Múlt pénteken nyitotta meg kapuit a szovátai Medve-tó, és azóta is kedvez az időjárás a fürdeni vágyóknak. Jelenleg a tó vizének a hőmérséklete felszínen 30 Celsius-fok, 1,5 méterrel mélyebben 35,6 fokot mérnek. Ez a tó heliotermikus jelenségével magyarázható.

A Medve-tó strandjának vezetőségétől származó információk szerint az elmúlt héten (a nyitás óta eltel egy hétben) 8000 ember váltott jegyet a strandra.

A strandra való belépés felnőttek számára 30 lejbe, a gyerekeknek és nyugdíjasoknak pedig 25 lejbe kerül, ami egyszeri belépésre jogosítja fel a fürdőzőket.

A Medve-tó programja nem változott az előző évekhez képest: a strand reggel 10 órától 18 óráig várja a fürdőzni vágyókat. Mint ismeretes 13 és 15 óra között a tó vizének pihentetése (melegedése) végett tilos a fürdés.

Kezdődnek a fürdőtelepi szórakoztató programok

Előző évekhez hasonlóan Szováta város idén is kulturális és szórakoztató rendezvénysorozattal kíván kikapcsolódási lehetőséget teremteni úgy a turisták, mint a helyiek számára. A helyszín változatlanul a fürdőtelepi Petőfi park.

A repertoár zömében helyi, illetve környékbeli tánccsoportok, énekesek, sportolók, művészek, előadásaiból áll, de sor kerül olyan magyarországi és romániai könnyűzenei előadók koncertjére is, mint például Tóth Andi, Szabó Ádám, Tolvai Renáta, Krisz Rudi, Mirela Moldoveanu, RBA, Felicia Gurau.

A Bernády Közművelődési Egylet és az Országos Turisztikai és Információs Központ szovátai fiókja által szervezett, valamint a Maros Megyei Tanács által támogatott rendezvénysorozat a szovátai Latino Feeling tánccsoport előadásával kezdődik ezen a hétvégén, vasárnap este 20.00 órától.

Hétfőn, július elsején, a magyarországi X Faktor két felfedezettje Tóth Andi és Szabó Ádám koncertezik szintén este 20 órától.

Következő vasárnap pedig, július 7-én, Tolvai Renáta érkezik Szovátára. A koncertek további időpontjáról tájékozódhatnak a VisitSovata.ro vagy a Bernády Közművelődési Egylet Facebook oldalakon.

Gál Kriszta Zsuzsa