Fotó: Vargyasi Levente

Május 17-én kezdődnek a Háromszéki Diáknapok, amely immár 15 éve a háromszéki ifjúsági élet egyik meghatározó eseménye.

A három napos rendezvényre olyan csapatok jelentkezhettek, melyek tagjai Kovászna megyei állami intézményben tanuló 9-12. osztályos diákok, vagy Kovászna megyében érettségizett, bármely felsőoktatási intézményben tanuló egyetemisták.

A péntektől vasárnapig tartó esemény feladatai a sport, a csapatépítés és a kultúra köré csoportosulnak. Pénteken különböző sport vetélkedőkön, csapat- és egyéni játékokon bizonyíthatják rátermettségüket a diákok a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sporttermében. Szombaton a 4-es kilométerkőnél szabadtéri vetélkedőkön mérik össze tudásukat a csapatok. Vasárnap a kultúráé a főszerep, az általános műveltséget fejlesztő feladatok helyszíne a Kónya Ádám Művelődési Ház és az ‘56-os emlékpark.

A rendezvény gáláján, vasárnap 18 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, az öt továbbjutó csapat fog megmérkőzni Háromszék Legügyesebb Diákcsapata címért, valamint díjban részesül a Legjobb KOBAKÉ (Kovásznai, Baróti, Kézdivásárhelyi) csapat és a legsportszerűbben játszott csapat is (Fair play-díj).

A 15. Háromszéki Diáknapokra 15 csapat jelentkezett (13 Sepsiszentgyörgyi és 2 KOBAKÉ), csapatonként 16 diákkal, így a szervezőkkel és önkéntesekkel együtt a rendezvény több mint 260 fiatalt mozgat meg.
Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház, Háromszéki Csillagösvény Egyesület.

15. Háromszéki Diáknapok
Programterv:

Május 17. (péntek)
12:00-12:30 – Flashmob (Főtér)
12:10 – Megnyitó (Főtér)
12:30-13:00 – Felvonulás
Útvonal: Főtértől a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskoláig
13:15-21:00 – Játékok (Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sportterme)
21:00-24:00 – Csapatjátékok (a város területén)

Május 18. (szombat)
9:00-10:00 Vonulás a 4-es km-hez (találkozó a Büdöskútnál – József Attila utca, 4-es km, majd este vissza 4-es km, József Attila utca, Kós Károly utca, Főtér)
10:00-19:00 – Csapatjátékok (4-es km)
20:00- 24:00 – Egyéni játékok (a város területén)

Május 19. (vasárnap)
9:00-14:00 – Csapatjátékok (’56-os emlékpark)
10:00-14:00 – Ügyességi Játékok (Városi Uszoda)
14:00-18:00 – Szünet
18:00-21:00 – Gála (Székely Mikó Kollégium konferenciaterme)
21:00-22:30 – sZempöl koncert (Színház Büfé udvara)
22:30-02:00 – After (Színház Büfé udvara)

Közlemény