A szerző felvétele

Benyújtották a Sepsiszentgyörgy közelében található Honvéd-kút környékére tervezett kalandpark megépítését ellenző civilek a 12 hektáron fekvő erdők megőrzését célzó petíciójukat, melyet több mint 1200-an láttak el kézjegyükkel.

A civilek jelezték, hogy a két fordulóban megszervezett aláírásgyűjtéssel nem zárult le a figyelemfelkeltő, tiltakozó akciók sora, vasárnap egy rendhagyóbb megmozdulásra várják a kiemelt természeti értékkel bíró terület sorsáért aggódókat. Antal Árpád polgármester szerint továbbra is minden véleményt figyelembe vesznek, és olyan megoldást keresnek, amely remélhetőleg minden fél számára elfogadható lesz.

Toró Attila fotóművész, a civil csoportosulás tagja, az eddigi akciók irányítója közlése szerint múlt csütörtökön iktatták a városházán a 127 ívnyi, 1239 aláírást tartalmazó beadványt, melyben a Honvéd-kút körüli erdők természetes állapotának megőrzését kérik. A beadvány megfogalmazói kategorikusan elutasítják, hogy az elképzelt szórakoztató, oktatási létesítmény a védendő fás legelők vagy tölgyerdő borította parcellákon valósuljon meg. Azt a javaslatot is megfogalmazták a városvezetés irányába, hogy az elkövetkezendőkben olyan beruházásokat hagyjanak jóvá, amelyek a zöld­övezetek, az erdők megőrzését biztosítják és ezzel párhuzamosan fejlesztik a települést.

Toró Attila továbbá arról is beszámolt, hogy a következő megmozdulást november 3-ra tervezik, faölelő akcióra várják az erdőkért tenni akarókat. A csatlakozni vágyókat vasárnap a Kálvin téren, a református parókia régi kapujánál várják délben, majd fél egytől gyalog a Honvéd-kútig sétálnak, ahol mindenki kiválaszthat egy fát és azt átölelheti. A tervek szerint egy madártávlatból készült drónfelvétel segítségével szándékoznak rámutatni „a hely varázsára”.

A megmozdulással a szintén vasárnapra meghirdetett, bukaresti erdővédő akcióhoz is csatlakoznak, mely a Felvonulás az erdőkért nevet viseli, a sepsiszentgyörgyi kezdeményezés a fővárosi akció üzenetét is közvetíteni akarja. A megyeszékhelyi kezdeményezők azt is hangsúlyozzák, hogy a Greenpeace, az Agent Green és a Declic által szervezett bukaresti akcióhoz hasonlóan az ő megmozdulásuknak sincs politikai háttere, és határozottan elzárkóznak minden ilyen nemű megnyilvánulástól.

Lapunk megkeresésére Toró Attila arról is beszámolt, hogy a kezdeményezésük nagyjából egybeesik a The WoodView Movement néven idén indított Facebook-csoportosulás takarítási akciójával is, melyet szintén vasárnapra a Honvéd-kúthoz hirdettek meg a kezdeményezők. A maguk részéről örömmel összevonnák a két megmozdulást, hiszen az erdők védelméhez a hulladékok eltávolítása is hozzátartozik, és amint az a helyszíni látogatásaikkor több rendben kiderült, egyesek a Honvéd-kút környékén is előszeretettel hagynak hátra szemetet vagy éppen építkezési hulladékot.

Ami a hónap elején a beruházás keretét biztosító helyi fejlesztési program jóváhagyásáról szóló tanácshatározat ellen magánszemélyként benyújtott óvást illeti, Toró Attila elmondta: egyelőre nem kapott választ, de a törvény szerinti határidő még nem járt le.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a petíció benyújtásának napján, csütörtökön lapunknak kifejtette: amint korábban is jelezte, minden véleményt figyelembe vesznek, így a több mint 1200 aláírással megerősített petíciót is. Megismételte már ismertetett álláspontját, mely szerint nem támogat egyetlen olyan beruházást sem, mely a környezet rombolása árán történik. Az elkövetkezendő időszakban olyan megoldást javasolnak, mely remélhetőleg minden fél számára elfogadható lesz, és megnyugtató módon zárja le ezt a kérdést. Az elöljáró hozzátette: megérti és elfogadja a bírálatokat, továbbra is a párbeszéd híve, viszont fenntartja azt a meglátását, hogy a kifogások, ellenvélemények ütköztetését más keretek között is meg lehetett volna oldani.

Nagy D. István / Háromszék

2 hozzászólás

  1. Atyafi

    Ennek kb. akkora sikere lesz mint a “borvízek útjának” vagy a sepsiszentgyörgyi ipari parknak, avagy nulla. Jobb ha megmarad olyannak amilyen most.
    Ha netalán a projekt mégis megvalósul, akkor nagy valószínűséggel a térkő, járdaszegély a polgármester úrhoz köthető illyefalvi üzemből jön majd, a szállást az alpolgármesterné fogja biztosítani, a munkálatokat meg a Waldek KFT végzi, így a pénzt is testvériesen maguk között szét tudják majd osztani, a földi halandóknak meg marad egy hullámvasutas emlék.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Atyafi, a Székelyföld el van Csinta Samusodva!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük