Hétköznapok az aranykorszakban - Valld be, ha nem is igaz!

Fotó: wikimedia.org

Egész délelőtt fájdogált a hasa, de nem volt vészes, tudott dolgozni. Kettőkor aztán, mikor fújt a gyár, megkönnyebbülve takarította le a marógépet, s élvezettel figyelte a vasporos olajtól fekete lé mint válik tiszta vízzé a kagylóban, ahogy megtisztult a keze.

Szerette a kezét, melyen ott volt a jel: vasporos a munkája. A pórusaiban lakott a vas, az olaj. Kicsi lány korától kifejezetten kedvelte a két anyag keverékének a szagát. Markáns, férfias szag, Édesapura emlékeztette. Belehasított a fájdalom, s egy perc is eltelt, mire el tudott mozdulni a kagylótól. De aztán eltompult megint, s nem is gondolt vele többé. A hegyoldalba vágott ösvényen ment lefele, nem volt értelme a buszra ülni, hisz ahol albérletben laktak oda nem járt egyik sem.

Naponta gyalogolt a város szélétől három kilométernyire lévő házig. Szeretett ott lakni. Közel volt a város, mégis már falunak hatott. Sokszor megállt egy-egy autó, s felajánlották, elviszik, de csak akkor fogadta el, ha nagyon rossz volt az idő. Szeretett jó időben hazasétálni, szinte végigandalogta az utat. Mosolyogva csóválta a fejét, s elkönyvelte magában, hogy cseppet sem rosszalló a fejcsóválás, hisz mikor andalogjon az ember lánya, ha nem tizennyolc évesen?

Még félúton sem járt, amikor az előbbihez képest sokkal erősebben érkezett a fájdalom. Most megijedt. Egyedül van az országúton, s a fájdalomtól mozdulni sem tud. Nehezen kivonszolta magát egészen a poros, füves részre, s lehuppant az árokpartra. Várt. Várta, hogy elmúljon. Ezúttal sokkal később csitult el annyira, hogy elindulhasson. Hazáig még négyszer kellett leülnie, s mindannyiszor rosszabb, erősebb, velőig hatolóbb, szédítőbb volt a fájdalom. Ijedt volt, elveszettnek érezte magát, hisz pár gyermekbetegségen, s egyszer egy permetezett barack okozta enyhébb mérgezésen kívül még nem volt komoly baja. Igencsak nehezen ért haza. Párja délutános volt, ilyenkor csak este találkoztak.

Ez a tény nem nyugtatta meg. Otthon vizet tett a sparheltre melegedni, fájdalomtól kínozva megmosdott, s lefeküdt. Viszonylag hamar elaludt. Arra ébredt, hogy valaki egy nagy kést szúrhatott a hasába, mert nagyon fáj. Mikor teljesen felébredt jött rá, hogy nem csak fáj, de az ágy úszik a vérben. Rémülten próbált felkelni, villanyt kapcsolni, de nem sikerült. Nem tudta hány óra lehet, de végtelennek tűntek a percek, órák, míg a párja hazaért. Ő aztán vissza is pattant a biciklijére, s elrohant az első telefonfülkéig mentőt hívni.

Szigorú tekintetű, festett vörös, bodorított hajú doktornő érkezett a mentősökkel. Talán ha negyven lehetett. Fekete keretes szemüvege mögül élesen nézett rá, s románul szólalt meg:

– Ki csinálta?

– Mit? – kerekedett el a szeme, nem értette a kérdést.

– Nézze kislány, ne szórakozzon velem, engem nem lehet átvágni. Jobb, ha most bevallja, akkor mire beérünk a kórházba el is látják, s minden rendben lesz. Büntetlenséget nem ígérhetek, de még mindig így jár jobban.

– Ne haragudjon – sírta el magát fájdalmában és tehetetlenségében – de tényleg nem értem miről beszél! Nagyon fáj! Kérem segítsen, adjon valamit, amitől elmúlik!

– Nem kap semmit! – halkan, bosszúsan mondta az egyik mentősnek – ezek mind egyformák. Utólag persze könyörögnek, s félnek, hogy megdöglenek. De az injekciót kérnék… – a lány felé fordult – Bevisszük. Ott majd vallhat.

A mentőben csillagokat látott, mikor egy-egy kátyúban nagyot zökkent az autó. De valahogy beértek. Útközben értette meg, mikor tovább vallatta az orvosnő, hogy arra gondoltak, angyalcsinálónál járt, azaz feketén, kuruzsló asszonynál elvetette a babáját. Hiába erősítette, hogy nem terhes, nem is volt az, a nő hajthatatlan volt. Milicisták voltak a vizsgálóban, s egy kedvesen, részvéttel, ugyanakkor kínosan mosolygó orvos. Dr. S. I. olvasta le a román nevet a kitűzőről. Tökéletes magyarsággal szólalt meg, s biztatóan mosolygott rá:

– Mi a baj, kislány? Mi történt? Ne féljen, nem engedem, hogy bántsák.

– Románul beszéljen! Mit képzel, maga bozgorbarát! Románul! – rivallt azonnal rá az egyik közeg.

– Persze, persze – válaszolt az orvos gyorsan, s románul folytatta – Elvtársnő, tájékoztatom, hogy meg fogom vizsgálni. Amennyiben kiderül, hogy terhes volt, úgy el kell mondja, ki volt, aki a magzatot elhajtotta. Ha ezt nem teszi meg, hagynom kell, hogy tovább szenvedjen, ellátásban nem részesíthetem…

– Persze, akkor nem szenvedett, mikor kellett volna, akkor bezzeg nem… – szólalt meg a vörös orvosnő nem titkolt rosszindulattal.

– Doktornő – nézett rá fagyosan a nőgyógyász, – azt hiszem ön itt befejezte a dolgát. A viszontlátásra!

A buzgó elvtársnő magában szitkozódva ugyan, de elment. Az orvos nekifogott megvizsgálni a beteget, de mielőtt hozzáért volna, az egyik milicista megragadta a karját, s elhúzta onnan, majd a másik a lányhoz lépett. Faggatni kezdte, hogy mondja el, ki az, aki csinálta, fenyegette mindenfélével, mit sem törődve a fiatal nő szenvedésével. Végül az orvos nem bírta tovább nézni, hajnal felé, mikor már a lány válaszolni sem bírt, csak jajgatni, levette a fehér köpenyét, jobban mondva leszaggatta magáról, a gombjai mind messze repültek, a földhöz csapta, s ordítani kezdett a milicistával:

– Én nem erre esküdtem fel, érti, maga disznó?! Én nem erre esküdtem fel! Engedje, hogy megvizsgáljam a beteget s ellássam! Azonnal álljon félre! – s ezzel durván ellökte onnan a karhatalom emberét, s nekifogott megvizsgálni a lányt.

– Vegye tudomásul, hogy úgyis kiderül ki volt az, s maga is mehet a dutyiba vele együtt! Angyalcsinálók! Bűnőzök! – de ezt már a fal mellől kiabálta, míg a doktor vizsgálta a beteget. A másik milicista kirohant a vizsgálóból.

Az orvos arcán megkönnyebbülés futott végig, mikor kiderült számára, hogy szó sincs semmiféle illegális abortuszról, úgy tűnik nagyon súlyos felfázás, petefészek gyulladás esete forog fenn. Mire a rendszerhez sokkal hűségesebb kollegája megérkezett, már a papírokat állította ki, beutalta a kórházba a lányt, s előírta a kezelést. A milicisták szinte csalódtak, mikor a hű emberük is kénytelen volt ugyanazt megállapítani, mint a másik orvos. Annyit sem mondtak, hogy bikkmakk, úgy mentek el onnan.

– Megmondtam, kislány, hogy nem engedem senkinek, hogy bántsák magát, ugye megmondtam? Na, jól van, ne sírjon már, most szépen elindulunk a gyógyulás útján – s megpaskolta a falfehér lány arcát. Ő hálás szívvel, halványan visszamosolygott. Elvégre még a köpenyét is megtaposta érte… (A Ceausescu-érában szigorúan tilos volt a fogamzásgátlás és az abortusz. Sokan „csináltatták el” a magzatokat vajákos asszonyokkal és utólag kórházba is kerültek a nem megfelelő ellátás miatt.)

(A fent leírtak az írás szerzőjével estek meg)

Lakó Péterfi Tünde

8 hozzászólás

  1. Mikulás

    Most viszont ellenkező irányba lendül a világ, úgy, hogy mindenkinek kötelező lesz ártatlan magzatok, gyerekek, idősek legyilkolásában részt venni. Nemsokára azokat fogják üldözni, akik nem hajlandóak megszegni a Tízparancsolat ötödik parancsát, hogy “Ne ölj!”

    Válasz
  2. Sorok-Soros

    Ez az utca,meg a haz valahol a katanga kornyeken volt Kakasd fele?

    Válasz
    • lpt

      Nem.

      Válasz
      • Dobai

        Jedden?

        Válasz
  3. Rozalia

    En pedig egy pontosan ellenkezot eltem at,erdekes. Mindig plyan rem meseket hallottam peldaul,hogy ha ilyen bajod van akkor addig ki sem kaparnak,amig nem vallod be,hogy mit csinaltal,vagy ki csinalta.Na engem pontosan(Marosvasarhelyen)munkabol hazafele ontott el a ver,szerencsere kozel a lakasunkhoz Mentot hivtam es az ujkorhazba(nagy korhaz) vitettem magam.El akartak kuldeni a regi szuleszetre,ahova a lakcimem tartozott,de a magyar orvos megvizsgalt es azt mondta,hogy itt tart,mert utkozben meghalhatok.Magas lazam volt es perfuziot kaptam,meg antibiotikumot egy par napig es utana,anelkul,hogy vallattak volna,kikapartak es haza mentem.Egy parnappal kesobb egy ferfi csengetett a lakason egy “meghivoval”,hogy jelentkezzem a Borsos Tamas utcaba kihalgatasra.Na akkor bizony megijedtem es azt gondoltam(a mesek alapjan),hogy innen addig ki nem engednek,amig nem vallom be,hogy mit csinaltam magammal.Na nem ugy volt:kellemesen meglepodtem,mikor egy irodaban,ott egeszen hatul,megjelent egy ferfi,aki kedves volt es elnezest kert,hogy o csak a feladatat vegzi es meselyem el mi tortent,mert “declaratio”-t kell vegyen.En elmeseltem(a kitalalt mesemet) es szepen kitessekeltek.Megjegyzem(hogy tevedes ne essek),nem voltam besugo siccli,nem voltam meg csak parttag sem(mert nem voltam ahhoz eleg hazafias),csak egy egszeru munkasasszony.Na ilyen is volt es ezert ne tulozzuk el.

    Válasz
    • Névtelen

      Semmi túlzás! Az eredeti eset sajnos gyakran megesett! Magának nagy, nagy szerencséje volt vagy jó helyen volt! Személyes ismerőseink gyereke halt meg pont emiatt!

      Válasz
  4. Iri

    Szegény .
    Borzalmas élet lehetett . 😣

    Válasz
  5. Névtelen

    Jajj! 😢

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük