„Hó tújó, hó!”

Kép: nyugdijasok.hu

Úgy érzem kedves olvasó, az egész címet le kell fordítanom, hogy mindenki megértse, még az is, aki nem beszéli a székely tájszólást!

A „hó” szócska ebben az esetben nem az, amire gondolnánk, ami értelemszerűen havat jelent, amely fehér, általában télen hulló csapadék, a gyerekek örülnek neki és nagyító alatt fantáziadús formát mutat egyetlen pehely. Ebben az esetben a „hó” szócska parancsot jelent és általában szarvasmarhát, lovat, szamarat, birkát idomítanak be, hogy „megálljt” értsen az alatt!

A „tújó” pedig nem más, mint a „túró” gyerekes selypítéssel!

Miután ilyen gyönyörűen elmagyaráztam önöknek a szavak értelmét, rátérhetek végre a túró, mint élelmiszer szerepének méltatására a székely étkezésben, ugyanis egyik legfontosabb alapételnek számított. Inkább birkatejből készített sajtból gyúrták a jó túrót s annak megvolt a jól bevált receptje és eljárása. Onnan maradt a közmondás miszerint:

– A túró függ a gyúrótól!

Később ezt a mondást egyébre is vonatkoztatták. Például az asszonynépségek, amikor a szeretkezésről és a férfiakról tereferéltek egyik-másik tüzes menyecske hamiskásan megjegyezte, mert ők sem voltak szentek:

– Azért hajjátok-e, a túró nagyon függ a gyúrótól!

A túró tárolása csonka gúla alakú fadongákból készült dézsákban történt. Hűvös kamrákban vagy pincékben egész tavaszig elállt, ha jól légmentesen belegyúrták (ismét a gyúrás). Soha nem tudtam megérteni, hogy ezeket a túróval telt fadézsákat miért állították ferdére, mint a pisai tornyot.

Egy idő után a túró megcsípősödött, megkékült és enyhén megpenészesedett s voltak, akik az ilyen termékért bolondultak (köztük az én anyai nagyapám, Elekes Dávid is). Meg kell említenem, hogy szegény nagyapám akkor jutott mindig eszembe, amikor Franciaországban egy nagyon drága és előkelő sajtspecialitással kínáltak. Tudni kell, hogy a franciák büszkék arra, hogy annyiféle sajtkészítménnyel rendelkeznek, ahány nap van egy esztendőben, de még eggyel többel!

Visszatérve erre a nagyra becsült sajtkészítményre, amikor elém tették, szaga úgy orrba vágott, hogy majd leestem a székről, olyan büdöset még addig a pillanatig nem éreztem! Ezen kívül még jócskán penészes is volt valamint, állításuk szerint, mivel jómagam nem kóstoltam, csípős is! Áhhán, gondoltam magamban, tehát a franciák ellopták nagyapámék receptjét és nem átallották ízléstelen ízlésük szerint alakítani?

Visszatérve a székelyek túrójához: ették külön is szalonnával, hagymával, kolbásszal, de inkább túrós puliszka gyanánt fogyasztották. Ennek a menünek különböző változatai léteztek, de a lényeg mindeniknél a túró és a kukoricadarából készült puliszka kölcsönhatásából állt!

A túrós puliszkát savanyútejjel nagyon kedvelték minden székely családban és hetente többször is fogyasztották, azért is mert kalóriadús egészséges táplálék volt! Nem csoda hát, ha a tárolásnál hiba csúszott be és a dézsatúró elromlott, ehetetlenné vált s az felért egy tragédiával!

Most még csak azt kell elmesélnem, hogy történetünkben milyen módon szolgálták fel a túróspuliszkát, mert ennek a leírása nélkülözhetetlen: egy székely anya terebélyes fatányérra kiborította a nagy gőzölgő puliszkát. Nagy kellett, mert sok volt a gyermek és sivalkodva ültek már az asztal körül, mint az orgonasípok icike, picike, kicsike, apró, aprócska. A puliszkát cérnával szeletelte fel, rakta a szeleteket az apróságok elé, a meleg lapokra túrót morzsolt, azokra ismét puliszkaszeletet lapított. Még össze is nyomkodta, hogy a túró megolvadjon a szeletek melegétől. Amikor pedig úgy gondolta, hogy a kicsik már nem égetik meg szájukat, engedélyt adott az evésre. Még egyszer hátrapillantott az asztalra, a petróleumlámpa gyér fényénél úgy állapítva meg, hogy minden rendben a tűzhelyhez lépett.

Kis idő múlva a gyermekek izgatott hangjukra lett figyelmes:

– Ne menj el tújó, hó, tújó, hó!

Erre a furcsa beszédre már odalépet, leakasztotta a gerendáról a lámpást és az asztalra jobban rávilágított. Az első pillanatban azt hitte, amit a gyermekek, hogy túródarabkák mászkálnak az asztalon.

Mint ahogy Arany János írta a Családi kör, című versében:

„Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek.”

Csakhogy nem békák voltak azok, hanem fehér kukacok és nem görögtek, hanem kúsztak. Valamilyen formában hozzáfértek a túróhoz és megkukacosították azt. Amikor pedig égetni kezdte őket a puliszka menekülni próbáltak szanaszét az asztalon. Igen, de a gyerekek kis kezecskéik is gyorsan jártak és hogy el ne szalasszák az általuk vélt túrót, csipet puliszkákkal ejtették fogságba és kapkodták be őket!

Sebők Mihály

6 hozzászólás

  1. -Hívő-

    Kedves Tóducz úr,A plébános érdekes prédikációt adott közre, arról, hogy próbáljuk mindenben meglátni a szépet és a jót, még a félresikerült túrós puliszkában is!

    Válasz
    • Tóducz

      Sok sikert kívánok hozzá Hívő úr!

      Válasz
  2. antal m.

    Sebők Mihály érdekes meséje közepette jut eszembe egy mai valóság:
    Járjuk a piacokat, az üzleteket és alig lehet egy jó-ízletes-finom sajtot vagy túrót kapni-találni- megvásárolni! Legtöbbjét amit találunk megvásároljuk abból amit kapunk, mert csak ez található! Kevés a zsírtartalmuk, szárazak, nincs kellő túró vagy sajt íze, –ÖSSZE VEGYÍTENEK MINDEN FÉLE TEJEKET – vagy sok esetben tisztátlanok. / átérződik egy mosatlan ruha íz/ Hiába a rengeteg ellenőrző hivatal,- nincsenek minőségi ráhatással!? Az üzletből vásárolunk, inkább, de abból jó ízű túrós- puliszka, nem lesz! — így áll a valóság! ! !

    Válasz
  3. -Hívő-

    Ez csak egy vélemény a millió közül, és csak az öné Tóducz úr! Úgy is lehet mondani, “ízlések és pofonok!” Az utóbbi sok meggondolatlan beszédűnek jól jönne!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Hívő, rossz vasárnapja volt? Gyengén prédikált a pap?

      Válasz
  4. Tóducz

    Mese a házi légy lárvájáról és a puliszkáva vált málé székelyföldi kalandjairól.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük