Fotó: Felvidék.ma

Nyár van, utazunk. Szlovákiában sajnos nem sok helyre lehet autópályán eljutni, sőt, gyorsforgalmi úton sem. Itt, Gömörben, biztosan nem.

Megyünk a keskeny, kátyús úton előre. Szemben jön egy kombájn (arató-cséplőgép)…nem lesz könnyű kitérni. Az út keskeny, a gép széles – ügyeskednek a sofőrök. A mellettem ülő fiatal vezető békétlenkedik. Én figyelmesen nézem, valahol örülök is a látványának.

Nyár van, aratás van. A falunkban ilyenkor kora hajnalban már láttuk és hallottuk, ahogyan mennek a gépek aratni. Délután, néha késő este pedig hazafelé, a telepre. Reméltük, nem fog esni, reméltük, hogy a gabona szárazon bejut a magtárba. Szomorúak voltunk, ha esett, ha késlekedtek a nyári munkák. Estefelé tudtuk, hogy nem szerencsés elindulni az itteni falvakon keresztül bárhová is, mert olyankor meg a teheneket hajtották haza a csordások a legelőkről. Kíváncsian néztük, melyiknek milyen nagy a tőgye, mennyi tejet fog adni.

Aztán lassan elfogyott a tehén, nincs már csordás sem a faluban. Alig van háztáji, gaz nő a zöldségeskertben és az áruházláncokban veszik a falusiak is sokan a zöldséget és a húst, tojást. Nagyot fordult a világ, de talán rossz irányba. Mert a csordással és a tehenekkel, a vigyázó falusi szemekkel sok helyen a közösség is eltűnt…

Már nem várjuk együtt a jó időt az aratáskor, már csak a bosszankodás maradt meg bennünk, ha szembe jön egy kombájn a keskeny úton. Pedig, a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma…!

Pósa Judit / Felvidék.ma

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük