Fotó: The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh – Facebook

Az indiai Zangláig tartó hétezer kilométeres gyalogútra indult vasárnap Nagyenyedről Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtti útját felidézni egy erdélyi újságíró.

Pengő Zoltán elindulása előtt az MTI-nek elmondta, hogy a kilenchónaposra tervezett utazásával a sajtó és a közösségi média révén Kőrösi Csoma Sándorra szeretné ráirányítani a figyelmet elsősorban a román társadalomban, és lehetőség szerint az út során érintett országok társadalmában is.

Az érintett nagyobb városokban tervei szerint értesíti a sajtót érkezéséről és úti céljáról, de emellett rendszeresen beszámol útjáról a Maszol.ro portálon és a The Kőrös Project – From Transylvania to Ladakh elnevezésű Facebook-oldalon is. Megjegyezte: útja célpontjául az Indiához tartozó Ladakh (Kis Tibet) tartomány Zangla nevű települését választotta, ahol Kőrösi Csoma Sándor megalkotta élete nagy művét, a tibeti-angol szótárt.

Pengő Zoltán a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumból indult vasárnap reggel, ahonnan Szőcs Ildikó, a Kőrösi Csoma Sándort is kibocsátó kollégium jelenlegi igazgatója bocsátotta útjára. Az újságíró egy székely ruhába öltözött jelenlévőtől székely zászlót kapott az útra. A város határáig többen is elkísérték, egy útitárs pedig több napra mellé szegődött.

Pengő Zoltán elmondta: nagyjából egy hónapra tudja előre a napra lebontott útitervet. Körülbelül tízkilós csomagot visz magával, amelybe egy váltóruha, egy könnyű sátor, hálózsák, laptop és gyógyszerek kerültek. Naponta 30-35 kilométert kíván megtenni, és heti egy pihenőnappal számol. Gyalog kíván haladni, de például Afganisztánban, ahol a személyes biztonságát kockáztatná, lemond a gyaloglásról.

"Nem vagyok adrenalinfüggő, nem akarok a tűzzel játszani" – magyarázta.

Az 52 éves újságíró kiemelte: személyes kihívást is lát abban, hogy hosszabb időre kilépjen az élet szokványos keretei közül és szabadon mozogjon a világban. Hozzátette: Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtt, november 24-én indult el Nagyenyedről, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Mint mondta, ő is az őszi indulást választotta, mert így talán kevésbé lesz kitéve a szélsőséges időjárási viszonyoknak.

Gazda Árpád / MTI