Román ismerősöm nem tudta, hogy Erdély Románia része.

A döbbenetes állítás nem egy vicc, a kommunista rendszert belengő mélysötétséget mindjárt példával illusztrálom.

A 80-as években voltam katona, úgy adódott, hogy olyan egységbe kerültem, ahol magyarok ketten voltunk: én meg a disznópásztornak kinevezett kolléga, aki annyira ütődött volt, hogy a román hadsereg másra nem tudta használni. (Volt még egy Szereday nevű, nagy örömmel veregettem a hátát, hogy „de jó, nem vagyok egyedüli bozgor, mire szerényen megszólalt: csak a neve magyar apja után, anyanyelve román, egy mukkot nem tud magyarul).

Bakatársaim között aztán akadt egy Suceava megyei srác, valami Istentől elfeledett faluból jött, embert ritkán látott a katonaságig, nem hogy magyart. A sors úgy hozta, hogy elég gyakran osztottak be egymás mellé különféle akciók során. Idővel elég jól kiismertem társamat, hamar rájöttem, hogy geopolitikai helyzetéből következően nem sokat tud a világról. Sőt Romániáról sem.

Nagy általánosságokról dumáltunk, de többnyire mélyen hallgattunk. Aztán egyszer szóba került, honnan jöttünk. És minek. Mondom, Erdélyből, Kolozsvárról. Azt kérdi a kolléga, az hol van?

És akkor a kisördög előbújt belőlem. Mondom neki, Erdély régen Magyarország része volt, most önálló állam. Jó, jó, de akkor mit keresel itt? – kérdi. Magyarázom, hogy tapasztalatcserére küldtek, mert létezik valami nemzetközi egyezmény Románia és Erdély Köztársaság hadseregei között, évekig készítettek a küldetésre, megtanultam románul is, bla, bla, bla… Többet nem mondhatok, hadi titok – tettem hozzá suttogva. A kolléga bölcsen bólogatott, majdnem megesküdött, hogy senkinek sem árulkodik Erdély Köztársaságából jött kollégájára, pecsét alatt őrzi majd a titkot.
Előbb azt hittem, hülyéskedik. Aztán, amikor néha titokban rám kacsintott, mintha csak mi ketten tudnánk, hogy Elvis valójában él, kezdtem hinni, hogy bedőlt a mesének.

Mielőtt áthelyezték egy másik egységhez megkeresett. Elkérte a címemet, le is írtam neki: Kolozsvár, Erdély Köztársaság, Kossuth Lajos utca 10. A lelkére kötöttem, csak akkor írjon, miután leszerelt, mert az állam nem szereti, ha külföldről érkezik levél, megüthetem a bokámat.

Nem tudom, vajon megkereste később Erdély Köztársaságot a térképen. De én azóta is várom román barátom levelét…

Nánó Csaba / nanocs.wordpress.com

7 hozzászólás

  1. antal m.

    Restelkedve de tiszteletből mégis hozzászólók! Nem tagadhatok el valóságokat!
    A múlt rendszer 6o–as évek elején én és sok más székelyföldi és csángó magyar társakkal de többségben románokkal Braila- n végeztünk Építészeti technikai mester képzőt, nappaliban. Braila egy Hajó kikötő elég nagy régi város. Itt nagyon sok, több nemzetiségű ember él és lakik, – abból kifolyólag is, hogy a Duna biztosítja a külföld felé is a hajózást, a folyami szállításokat. Mi ott minden nemzetiségi egyénekkel találkoztunk, akik ott éltek, Románokkal, Magyarokkal, Németekkel, Törökökkel, sok Lipóvánnal, stb. stb / Orosz/ van, különösen a Duna jobb partjáról járnak át. A hatalmas chischani Vegyi Kombinát építésén gyakoroltunk! Az iskola központunk több mint 12oo diákból tevődőt össze, főleg vegyészetet oktattak! Voltunk bent lakok is, de kint lakok is éveken át, de nekünk nem okoztak, senki külön gondot, a román nyelv kivételével, -semmi más téren! Majd Államvizsgázva, diplomával, haza-visszatértünk, mindenki a régi környezetébe, lakhelyére! A rurális környezeteket, kevésbe tudtuk ez idő alatt, látogatni, ott mélyen nincs ismeretem! Katonaságom alatt Temesváron, én is találkoztam, átéltünk, szerencsétlenebb eseteket- helyzeteket, személyi léteket.

    Válasz
    • Tóducz

      Mérnök úr, Ön gyanúsan sokat kujtorgott Romákiában!

      Válasz
  2. Székely Simon

    ’70-ben ugyanezt átéltem Brailában –ott egyáltalán nem tudtak Erdélyről semmit –és elég nagy arányban , hát lehet hogy jobb is volt úgy

    Válasz
  3. demény Gábor

    ’83-ban a Duna csatornát építettük ,önkéntes’ diákokként. ((mentségükre szóljon, a román iskolák is ,önkénteskedtek’.) Mi voltunk csak színmagyar iskolából. A konyha pocsék volt. A konyhások nem csak főzni nem tudtak, de földrajz, és történelemből is gyengék voltak. Azt mondták, nem tudták, hogy külföldi diákokat is hoznak dolgozni. Tájékoztattuk, hogy románia közepéből jöttünk. Nem lettek okosabbak. Megkérdezték, hogy mivel vásárolunk (lejjel, vagy forinttal), és hogy milyen katonák leszünk (magyar, vagy román hadseregben szolgálunk)?Fiatalok voltunk, s naivak. Elmondtuk, hogy mi van, és mit szeretnénk. Arra a lényeges apróságra már ki sem tértünk, hogy a román hadseregben katonák szolgálnak, a magyarban pedig ,honvédek védik a hazát’. (pedig milyen fontos a szó ereje) A lényeg, hogy nem is hallottak arról, hogy más nemzetiségek is élnek romániában. Hogy rabolták a nemzetiségek földjét, az meg végképp kimaradt a történelem órából.

    Válasz
    • Tóducz

      Há azért működik ma is olyan jól a Duna csatorna!

      Válasz
  4. Dobai

    Kedves Nánó úr, a barátja ott van a minisztériumban, nincs
    neki ideje arra, hogy önnel levelezgessen.

    ui.
    Transzilvániában, nyelvész úr!

    Válasz
  5. Tóducz

    Transzilvániába!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük