Érvényessé nyilvánította Dan Barna pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ötödik kongresszusa, amely szombaton ült össze Temesváron.

Ezt követően Barna sajtótájékoztatót tartott, amelyen úgy nyilatkozott: véleménye szerint az államfőválasztások második fordulójába Klaus Iohannis (a PNL jelöltje), és ő, az USR-PLUS jelöltje fog bekerülni. „Ez azt jelenti, hogy Románia egészségessé válik, és a PSD három éve folyó visszaélései után az emberek megértették, hogy ennek a fáradt mamutnak vissza kell vonulnia a jelenkor történetéből” – mondta az USR elnöke.

A kongresszus keretében szombat délután megválasztják az USR országos bizottságát, amely – Barna szerint – „kormányra fogja juttatni a pártot.”

Az ülésen 800 párttag vett részt, közülük 478 elektor. A 478 elektorból 439-en szavaztak Barna mellett, 14-en ellene, 25-en tartózkodtak. (Agerpres)