Múlt idő már a 3. dizájn-hét is, de még nem ülepedtek le a csütörtök esti divatbemutató és az InDivino borbárban tartott gasztroest által keltett élmények hullámai a szervezőkben és résztvevőkben. Ebbe a hullámverésbe vonjuk be most kedves olvasóinkat is, remélve, hogy jövőre még többen megszavaznak maguknak egy különleges szentgyörgyi estet.

A dizájn-hét műsorán a divatbemutató az egyik rögzített pont, miután már az előző években is nagy érdeklődésnek és sikernek örvendett. Egyetlen szeplője, hogy az Andrei Muresanu Színház nagyterme túlságosan kicsinek bizonyult minden alkalommal – most is – azok számához képest, akik el szerettek volna jönni, de a szervezők megígérték, jövőre helyszínt változtatnak. Ez ugyan nem lehetetlen, de mindenképpen kemény dió, tekintve, hogy egy divatbemutatónak vannak olyan kellékei, amelyeket máshol összehozni igen költséges, itt viszont adott a fekete háttér, a világítás, a hangosítás és az öltözők.

„Eladó jegyet keresek a divatbemutatóra”

De ezek után térjünk a mondén est részleteire. Grubisics Levente és Ménessy Kinga Kitty műsorvezetők konferálták fel olyan – többnyire székelyföldi – divattervezők műveit, akik egyedi kivitelezésű termékeiket már kereskedelemben is forgalmazzák. A felvonultatott ruhadarabok és kiegészítők – táskák, ékszerek – igazodtak az egész hét témájához: az urban functionként meghatározott városi életérzéshez, funkcionalitáshoz.

Az est rendezője, Anna Maria Popa mindjárt az elején magasra tette a lécet: a csíkszeredai Delikates Couture márka menyasszonyi ruhái nyitották a parádét, melyeknek a finom csipkebetétek kölcsönöztek lágy nőiességet. A bővülő táskát feltaláló Esztány István kollekciója következett. A tarkabarka csíkos, két oldalán más-más színharmóniát felvonultat táskák egyik legnagyobb erénye, hogy szinte minden öltözékhez illenek, a női táskán kívül pedig már Esztány-övtáska, -hátizsák, -laptoptáska is létezik.

A kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió az idei kurtapataki Noise-alkotótáborban összeállított SALA-PÉTA munkaruha-kollekcióját (salopéta – kezeslábas) hozta el, melyet Csíki Klaudia, Babos-Máthé Réka irányításával, Kovács Katalin, Szente Mónika mentorálásával terveztek a fiatalok, s amely az ő színes egyéniségüknek a tükre volt.

Egy gyógypedagógus, Bajna Ágnes hozta a sújtászsinórokból, gyöngyökből összeállított, Sengabeads Soutache Jewelry márkanév alatt bemutatott ékszereket, melyek külföldi webáruházakban is sikerrel szerepelnek. Minden egyes darab egyedi kivitelezéssel, kizárólag kézzel készített. A bemutatott kollekcióban az ősz színvilága által ihletett darabok készültek, de megjelentek könnyű, tavaszi-nyárias színekben pompázó ékszerek is.

Velük kontrasztban a szentgyörgyi tervező, Váncsa Ilka lenvászon ruhái az egyszerű, természetközeli, tudatos életmódra, a kevéssel (de jóval) való megelégedettség fontosságára hívják fel a figyelmet.

Kézdivásárhelyi a Mariko-brand alkotója. Szabó Annamária táskakollekciója, melynek darabjain a népművészeti motívumok újragondolt, modern formákkal kombinált változatai jelennek meg, férfiak számára tartalmazott áhítható termékeket.

Székely Kincső a természet által alkotott szívformákra fókuszáló figyelemmel éli hétköznapjait, ezek az egyedi és megismételhetetlen motívumok kerültek fel a fehér pólókra: kiloccsant kávé által rajzolt vagy fakéregben kialakult szív.

Két volt KreaKids-stúdiós leányka, Héjja Tímea és Tamara önálló minikollekciót hozott (Mandala tweens), az egyszerű és elegáns, fekete-fehér alkalmi ruháikat Pál Erika által rajzolt különleges motívumok gazdagították.

Említést érdemelnek azok a lányok is, akik közül jó néhányan ismétlődően, jó néhányan pedig először szerepelnek a kifutókon, és akik szemlátomást izgulnak, de épp ez kölcsönöz nekik annyi természetességet, amennyi kell, a valóban nagyvilági pódiumok mesterkélt jelenségeivel szemben. Az is érthető, hogy mindenki a menyasszonyi ruhát vágyik bemutatni. Frizuráik Balogh Szende és asszisztense, Renáta, Erőss Zsuzsa és Zimmermann Roland (Zümi) keze által készültek el, sminkjükön Incze Gyöngyvér és Iancu Apollónia dolgozott.

A Yucca-márka a minimál építészet által ihletett őszi–téli ruháit Relax címszó alatt vonultatta fel, a laza és kényelmes ruhák otthonosságot sugallnak egy kaotikus világban is. A szépet éltetik a Delikates Accesories táskái, melyeken levélminták, virágformák, geometriai alakzatok rendeződnek ismétlődő motívumokba.

Méltó zárása volt a divatközpontú estnek a Könczei Alpár által tervezett kollekció, mely alkotójának (szintén volt KreaKids-es) államvizsga dolgozataként is fungál: egyszerű, letisztult, nagyon nőies, sokak által vágyott darabok lehetnek az általa tervezett alkalmi ruhák, overallok, melyeken sötétben világító formák, hímzések utalnak a tengeri életformákra. Ugyanakkor a ruhagyűjtemény felhívja a figyelmet olyan jelenkori problémákra, mint például a tengeri ökoszisztémák fontossága, vagy éppen az introvertált személyek létkérdése egy extrovertált világban.

Ablak a gasztromenyországra

Az est másik nagy élménye volt a dizájn-heti programban először, de valószínűleg nem utoljára szereplő food dizájn estje, melynek „elkövetői” Falvai János, az Indivino bár mesterséfje és meghívottja, Mădălina Șanta voltak. A fine dining elvét követő, nagyon esztétikus ételekről beszélünk. Nehéz ezt magyarítani, szó szerint finom étkezést jelent, gyakorlatilag pedig olyant, ahol az ízek harmóniája a látvánnyal összeérve egyedi élményt nyújt.

A fine dining étteremben nem a púposra rakott tányér dominál, oda nem jóllakni megy az ember, de csütörtökön ez is megtörtént, hiszen a sok kis falatka élvezettel (is) telített fogyasztójukat. Falvai egyfajta házi hamburgert készített citromos briósból, sült malacfejjel, savanyúsággal és barbecue-szósszal, valamint céklás, csicseriborsós, mentás krémet, melyet friss zöldségcsíkokkal és gránátalmával díszített. A sort a grépfrúttal és retekcsírával tálalt, tojással, vajjal, citrusolajjal kikevert pisztrángkrém folytatta, mangócsatnis abált malacfül, lilaburgonya-krém cheddar sajttal és barbecue-szósszal, valamint limoncellós ricottakrémmel töltött csokikehely ehető virágokkal és friss bogyós gyümölcsökkel. Mădălina Șanta a piacon reggel bevásárolt alapanyagokból (cékla, murok, bab) alkotott innovatívan: fehér csokival kikevert túrót murokreszelékbe forgatva murkos kekszen, erdeimogyorós-csokikrémmel, paprikás tepertőkrémet salátahabbal babos kekszen, és céklazselés töltött tojás babbal készült kekszen is szerepelt az asztalon.

Amennyiben a salátahab kérdőjelet rajzolt volna elméjükbe, a rejtélyt feloldom: a salátához paradicsomot, uborkát, hagymát turmixolt össze Mădălina Șanta, annak a levét 12 órán keresztül hagyta lecsorogni, majd az abból készült emulziót verte habbá.

Eseményekben gazdag, változatossággal gyönyörködtető hetet zártunk. A szervezők a tanulságok levonásával már ma megkezdik a jövő évi rendezvény szervezését, és mint ahogy mi tőlük, ők maguktól is ennél még többet és még jobbat várnak.

A Design Hét szervezői a Focus Rectus Egyesület, a Balassi Intézet és a Csagasa Visual Communication. Partnerek: Sepsiszentgyörgy Municípium Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a ProWood Faipari Klaszter, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ és a Andrei Mureșanu Színház.

További fotók itt

Bodor Tünde / Székely Hírmondó