A köpenyegforgatók – miután ölükbe hullott Erdély, mely országrészt megbecsülni sem tudják – helynévadási nehézségekbe botlottak, különösképpen Székelyföldön. Számtalan székely településnek román neve nem volt (miért is lett volna?), ám nevet kellett adni bármi áron. Már az 1919-es év elején egy bizottság járta Erdélyt, s romános „hangzású” nevekkel tűzdelték tele a térképet.
A román helynévadás nyakatekert indítékai – száz év múlva is – enyhén szólva mosolygásra késztetnek: Csíkszeredából „Ciuc-Sereda” lett, de Gyergyóalfalu megmaradt „Gyergyoalfalu”-nak… még 1919 szeptemberében is. Az ottani névadás második szakasza „Alfalau” lett, végül „Joseni”-ra alakult. Mindkét Hargita megyei településnél érezzük a kilógó lólábat, a nagymértékben latba vetett tükörfordítást. A földrajzi nevek gyűjtése és feldolgozása (értsd: magyarázata), Romániában 1854 után kezdődött, és a Marele Dictionar Geografic al Romaniei viszonylag hamar, 1898-1902 között jelent meg öt kötetben, G. I. Lahovari, C. I. Tocilescu és G. I. Brătianu szerkesztésében, érthetően csak a regáti településnevek elemzésével.
No, de térjünk vissza a honi tájakra: Kézdiszentkereszt neve az országúton: Poian, a vasútállomáson már „Poienița” szerepel. Más szavakkal: ugyanannak a falunak két hivatalos neve létezik, egy időben: egyik az országúton, a másik a vaspályán! Ez a fajta névadás nem egyedülálló: Imecsfalva az aszfaltúton „Imeci”, vasúti megállóhelye már „Imeni”-t hirdet. Nem nagy az eltérés, akár meg is lehetne szokni…, de azért mindennek lenne (kellene lennie!) határa!
Kézdivásárhely „hivatalos” neve 1920-ban Târgul-Secuilor névalakban szerepelt egy rendőrségi pecséten. A sepsi, orbai és kézdi előnevek nemes egyszerűséggel lefordíthatatlanok. Egyes román helynevek bizonyításul szolgálnak, hogy igenis léteznek székelyek lakta területek: Tg. Secuiesc, Cristurul-Secuiesc és Odorheiul-Secuiesc…
A bökkenő most következik: ha az ENSZ (mint ahogy eddig megtette!) bekéri Romániától, s ezen belül Székelyföld dűlőneveit is, s azoknak a magyarázatát, akkor hogyan fogják románosítani ezt a – példaként felhozott – pár határnevet: Őrallős, Villánycsi, Ravaszlik, Orotás, Macó, Cserepeskő, Délő, Érkígyó, Visszafolyó… Már előre fojtogat a kuncogás, hogy az elkövetkezendő évezredekben minő toponímiai kecskebukák fognak születni…
Salamon Ferenc / Székely Hírmondó