Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között, az ország egyik leggazdagabb földesura, és kiemelkedő hadvezér. A Hunyadiak első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, Serbe fia Vajknak adományozza Hunyadvárát a birtokaival együtt. Anyja Bonfini szerint előkelő görög családból származott.
Egy másik történelmi kutatás szerint, az anyja Mária magyar királynő volt és Luxemburgi Zsigmond az apja. 1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel, házasságukból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született. Hunyadi megismerte a kor legfejlettebb hadművészeteit (huszita, condottieri) és a törökharcmodort, így 1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte Iszhák béget. 1441-ben hatalmas török had zúdult Erdélyre, Mezid bég a törökök vezére arra számított, hogy a magyarok nem képesek egy hirtelen támadást elhárítani.
Marosszentimrénél Hunyadi vereséget szenvedett, de utána eredt, és egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törökök felett: először Nagyszeben közelében, majd a Déli-Kárpátpkban, az erdélyi Vaskapu-hágón, és keleten, az Elő-Kárpátokban, a Jalomica felső folyásánál. 1456-ban a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárat. 1456. július 21–22-én Hunyadi János saját seregével – köztük 200 hajóval – és a Kapisztrán János által toborzott parasztokból álló keresztesekkel fényes győzelmet aratott a szultán többszörös túlerőben lévő seregén.
Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét, Kapisztrán Jánossal együtt áldozatául esett a táborukban kitört pestisjárványnak. 1456. augusztus 11-én Zimonyban halt meg. Thuróczi János szerint: "Amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta: Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között." Gyulafehérváron a Szent-Mihály-székesegyházban temették el.
Hunyadi Jánosról rengetek emlékmű, szobor készült, nem beszélve a nándorfehérvári győzelméről, amelynek emlékére, azóta is megkondul a déli harangszóró Európa szerte. A millennium éveiben, a Déli-Kárpátok hágóiban összesen hat Hunyadi-emlékoszlop készült. Az első világháborút követő román megszállás után négyet sürgősen elpusztítottak a román hatóságok. A következőkben az utolsó kettőnek az elpusztítását próbálom megírni.
Zajkány (Zeicani) falu Erdélyben, Hunyad megyében található. A Hátszegi-medence délnyugati peremén, a Retyezát-hegység északi lábánál fekszik, az Erdélyi Vaskapu keleti bejáratánál. Hátszegtől 21 km-re délnyugatra található. A hágó ősidők óta a népe országútja volt, a rómaiak Tapae-nek nevezték. A Római Birodalom csapatai Kr. u. 89-ben Domitianus és Kr. u. 101-ben Traianus császár uralkodása alatt két nagy csatát is vívtak itt Decebál dák fejedelemmel.
A hágótól 10 km-re keletre fekvő Várhely volt, Sarmizegetusa néven a Dák Birodalom fővárosa, amelyet a rómaiak Ulpia Traiana-nak neveztek. A törökök a Vaskapu-hágón át özönlötték el Dél-Erdélyt 1420-ban. Támadásukat 1438-ban, majd 1442-ben ugyanitt ismételték meg. Hunyadi János erdélyi vajda azonban 1442. szeptember 6-án Zajkány közelében mintegy 12–15000 emberével útjukat állta, és szétverte a támadók jelentős túlerőben lévő, 81000 fős seregét.
A hágó környékén zajló harcokban az Erdélybe betört törökök jelentős részét megölték. 1896. szeptember 6-án, a zajkányi csata 454. évfordulóján a csata színhelyén, a Vaskapu-hágóban, Paucsinesd és Zajkány falvak között, a Vámoszajkány nevű magaslaton (669 m) Hunyad vármegye négyméteres öntöttvas emlékművet állíttatott, mely harci buzogányt formázott. Az emlékművön Hunyadi János címere és a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.”
Az oszlopot Márkusz (Markup) Ferenc, a vajdahunyadi vasgyár főmérnöke tervezte. A zajkányi Hunyadi-emlék gyakorlatilag párja volt az egy nappal korábban, szeptember 5-én felállított volkányi emlékműnek.
A Hunyadi buzogányaként is emlegetett alkotást 1992. június 22-én ismeretlen tettesek erőgép igénybevételével az utolsó, zajkányi emlékművet is ledöntötték, buzogányát eltüntették.
Helyi lapok értesülései szerint egy évre rá az osztrói tóból kihalászták a buzogányt, és a várhelyi (Sarmizegetusa) múzeum közelében helyezték el, a rendőrség tőszomszédságában. 1994 novemberében azonban innen is ellopták.
A rendőrség nem is indított nyomozást, azt állítva, hogy úgysem lehet az ismeretlen tettesek nyomára bukkanni. 2003 áprilisában a ledöntött zajkányi emlékműnek a helyszínen, a Vaskapu-hágóban megmaradt darabjai is eltűntek, az emlékmű talapzatát elbontották, ledózerolták.
Felelős nincs, nyomozás nem indult. Trianon óta jól kitervelt program szerint pusztítják a magyar történelmi emlékeket, persze a felelősöket száz év múlva is keresni fogják, és akkor se fogják megtalálni. Vagy esetleg nemzeti hősként fogják ünnepelni, mint a brassói Cenken az egykori Árpád-szobor robbantóit.
Volkány (Vulkán, Zsilyvajdejvulkán, Vulcan, Jiu-Vaidei-Vulcan, Wulkan), Hunyad megyében, Erdélyben, Petrozsénytől 12 km-re délnyugatra, Dévától 110 km-re délkeletre, a megye déli részén, a Nyugati-Zsil folyó völgyében, a Retyezát és a Vulkán-hegység lábánál fekszik. A Zsilyvajdejvulkán név három település, az egykori Oláhzsij, Vajdej pásztorfalu, és a Vulkán-szoros mellett 1773-ban létrejött Vulkán határőrtelep nevének összetételével keletkezett.
A brassói Hoffmann cég szerzett a területre koncessziót és 1859-ben kezdte el a kitermelést. 1910-ben már 2234 bányász fejtette ki a szenet. A három és fél méter magas emlékoszlopot a millennium évében, 1896. szeptember 5-én avatták fel Volkány községben. A gránitoszlop tetején egy aranyozott vasbuzogány állt, melyet Márkusz (Markup) Ferenc főmérnök tervei alapján a vajdahunyadi vasgyárban öntöttek.
Az oszlop egyik oldalát az ország, másikat Hunyad vármegye címere díszítette. Előlapján a következő felirat volt olvasható: „Vulkánhágó ősidőktől Magyarország hadászati, közlekedési vonala, melyet Hunyadi János vitéze malomvizi Kendefy Miklós élete feláldozásával védelmezett 1455 körül a becsapó török ellen. E dicső fegyvertény és határvédelem örök emlékezetéül állíttatá ez oszlopot Hunyad megye közönsége a honfoglalás ezredik évében.”
Egy nappal később, szeptember 6-án, hasonló emlékművet avattak fel Zajkányban is. Az emlékoszlopot az I. világháború után eltávolították. Az oszlopot olyan kemény betonból csinálták, hogy nem tudták egészen szétverni, még mindig maradt belőle. Akkor, Hunyad megyében a 66A és a 664-es utak kereszteződésénél található körforgalomtól délnyugat irányban kb. 20 méterre állt az oszlop. Sajnos a második magyarellenes ledöntést nem élte túl. Azért döntötték le a nyolcvanas évek elején a kommunista párttitkár-polgármester (akinek felesége magyar volt) szerint, mert igazolta a magyarok ezeréves ittlétét. 2002-ben a kolozsvári tévé magyar adása filmet forgatott az emlékműről.
Akkor ledöntve, de még eredeti helyszínén volt a talapzat és a buzogány öntöttvas tartóoszlopa, melynek egyik oldalát a Hunyadi-címer, másikat a fentebb idézet felirat díszítette. Az emlékmű még így, megrongálva is valóságos zarándokhely volt, számos hazai és anyaországi turista kereste fel évről évre. 2003-ban arra látogatókat azonban újabb meglepetés érte: a feliratos öntöttvas tartóoszlopnak is nyoma veszett, a talapzat köveit legörgették az út mentére. Az emlékmű egykori helyét elsimították és a környező legelővel együtt bekerítették. A várhelyi polgármesteri hivatalban semmit sem tudnak az esetről. A tisztviselő állítása szerint a tartóoszlop 1991-ben a buzogánnyal együtt eltűnt, és ezen már nem lehet segíteni.
Tisztelt Olvasó! Arra szeretném megkérni, hogy ha Önnek a hat Hunyadi- emlékoszlopról vannak ismeretei, a rombolásról szóló információi, fényképei, akkor megkérném, hogy címemre küldje el (benczemihaly@gmail.com). Előre is köszönöm.
Dr. Bencze Mihály / Bukaresti Magyar Élet, VI. évfolyam, 10. szám, 2018. október 18.