Következmények nélkül zárta le az ügyész az elhíresült brüsszeli előállítással kapcsolatos nyomozását, amelyben többek között Szájer József, volt fideszes magyar EP-képviselő is szerepelt – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója. Erről a “La Dernière Heure” című újság számolt be, amit azóta a brüsszeli ügyészség is megerősített. A vizsgálatot azzal a gyanúval kapcsolatban indították, hogy kiderüljön, történt-e kábítószerrel visszaélés a parti során. Szájert eddig a járvány korlátozások megsértése miatt ítéltek pénzbírságra, amit azóta már kifizetett.

A brüsszeli ügyészség korábbi állítása szerint kábítószert találtak a férfi [Szájer József] hátizsákjában, Szájer azonban tagadta, hogy kábítószert használt volna és kijelentette, hogy nem tudja, hogyan került a kábítószer a táskájába. "Időközben ejtették az állítólagosan nála talált kábítószer miatt indított nyomozását" – mondja Martin François ügyész. „Pénzbírságot szabtak ki rá a járvány korlátozások megsértése miatt. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalos rendőrségi figyelmeztetésben [procès-verbal] részesítették.”