett: csak 31 megyéből, 22 megyeszékhelyről, Bukarestből pedig csak az első, a negyedik és az ötödik kerületből küldték el a köztisztségekre pályázók névsorait. A testület így 6678 jelölt adatait kapta kézhez szeptember 24-éig. A 6678 jelölt közül 3491 személy életkoránál fogva kikerült a vizsgálandó jelöltek kategóriájából, mert 1973 után született.

A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács vizsgálati eredményei nyilvánosak, itt lehet majd tanulmányozni őket: www.cnsas.ro.

Agerpres