Hosszú Katinka / Fotó: Facebook

Az edzései változatlanul kemények, a versenyeken azonban a korábbiaknál kevesebb számban indul a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokságon nyolc versenyszámban szerepel majd.

A 25 méteres medencében 13-szoros vb-aranyérmes magyar sztár szerdán a Duna Arénában tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a két évvel ezelőtti vb-hez képest négy számmal kevesebbet vállal a kínai Hangcsouban, a gyorsúszó számokban nem nevezett.

Hosszú és edzője, Petrov Árpád a nyáron kezdték meg a közös munkát, s azt tervezték, hogy a glasgow-i Európa-bajnokságot követően lefaragnak a 29 éves sportoló korábbi “hihetetlen” mennyiségű munkájából, ám nem jártak sikerrel. Hosszú szavai szerint ugyanis hiába próbálta adott esetben növelni a tréningek intenzitását és erejét azok hosszának rövidítése érdekében, a szervezete rövid időn belül ehhez is hozzászokott, ezért gyakorlatilag újra ugyanannyit kellett dolgoznia, mint korábban.

Az általa elmondottakat bizonyítja, hogy szerdán napi edzésprogramja hatodik órájában találkozott a sajtó képviselőivel, akiknek arról is beszámolt, hogy gyorsan megtalálták a közös hangot új trénerével – aki júliusban lett az edzője, s vette át korábbi edző férje, Shane Tusup feladatait -, többek között ennek is köszönhető, hogy az időeredményei is lassan közelítenek a legjobb formájában elértekhez.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó edz a fővárosi Duna Arénában tartott sajtótájékoztatója előtt 2018. november 28-án. MTI/Kovács Tamás

Hozzátette, természetesen az a célja, hogy a tokiói olimpiáig egyre közelebb kerüljön saját maga legjobbjaihoz, így többek között a 400 és 200 méter vegyes világcsúcsához, amihez – mint mondta – kőkemény munkára van szükség. Kiemelte ugyanakkor, hogy állóképességben, munkabírásban jó formában érzi magát, s a regenerációja sem lassult le.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó edzést tart a média képviselőinek a fővárosi Duna Arénában tartott sajtótájékoztatóján 2018. november 28-án. MTI/Kovács Tamás

Zárásként Hosszú az éppen szerdán megjelent sajtóhírre is reagált, nevetve megjegyezve, hogy ha valóban Budapesten lesz a 2025-ös vizes világbajnokság, elképzelhető, hogy valamelyik számban még rajthoz áll.

Az idei rövidpályás vb december 11-én rajtol Hangcsouban.

MTI

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    A lényeg, hogy hányat nyer, s nem, hogy hányban indul!

    Válasz
    • Ginko

      Ezb a hölgy sokat akar és sokat is nyer. Nagy munkával és kitartással.A profizmusa az egész úszó sportágban új helyzetet teremtett.
      Továbbá nem utolsó szempont ,hogy a nagy munkája és tehetsége szerint mind ebből jól él.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük