Fotó: Inquam Photos/Octav Ganea

Megerősítette a román Laura Codruta Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére mindkét európai uniós társjogalkotó szerv, és ezzel hivatalossá vált, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.

Az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete két nappal az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács után, szerdán adta meg végső hozzájárulását a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjének kinevezéshez.

Mandátuma hét évre fog szólni, miután a közösség pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben eljáró Európai Ügyészség a tervek szerint majd legkésőbb 2021 elején megkezdi működését.

A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint Kövesi mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet.

A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Bajnok Artúr / MTI

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Örvendek a HIVATALOS megerősítésnek!

    Válasz
    • Várközi

      Én például nem. Mert, kiszámíthatatlan, szélsőséges és főleg a befolyásolási meg egyéb “zavaros” ügyei nincsenek még lezárva.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Várközi úr, antal m. mérnök úr nem olvas The Telegraphot.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük