Katinka rajongói körében / Fotó: Hosszó Katinka Facebook-oldala

Amikor 2012-ben Erdélybe költöztem és többnyelvű ügyfélszolgálattal kezdtem foglalkozni, nagyon furcsálltam, hogy a Magyarországról jól ismert Univer termékek, az Erős Pista, Piros Arany vagy Gulyáskrém Romániában kizárólag román nyelvű feliratozással került forgalomba.

Ez véleményem szerint minden piaci logikának ellentmond, mivel saját piaci felméréseim szerint az Univer klasszikus magyar ételízesítőit többnyire magyarok fogyasztják Romániában.

Így még 2012-ben bátorkodtam levelet írni az Univernek, amelyben rákérdeztem arra, hogy milyen piaci megfontolás képezi az alapját annak, hogy Romániában, illetve Erdélyben egynyelvű román feliratokkal címkézett termékeket forgalmaznak. A választ olvasva nem hittem a szememnek, ugyanis az Univer Románia vezérigazgatója szó szerint azt állította, hogy Romániában a törvények tiltják a kétnyelvű feliratokat a gulyáskrémen. Ezt követően a magyarországi Univernek is írtam, ahol azt ígérték, hogy majd újragondolják a csomagolást. Sajnos az óta semmi nem történt.

Azóta lezajlott a kolozsvári tábla ügy, és jelenleg is zajlanak a tordaszentlászlói és marosvásárhelyi magyar nyelvhasználati ügyeim, sőt az Európai Bizottságnál kötelezettségszegési eljárást indítottam Románia ellen, ugyanis a romániai bíróságok és a közigazgatási szervek megkérdőjelezik azt, hogy hollandiai fordítóként és európai polgárként ugyanazok az anyanyelv használati jogok vonatkoznak rám mint a román állampolgárokra, és meg is tagadják tőlem ezeket a jogokat.

Mondanom sem kell, hogy miután rengeteg időt, energiát, pénzt fektettem a magyar nyelvi jogok érvényesítésébe, végtelenül szomorúvá és csalódottá tett az, amit tegnap olvastam, éspedig azt, hogy a magyar szervezők az Univer24 – Az úszás ünnepe elnevezésű egynapos úszó maraton megnyitóján, csak románul beszéltek: az Univer romániai vezérigazgatója, Oláh Zoltán kizárólag románul beszélt Hosszú Katinka kolozsvári látogatásán, egy 90 %-ban magyar közönség előtt.

Ez számomra azért is sokkoló, mert tudomásom van arról, hogy az Univer ételízesítői 2016-ban felvételt nyertek a Hungarikumok gyűjteményébe. Az Univer a magyar piacon azt a hamis képet festi magáról, hogy a magyar identitást őrzi és ápolja, holott a romániai piacon gyakorlatilag az ellenkezőt teszi, hiszen nem vállalja, mondhatni, hogy szégyelli a magyar nyelvet a csomagolásokon és a rendezvényeken.

Szerencsére vannak alternatívák, hiszen a legtöbb forgalmazó Romániában a magyar piacon is forgalmazott ételízesítő termékeiről nem cseréli le a magyar feliratot egy egynyelvű román változatra, hanem többnyelvű feliratokat használ, ráadásul Erdélyben már egyre több pozitív példa található a magyar nyelv kereskedelmi használatát illetően.

Az egyenjogúságról, autonómiáról, a romániai jogállamiság hiányáról, a vásárhelyi orvosi egyetemről vagy az Úz völgyi eseményekről beszélünk a politikában, miközben észre sem vesszük, hogy szabad akaratunkból egy olyan forgalmazó termékeikre szavazunk a pénzünkkel, amely minden a magyar identitás megőrzésre irányuló jogérvényesítő törekvésünket nevetségessé tesz kétszínű és hamis üzleti politikájával.

Landman Gábor