Választási év lévén, nem vállal népszerűtlen intézkedéseket a környezetvédelmi minisztérium, ezért nem is adta ki az általa korábban elfogadott medvemenedzsment-tervnek megfelelően a állományszabályozó kilövési kvótát. A medvék is tudhatnak valamit, napok óta ölik a jószágot Zágon községben is.

Forrás: bzb.ro

A környezetvédelmi tárca csak a sürgősségi esetekben engedélyezett tavalyi beavatkozási számot másolta át az idei, közvitára bocsátott rendelettervezetbe – kommentálta Sárkány Árpád, a Dél-Hargita vadászegyesület elnöke, az Abies Hunting vadásztató cég vezetője a minisztérium honlapján közzétett dokumentumot.

Akárcsak tavaly, sőt 2016-tól évről évre ismétlődően, 2020-ban is 140 medvét és 90 farkast szabad kilőni, de a minisztérium honlapján április 28-án közvitára kiírt tervezetben nem szerepel az állomány túlszaporodásának megelőzése érdekében, illetve a sürgősségi helyzetekben engedélyezett két kilövési szám.

Ez különösen a medvékre vonatkozóan lenne szükséges, hiszen ezek okoznak számos kárt az emberek gazdaságaiban, tavaly 8 halálesetet is az ő számlájukra írtak.

Mint Sárkány elmondta, a 140 medve idén is csak a baj megtörténte után lőhető ki vagy költöztethető el másik területre, nem megelőzésképpen, akkor is csak egy időigényes és bürokratikus eljárás után, amikor már messze jár, és nehezen vagy nem azonosítható az „elkövető”.

Ezért sokszor nem is azt a példányt lövik ki, amelyik ténylegesen kárt okozott.

Hogy eleget tegyenek a törvényi kötelezettségnek, a közvitára bocsátott tervezetbe belefoglalták a „prevenció” szót is, de ez csak zsönglőrködés, hogy formailag eleget tegyenek az idén januárban elfogadott 13-as törvénynek, mely szerint május 15-ig kötelesek közzétenni az idei kvótákat, ellenkező esetben bűnvádi eljárás indítható a minisztérium ellen.

– Borítékolható, hogy idén is sok lesz a medve és ember közötti konfliktus – vélekedett Sárkány.

Medvejárás Zágonban

Napok óta Zágon községben is garázdálkodnak a nagyvadak, ölik a jószágokat, tartják rettegésben a lakosságot. A környéken Feldobolyban is gyakran szólt a petárda, elpusztult pár tyúk és kaptár, de olyan portáról is tudunk, ahol disznókra támadtak. Kiss József polgármester azt mondja: lassan nem az a kérdés, hogy hová jártak be a medvék, hanem hogy hová nem, mert azt mindjárt könnyebb lesz számon tartani.

A polgármester közlése szerint naponta kapnak panaszokat medveügyben. A hivatal pedig minden tőle telhetőt megtesz: átiratban értesítik a környezetvédelmet, a prefektúrát, és várják a megoldást a minisztériumtól, de mindhiába, mert konkrét utasítás nem érkezett a magasabb szintekről, így az önkormányzat keze meg van kötve.

– Egyelőre csak az üres ígéretekkel vagyunk, közben az emberek egyre jobban aggódnak. Éjjel lármától, petárdától hangos a község. Így próbálják védeni a javaikat a lakók… De lassan nappal is törzsvendég a medve. Félő, hogy emberáldozat lesz a vége a bukaresti tétlenkedésnek – szögezte le aggódva az elöljáró.

Bodor Tünde, Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó