Sólyom István / Mandiner.hu
„Probléma, hogy a román és magyar értelmiség párhuzamos terekben létezik, mosolyognak egymásra, de alig van átjárás a két tér között” – mondja egy kolozsvári, városáért rajongó román történelemtanár.
Vladimir-Alexandru Bogosavlievici elmondja: „Kevés román értelmiségi ismeri a magyar nyelvet, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia idején mindannyian beszélték. Ez ma sem lenne rossz dolog”. Kolozsvári történetekről és a román-magyar együttélés és együttműködés lehetőségeiről kérdeztük őt.
Sólyom István (Kolozsvár) interjúja
Kolozsvár első román tannyelvű középiskolájában, a George Barițiu Főgimnáziumban tanít történelmet Vladimir-Alexandru Bogosavlievici. Bánsági felmenői révén – német/szerb származású apa, román anya – megtestesíti mindazt, amit Kolozsvár jelent – vallja. Hivatásának tekinti, hogy szülővárosa múltját, épített örökségét, egykori lakói életének színtereit megismertesse a diákokkal. Azért ültünk le vele beszélgetni, hogy megismerjük: hogyan gondolkodik egy román értelmiségi a soknemzetiségű Erdély és fővárosa múltjáról és jelenéről.
Tódulnak a diákok
Az iskolai történelemóra távolról sem elég a helytörténeti ismeretek átadására, ezért Bogosavlievici városlátogatással egybekötött helytörténeti történelemköröket szervez, amelyekre tódulnak a diákok. A történelem és Kolozsvár iránti szenvedélye a telefonból is kihallatszik, amikor az interjú helyszíne kapcsán egyeztetünk.
[box] Miközben kávézókat javasolok, addig ő az azoknak helyet adó épületek egykori tulajdonosainak neveit sorolja.[/box]
Kolozsvár gazdag és csodálatos történelemmel rendelkezik – mondja, ám szerinte nemhogy a gyerekek, a felnőttek sincsenek tisztában a rájuk hagyományozott örökséggel. Ezért kezdte el szervezni a városismereti sétákat, emellett pedig a helytörténeti könyvein túl még egy történelmi-turisztikai brosúrát is kiadott, amely bemutatja a város főbb nevezetességeit, köztereit és jelentős utcáit, parkjait. Ismeretterjesztő óráin nagy hangsúlyt fektet Kolozsvár multikulturalitására, többnemzetiségű jellegére és vallási sokszínűségére, hiszen ezek jelentik a város sajátos karakterét.
„Sokan a románok és magyarok közötti konfliktusokat szeretik kiemelni, pedig számos példa volt és van az együttműködésre. E nélkül soha nem jöhetett volna létre a mai, többnemzetiségű Erdély. Kolozsváron régóta együtt élnek a magyarok, románok, székelyek. Mellettük szászok, szlovákok, lengyelek és olaszok is otthonra leltek, akik a kornak megfelelő hivatalos nyelvi környezethez alkalmazkodva elmagyarosodtak. A legnevesebb kolozsvári harangöntő mester, Andrasovszky János az 1660-ban Kolozsvárra menekült lengyel unitáriusok leszármazottja” – példálózik.
[box] Fejcsóválva jegyzi meg, hogy sok kolozsvári születésű városlakónak hiányosak a helytörténeti ismeretei,[/box]
míg érdekes módon számosan vannak, akik nem itt születtek, mégis nagy érdeklődést tanúsítanak a város múltja iránt. „Jakab Elek történész-akadémikus, Kolozsvár híres kutatója nem itt született. Az ő műveit fordítja románra óriási munkával Varga Attila történész, aki resicabányai születésűként él Kolozsváron” – mondja.
Tanulni egymástól
Nem beszél jól magyarul – szabadkozik, bár minden jelentős magyar megnevezést ismer és közel tökéletesen is ejti ki azokat. „A Lupsa negyed utcáin nőttem fel magyarok, zsidók, németek társaságában, sokat tanultunk egymástól, akkoriban jobban uraltam a nyelvet. Tudok kérni kenyeret, egy pohár vizet, amit értékelnek. Kevés román értelmiségi ismeri a magyar nyelvet, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia idején mindannyian beszélték. Ez ma sem lenne rossz dolog” – véli.
Hosszasan taglaljuk Kolozsvár létrejöttének részleteit a római Napocától kezdve a honfoglaláson és a szabad királyi város cím elnyerésén át egészen napjainkig. E sorok írója régóta érdeklődést tanúsít a kincses város múltja iránt, de még így is tudott újdonsággal szolgálni a történelemtanár. Ha mindezt az ismeret- és tudásmennyiséget sajátos módon szintetizálva átadja a román ajkú diákoknak, az hosszú távon is gyümölcsöző folyamatokat indíthat be. A hajdan Kolozsvár melletti Kolozsmonostor, a mai Monostor lakónegyed is szóba kerül. Rákérdez: ismerem-e a Kálvária-templom délkeleti falán található oroszlános domborművet, amelyet egyesek Napocából eredeztetnek? Bólintok. „A jogar-oroszlán az Árpád-házi királyok szimbóluma volt, akik jelentős nyomot hagytak ezen az épületen” – pontosít Bogosavlievici.
A román-magyar együttélésről szólva megjegyzi,
[box] nehogy valaki is azt gondolja, hogy egy magyar jobbágynak jobban ment a sora, mint egy románnak.[/box]
Hosszú ideig a vallási hovatartozás és a társadalmi helyzet volt a meghatározó, tévedés a 19. században született nacionalizmusok szemüvegén keresztül tekinteni a korábbi időszakra. Kitűnő példa erre az 1437-es erdélyi parasztfelkelés vagy bábolnai felkelés, amelyben a magyar és román parasztok a kisnemességgel együtt lázadtak fel az adóterhek emelése ellen.
Lemondóan legyint, amikor Kolozsvár alig húsz éve használt új címere kerül szóba. „Károly Róbert és Luxemburgi Zsigmond megérdemelnének egy-egy utcaelnevezést, hiszen nagyon sokat köszönhet nekik a város. Előbbi emelte civitas rangra, adófizetési, önkormányzati, kereskedelmi kiváltságokat adott, míg utóbbi szabad királyi várossá nyilvánította. Megerősítette pecsétjét, amelynek háromtornyos, városfalas-kapus képét címerként kezdte használni a város. Krakkónak, Prágának is hasonló a címere. Ehhez kellene visszatérni” – mondja.
Kolozsvár mai címerét egy középiskolás diáklány készítette egy 1994-es verseny során. A dák farkast, Minerva alakját és a memorandisták emlékművét ábrázoló címer nem tartja be a heraldika szabályait, és a regionális heraldikai bizottság sem hagyta jóvá, ezért sokan jogszerűtlennek és szakszerűtlennek tartják.
Magyarból románra, románból magyarra
Bogosavlievici úgy véli, sokkal több irodalmi és történelmi művet kellene fordítani magyarból románra – és fordítva – ahhoz, hogy minél jobban megismerhesse egymást a két nép, egymásról és egymástól tanuljon,
[box] hiszen az információhiányból adódnak a félreértések.[/box]
„Ha az ember nem olvas, könnyen manipulálható, a történelem pedig megszámlálhatatlan esetben vált a politika áldozatává. Emellett probléma, hogy a román és magyar értelmiség párhuzamos terekben létezik, mosolyognak egymásra, de alig van átjárás a két tér között. Van néhány előremutató kezdeményezés, mint például a Szabó Csaba szerkesztette Corbii Alb, vagy személyes ismeretségi körömben Lukács József és Varga Attila, akik rengeteget fordítanak, de sokkal több hasonló projektre lenne szükség.”
A történelemtanár szerint számos román ember őszintén kíváncsi a magyarok történelmére – és miért ne lehetne a szó pozitív értelmében manipulálni? A történelem adott, az interpretálás különbözik. Román és magyar történészek között is vannak objektív, felkészült szakemberek, az objektivitást kellene előtérbe helyezni. A történelemben mindig az együttműködés eredményezett jó dolgokat. Ha nem lett volna együttműködés Kolozsváron és környékén, ma nem beszélhetnénk kincses városról – mondja.
Dávid Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója és püspöke német származású volt, akár csak Heltai Gáspár, a híres nyomdász. Egészséges kultúrával és oktatással felvértezve meghaladható a sok évtizedes indokrináció,
[box] hátrahagyhatók a történelmi sérelmekben gyökerező reflexek,[/box]
amelyek mindmáig kihatnak a románság és magyarság kapcsolatára.
Bogosavlievici emlékeztet: „Például 1848-49-ben is történtek sajnálatos események mindkét fél részéről, amelyek az adott kor mentalitásával vizsgálandók. Ezekkel együtt Kolozsváron nem voltak és nincsenek együttélési problémák, hosszú múltra tekint vissza az együttműködés” – magyarázza.
A román nemzetállam megszületése kapcsán úgy véli, azt megelőzte a szerinte elhibázott 19. század végi magyar nemzetiségpolitika, ami ékeket vert a magyarság és a többi nemzetiség közé. „Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Erdély elveszett Magyarország számára. Itt szoktam megjegyezni egyes barátaimnak, hogy képzeljék magukat a magyarok helyébe: ez nem egy kellemes emlék. Románia számára Erdély gazdasági és művelődési szempontból többletet hozott, a Regáttal való egyesülés pedig népességtöbbletet eredményezett. Erdélyben más mentalitás, más sajátosságok uralkodtak, mint Bukovinában vagy a bizánci örökségű déli országrészben. Száz év elteltével elmondható, hogy ezek a különböző régiókra jellemző sajátosságok hatottak egymásra és a társadalomra.”
A helytörténet íze
Az egyetemen nem sokat foglalkoztak Kolozsvár történetével – mondja Bogosavlievici, amikor a motivációiról kérdezem. „A Mészáros utcában áll a híres olasz származású építőmester, Spáda János nevéhez köthető épület. Naponta elmentem előtte, folyton kérdezgettem, kié a ház, de nem találtam válaszokat. Majd kezembe akadt egy könyv, Ștefan Pascu akadémikus tollából, amely ugyan magán viselte a Ceaușescu-éra sajátosságait, de tudni kellett olvasni a sorok között. Rákaptam a helytörténet ízére, hiszen az utcákon járva-kelve folyamatosan beleütköztem a valóságba, elkezdtek érdekelni az épületek történetei. Egy lokálpatriótának szeretnie kell a helyet, ahol él, tisztelnie kell a polgártársait nemzetiségtől és vallási meggyőződéstől függetlenül, emellett pedig ne tévessze össze a patriotizmust a nacionalizmussal” – fogalmaz a történelemtanár.
Úgy folytatja:
[box] szélsőséges elemek és az általuk valamilyen szinten befolyásolt tömegek a román és magyar társadalomban is jelen vannak,[/box]
de nem szabad ebből kiindulni. „Gondoljunk csak arra, mennyi mindent átvettünk például a magyar gasztronómiából. 2019-ben megnyertünk egy strasbourgi örökségvédelmi versenyt a diákokkal, Kolozsvár régi városfalait mutattuk be. Erdélyből még egy csíkszeredai iskola szerepelt hasonlóan jól. A román gyerekek a magyarországi, bolgár, cseh diákokkal jöttek ki a legjobban, kíváncsiak voltak egymásra, megvolt bennük az egymás iránti kíváncsiság. Fontos, hogy minél több nyelven tudjunk kommunikálni, abból még soha semmi hátrány nem származott.”
Vladimir-Alexandru Bogosavlievici Kolozsvár valamennyi templomába elviszi a diákjait, még az Alsóvárosi Református Egyházközség templomtornyában berendezett hóstáti múzeumszobát is meglátogatták. „Halvány fogalmuk sem volt a hóstátiakról, a Kolozsvár külvárosaiban az évszázadok folyamán kialakult, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó népességről és annak kultúrájáról. A megnevezés kertvárosok német megfelelőjéből, a Hofstadtból származik; vannak feltevések, hogy Bocskai István hajdúinak, a magyar puszták cowboyainak a leszármazottjai” – teszi hozzá mosolyogva.
Bogosavlievici
[box] fontosnak tartja a polgári műveltséget, a lakóhely történetét, enélkül nem lehet tisztelni a várost.[/box]
Ezért tartja immár évek óta az iskolai programon kívül ismeretterjesztő óráit: tudomása szerint ő az egyetlen, aki hasonlóval foglalkozik. „Minden pillanatban lehet újat felfedezni, ha van rá igény, jó ezt továbbadni. Látszik, ha szereted azt, amit csinálsz; és ha nem szereted, az is” – summáz.
Egy város, több nyelv
Sehogy sem fér Bogosavlievici fejébe, hogy Kolozsváron miért tartanak román és magyar városnapokat. A Kolozsvári Magyar Napok két jeles évforduló, a városi rangra emelés (augusztus 19.) és Szent István napja körül forognak, míg a polgármesteri hivatal által szervezett városnapokat korábban májusban, jelenleg minden év szeptemberében szervezik. „Két Kolozsvárunk van? Ez nem normális. Részt veszek a Kolozsvári Magyar Napokon, töviről-hegyére ismerem annak történeti vonatkozásait: augusztus 19-én kellene tartani a városnapokat, hiszen ennek a dátumnak van jelentős történeti vonatkozása. Mi volt májusban, szeptemberben?”
Kolozsváron évtizedek óta megoldatlan kérdés a többnyelvű turisztikai jelzőtáblák hiánya, a városvezetésnek régóta fenntartásai vannak a magyar nyelvű feliratokkal kapcsolatban. A magyar nyelvű helységnévtáblák ügye végül a bíróságon rendeződött, de továbbra sem lehet magyar nyelvű turisztikai feliratot olvasni a városban.
[box] A román történelemtanár szerint senkit sem sértenének a többnyelvű feliratok,[/box]
a két világháború között is léteztek. „Mátyás király nevet rajtunk a táblaügy miatt. Az iskolámban én helyeztem ki egy turisztikai táblát – 13-15. századi falrészlet –, meglehet, jogellenesen. Az egyik hotel személyzetének is említettem, tüntessék fel az épületen, hogy ott húzódott a vár keleti fala, mert hiába várnak az örökségvédelmi hivatalra. Számos turista látogat a városba, vannak városfalaink, régi lakóházaink, néhány torony is megmaradt, de egyiken sincs felirat” – méltatlankodik a hatóságok hozzáállása miatt, akik szerinte jóval többet is tehetnének az épített örökség megőrzéséért.
Mennyire nehéz ma történelmet tanítani? – kérdezem végül.
Úgy válaszol: a technológiai előrehaladás sok mindenre gyógyírt jelent, de egyben számos hamis információ melegágya, emellett pedig robotokká változtatja az embereket. A történelem igazságkeresésre ösztönöz, míg az interneten keringő fals hírek részigazságokkal vannak fűszerezve, amik az igazság hamis illúzióját nyújtják. „A történelemre ezért egy bizonyos perspektívából, kiegyensúlyozottan érdemes tekinteni. Ne gondoljuk magunkat mindentudónak, mert bármelyik pillanatban érhetnek meglepetések. Emellett képesnek kell lennünk a párbeszédre olyanokkal is, akiknek a világlátása, eszméi különböznek a miénktől. Nem tudunk velük azonosulni, de tudnunk kell, hogy miért képviselnek más álláspontot. A megismerés folyamata nem megspórolható.”