Hibrid formában, azaz a jelenléti és a digitális oktatás kombinálásával tervezi a tanévet a Sapientia EMTE, a karok saját hatáskörben döntenek arról, hogy az egyes tantárgyak oktatása milyen módon valósítható meg, figyelembe véve az adott tantárgyak sajátosságait, az évfolyamok létszámát, a rendelkezésre álló oktatási felületeket. A sepsiszentgyörgyi tanulmányi központban a jelenlétre és a gyakorlatra helyezik a hangsúlyt.

Dr. Nyárádi Imre-István, a tanulmányi központ igazgatója lapunknak elmondta, 14-én kezdik a tanévet, az első napon formális tanévnyitót tartanak, és főleg az elsőévesekre gondolva a belső infrastruktúra és tanrend ismertetése is része a programnak. Másnaptól kezdődik a gyakorlati oktatás, amely október 11-ig tart, e dátumtól pedig a hangsúly az online oktatásra tevődik át, amit kiegészít majd az elmaradt gyakorlati órák megtartása.

Azért is döntöttek e sorrend javára, mert jönnek a választások, az időjárás is egyre inkább kedvez majd a meghűléses betegségeknek, nem tudni, merre alakul a járványhelyzet, de hát a labor-órák tananyaga csak személyes részvétellel sajátítható el.

A biztonság érdekében megtették a kötelező lépéseket, a laboratóriumokban az eddigi 15 fő helyett csak 8-as létszámú csoport lehet jelen, esetleg a szabadtéren tartandó órákon (pl. műszaki alapismeretek elsajátításakor, erőgépek tanulmányozásakor) maradhat a régi létszám. Az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett oktatók és hallgatók azonban felmentést kaphatnak az órák megtartása, illetve az óralátogatás alól.

Az egyetemen egyébként ma van az őszi felvételi utolsó napja, a szentgyörgyi központban 21-en jelentkeztek az idén indított erdőmérnöki és 20-an az agrármérnöki szakra a lehetséges 30-30 helyre.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó